Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-218

Az országgyűlés képviselőházának 2j nik itt az adófizetők pénzéből., Mi ez ellen szónokolunk!^ Nekünk semmi kifogásunk sines a rendesen és helyesen vezetett szövetkezetek ellen, sőt azt mondjuk, hogy kellenek ilyen szövetkezetek. Ha egy rendesen vezetett szövetkezet keretében például a kisgazdák a gyümölcstermés értékesítésére szövetkeznek és márkázzák a gyümölcsöt, akkor a kereskedő nagyobb árat fog nekik fizetni, tehát ők termeivényeik értékét fokozzák. Nekünk tehát nincsen semmi kifogásunk a szövetkezeti eszme és annak kellő végrehajtása ellen, csak az ellen van kifogásunk, ha olyan szövetkezeteket támogatnak államilag, amelyek versenyükkel teljesen háttérbe szorítják azokat a kereskedőket, akik minden támogatás nélkül kénytelenek velük küzdeni. (Fábián Béla: Majd elküldjük a szövetkezeteket a frontra a kisiparos és a kiskereskedő helyett! — Megay-Meissner Károly: A, szövetkezetek tagjai kint is voltak a fronton! — Fábián Béla: Tagok! Tagok! Szegény tagok! — Megay-Meissner Károly: A részvénytársaságok nem voltak a fronton! — Fábián Béla: Azért vagyok én a kisemberek mellett!) Elnök: Kérem Fábián képviselő urat, hogy a folytonos közbeszólásoktól tartózkodni szíveskedjék. Bródy Ernő: Méltóztassanak megengedni, hogy én is szóbahozzam igen röviden a magánalkalmazottak kérdését. En, mint egy polgári pártnak egyik szerény tagja, a magántulajdon elvi alapján állok. De amikor ezen az elvi alapon állok, akkor kötelességem figyelmeztetni a tőkét kötelességeire. (Ügy wan! Ügy van! balfelöl.) A tőkének kötelességei vannak munkatársaival szemben. A tőkének legelemibb kötelessége, hogy munkatársait emberséges sorsban tartsa. (Helyeslés és taps. — Rupert Rezső: Saját érdeke is!) A tőkének kötelessége — akár tehetsége, akár szorgalma, vagy a sors kedvezése, akár pedig apáinak nagy munkája révén került abba a helyzetbe, hogy van mivel gazdálkodnia — visszaadni vagyonából a megfelelő életminimum-részt munkatársainak és nem szabad kiuzsoráznia munkatársai munkaerejét. Engedelmet kérek, a mai világban az a legnagyobb munkabéruzsora, ha a munkásokat kulik módjára fizetik. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Mózes Sándor: A tőkét kényszeríteni kellene, hogy többet fizessen!) En a magánalkalmazottak sorsát melegen a szívemen viselem (Meskó Rudolf: Mi is!) és kérem a miniszter urat, hogy a magánalkalmazottak érdekében tegye meg a kezdeményező lépéseket törvényjavaslat alakjában. Jöjjön ide elénk azzal a törvényjavaslattal, amely a minimális munkabért, a maximális munkaidőt és a fizetéses szabadságot törvénybe iktatja. A magánalkalmazottaknak erre Isten és ember előtt joguk és igényük van (Ügy van! Ügy van!) ési a magyar törvényhozóknak legelemibb kötelességük, hogy ezt a feladatot elvégezzék (Ügy van! ügy van!) és a magánalkalmazottakat emberi sorshoz juttassák. (Vitéz Árpád: Nagyon helyes! — Rupert Rezső: Sajátmagának is józan érdeke! — Fábián Béla: Hajnaltól napestig dolgoztatnak a hivatalokban embereket! — Zaj.) A túlórázás kérdését is meg kell oldani. Nagyon örülök, hogy a miniszter úr ismét megjelent itt és figyelmébe ajánlhatom ezt a kérdést, mert már minden oldalról megnyilatkozott és azt hiszem, teljesen kialakult közvélemény van abban a tekintetben, hogy a magán- j alkalmazottak jogviszonyait rendezni kell. Nem hallottam ez ellen a követelés ellen egyik ' 8. ülése 1937 május H-én, hétfőn. 539 oldalról sem — sem a jobb-, sem a baloldalról — egy szót sem szólni és úgy látom, teljesen kialakult, egységes közvélemény van ebben a kérdésben. De teljesen kialakult egységes közvélemény van abból a szempontból is, hogy a magánalkalmazottak külön adóját, amely 24 millió pengőt jelent, nem lehet fenntartani. Nem lehet, hogy a páriák fizessék a legnagyobb adót ebben az országban! (Fábián Béla: 250%-ot!) Méltóztassanak megengedni, hogy most a magánalkalmazottak kérdésével kapcsolatban az igen t. miniszter úr figyelmébe ajánljam különösen a kereskedelmi utazók jogviszonyainak ügyét. A kereskedelmi utazók ma jutalék• rendszer mellett dolgoznak, nincsen semmi fixumuk, lógnak • a levegőben, nem tartoznak magukat biztosítani és nem fogadják be őket a betegsegélyezés, a balesetbiztosítás, az aggkori és a rokkantbiztosítás keretébe. Rendezni kell ezeknek a kereskedelmi utazóknak a viszonyait is, lehetővé kell tenni számukra, hogy ők is emberi módon éljenek. Nem lehetséges, hogy ők viseljék egy üzletnek minden konzekvenciáját, minden kockázatát, (Fá* bián Béla: Még del credere-t is kell vállalniuk!) de az üzletvitelnek semmiféle előnyében ne részesüljenek. Ez nem igazságos állapot és igenis kérem a miniszter urat, hogy a kereskedelmi utazók jogviszonyait a magánalkalmazottak jogviszonyainak rendezése keretében szintén szabályozza. (Rupert Rezső: Együtt! A legkétségbeejtőbb helyzetben vannak!) Legyen szabad azt is megemlítenem, hogy azon a nézeten vagyok, hogy a nagy gyárak ne csináljanak konkurrenciát a kiskereskedelemnek és a kisiparnak. (Fábián Béla: így van!) Engedelmet kérek: ők végezzék el a maguk feladatát (Fábián Béla: Kiki maga mesterségét folytassa!) és hagyják a kiskereskedelmet és kisipart a maga érvényesülési körében létezni és dolgozni. Azt hiszem, objektíven világítottam meg a kérdést és megmutattam, hogy a kereskedelem ilyen ellenzékkel és ilyen ellenséggel szemben nem tud boldogulni, a meglévő közterhek mellett nem tudja a maga dolgait végezni, mert a kereskedelem és a forgalom kötöttsége és a hatósági verseny megakasztja. (Rupert Rezső: Közben felmondják az adóikat! — Fábián Béla: Az külön mulatság!) Azok a vörös cédulák, amelyek a budapesti fényes paloták árnyékában keringenek, külön dolgok. Csali szívszorulva tudok arra gondolni, hogy mi történik itt a szegény kereskedőkkel szemben az adóbehajtás terén. Hogyan képesek ennyiféle kötelezettségnek megfelelni, hogyan képesek az Oti.- és Mabi.-járulékokat megfizetni?! (Rajniss Ferenc : A múlt héten végrehajtottak az első negyedévi adóért! — Fábián Béla: Ez más dolog! A képviselő úrnak van fixuma!) T. képviselőtársam, én nem egyéni dologról szólok, mert itt a közterhek arányosításáról, a közteherviselés arányosságáról van szó. Méltóztassék megnézni a legutóbbi adóstatisztikát; abból majd látni fogja t. képviselő úr, hogy mennyi közterhet visel a kereskedelem és az ipar és mennyi közterhet viselnek az alkalmazottak. Engedelmet kérek, egy népi politika korszakában, egy szociális korszakban lehetetlen, hogy a legszegényebb, a legnyomo;, rultabb, a legrosszabb viszonyok között élő emberek viseljék a legnagyobb terheket. (Vázsonyi János: Egy kisiparos és kiskereskedő aránylag sokkal többet fizet, mint egy nagy vállalat! — Béldi Béla: A kisgazda is többet