Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-217

Az országgyűlés képviselőházának 217. lyet azelőtt használtak, — amelyből kifolyólag nemcsak per lett, hanem halálos áldozata lett az ügynek az egyik Máv.-igazgató — hanem azt látom azokból az értesülésekből, amelyeket hoz­zám juttattak, hogy ez az anyag a legkevésbé sem felel meg annak a célnak, amely tulajdon­képpeni rendeltetése volna. Csak azt akarom még felemlíteni, hogy ez az acol nevű anyag, melyet telítésre használnak fel, (Bornemisza Géza kereskedelemügyi és közlekedésügyi mi­niszter: Csak egy rendelése volt a Máv.-nak.) egy vagonra 10.000 kilogrammot számítva, 380 kilogramm rézsaiídfátot, 120 kilogramm cink­szulfátot, 600 kilogramm ammóniákot, 650 kilo­gramm krezolt és 8250 kilogramm vizet tartal­maz. Ezt az anyagot vagónonkint 12.000 pen­gőért adták el a.Máv.-nak. Ezt az anyagot egy vállalat hozza forgalomba, amely Ipartermé­kek Értékesítő Rt. cím alatt van a cégjegyzékbe felvéve s amelynek igazgatósági tagjai között semmiféle közéleti nagyságnak neve nincsen, s úgy látom, mind ismeretlen emberek. Ne­kem csak az tűnik fel, hogy ez a vállalat 1935*. évi mérlegében alkalmazottak fizetése fejében 11.426 pengőt, adó címén 928 pengőt, alkalma­zottak kereseti adója fejében 166 pengőt, autó­karbantartásra 978 pengőt, házbérre 1192 pen­gőt, leírásokra pedig 5718 pengőt könyveit cl. Ezeket az adatokat csak azért említem fel, hogy ezekkel igazoljam azt, hogy ez egy egé­szen kis vállalkozás lehet, s nem lehet valami nagy, számottevő üzem és tőkéje sincs ahhoz, hogy olyan befektetést tudjon eszközölni, amely ilyen nagy vállalkozáshoz szükséges. Mégis azt látom, hogy a Máv. rendelt eb­ből az anyagból, amely telítésre egyáltalában nem alkalmas és amelyről a berlini anyag­vizsgáló intézet — amely e tekintetben a leg­kiválóbb intézmény — már 1927-ben szakvéle­ményt adott a Máv.-nak s ebben kimutatta, hogy ez az anyag fatelítésre nem alkalmas* felsorolta, hogy milyen országokban tettek ez­zel az anyaggal kísérletet, kimutatta, hogy mi­lyen eredményeket értek el például Német­országiban, Lengyelországban, Olaszországban és csak annyi pozitív eredményt hozott fel, hogy Franciaország egy részében sikerült az ezzel az^ anyaggal telített talpfáknak egy kis hányadát elhelyezni, de ott sem. váltak be a további kísérletek és maga a vállalat Németor­szágban is rövid idő alatt megszűnt, mert a talpfák ott sem voltak használhatók. Ez köny­nyen érthető is, hiszen az ammóniákos rézsó­oldat a műselyemgyártásnál a műselyem alap­anyagának, a cellulózénak oldására szolgál; miután pedig a fában is ehhez hasonló anyag van, teraiészetes, hogy itt sem impregnáló, hanem inkább feloldó hatása van, amennyiben azt a faanyagot feloldja, felbomlasztja és az a kevés krezol, ami benne van, az* esővíz és a nap melege által elpárolog, úgyhogy ez az anyáig telítésre éppen ezeknél az okoknál fogva egyáltalában nem alkalmas. (Bornemisza Géza kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: Nem is használják!) Teljes objektivitással megkell állapítanom, ' hogy a Máv. igazgatósága ezért a megoldásért egyáltalában nem rajongott, sőt a legelesebben ellenezték annakidején az összes szakértő urak is ennek az anyagnak a «beszerzését, mégis érthetetlen módon rákényszerült a Máv. arra, hogy 1930-ban Öt vagont vegyen át éhből a mennyiségből és ezzel kísérleteket tegyen. ((Esztergályos János: Vájjon ki kényszerít­hette erre az állam vasutat?) 1933 elején újból utasították a Máv.-ot acol átvételére, úgyhogy ülése 1937 május 22~én, szombaton. 517 1934/35-ben további 800.000 pengő értékben ren­delt a Máv. ebből az anyagból és annak elle­nére, hogy már tíz évvel ezelőtt Európa összes államvasutai mellőzték ezt az -anyagot a vas­utaknál, a Máv.-nál ekkor kezdték alkalmazni. (Bornemisza Géza kereskedelem- és közlekedés­ügyi miniszter: A Máv. stornírozta közben a kötést!) 1935-lben jelentették, hogy az Oroszvár —Hegyeshalom közötti vonalon beépített aco­los talpfák elrohadtak, mire azonnal beszün­tették az acol további átvételét. Az 1936. évre azonban ismét egy tízvagónos acolmegrendelés van a vállalat kezében és nem tudom, hogy a Máv. ettől a rendeléstől miként fog szabadulni. (Esztergályos János: Érthetetlen!) Abban a helyzetben vagyok, hogy a Ház asztalára letehetek, egy ilyen talpfadaxabot, amelyről még nemszakértő is megállapíthatja annak rossz állapotát. Ebben benne van az év­szám is, mert méltóztatnak tudni, hogy min­den talpfába bevernek egy szöget a közepén, azt az évszámot, amikor elhelyezik a. talpfát. Ebben a darabban benne van az 1934-es szeg, vagyis ez a darab a talpfa közepe,, nem is a széle. Anélkül, hogy ez a rész földben lett volna, mert hiszen csak telítve lett és kívül feküdt, máris teljesen szétbomlott, teljesen elrohadt. (Farkas István: Tessék megnézni!) Hát még mennyivel rohadtabb lehet az a rész, amely közvetlenül a vasanyaggal érintkezik, ahol szegekkel van megerősítve, vagy ahol sinek fekszenek rajta. Ott az ilyen faanyag még gyorsabban elpusztul. (Esztergályos Já­nos: Szaga van! — Farkas István: Panama szaga! — Györki Imre: Jó panama szaga! Bűzlik a panamától!) 1935-ig 135.000 ilyen acollal telített talpfát helyeztek el, amely mennyiségből 1936 decem­ber végéig az Államvasút 90.000 darabot selej­tezett ki. (Farkas István: Pénzpocsékolás!) Ez azt jelenti, hogy rövid pár év alatt, 3—4 év alatt, 90.000 talpfát kellett eddig az Állam­vasútnak kiselejtezni és még hátra van kb, 40.000 olyan talpfa, amely egyelőre még be van építve, de magam láttam személyesen, hogy ezek a beépített talpfák szemmelláthatólag is penészeseidnek annak ellenére, hogy a talpfák élettartama 25, sőt ennél több évre is tehető és ezek alig vannak a földben 2—3 éve. Méltóztas­sanak elgondolni, hogy ezek a talpfák ennek a telítésnek következtében milyen állapotban vannak. Nemcsak az következett be, hogy rosz­szul vannak telítve és újra lehet telíteni őket, mert nem a telítési eljárás volt rossz és így nemcsak a telítési eljárással felmerült költsé­gek vesztek el, hanem a rossz telítés következ­tében az egész talpfa elveszett, a rossz impreg­náló eljárás folytán a talpfa elrohadt és így az Állam vasútnak kb. 130.000 talpfája veszett el. (Kéthly Anna: Ezért nem lehet a Máv.-nak olcsón szállítania! — Esztergályos János: Ki felel ezért?) Nem tudom,, mennyibe kerül egy talpfa beszerzése, ezt hirtelen nem tudom megítélni, de hozzáértő szakember becslése szerint az a veszteség, amely a Máv.-ot ezen a téren érte : kb. 1'5—-2 millió pengőt fog kitenni. (Eszter­gályos János: Hallatlan!) Ez olyan nagy ösz­szeg, amely a Máv. egész üzletmenetére súlyos kihatással lesz, (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) hiszen a Máv.-nak az előttünk fekvő költség­vetés adatai szerint is^ 50 millió pengő defi­citje van a beruházások és egyebek figye­lembevételével. (Györki Imre: Nem csoda, ha így gazdálkodik.) Ha már most ehhez kétmillió pengő ilyen kár jön, akkor természetesen ez

Next

/
Thumbnails
Contents