Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-217

5U Az országgyűlés képviselőházának 217. ülése 1937 májas 22-én, szombaton. pontjából. A kormány — végtelenül helyesen — félredob minden elavult és a mai világba nem illő társadalmi babonás előítéletet, amely azt mondja, hogy az úr fia pedig ne menjen kereskedőnek, az úr fia csak úr lehet. Nagyon sokat vesztettünk mi nemzetvagyonban emiatt a felfogás miatt. Úgy érzem, hogy az általam kifejtendők alapján indokolt lesz az a kérelem, amelyet a jelenlevő, igen szeretett kereskedelemügyi miniszter úrhoz fogok intézni éppen a kiskereskedelem érdekében. A kormány a magyar nemzet jövőjét, az intelligens keresztény fiatalságot be akarja kapcsolni a közgazdasági életbe. Hát ha be akarja kapcsolni, ez végtelenül helyes és okos dolog. Annyiszor gondolkoztam már itt az igen t. Házban, gondolkoztam népgyűléseken és hallottam szebbnél-szebb, ragyogóbbnál ragyogóbban felépített politikai beszédeket, gondolkoztam azon: jogot elvenni olyan könnyen nem lehet parlamentáris államban, alkalmadat teremteni végtelenül nehéz autarchiás gazdasági életben; hogyan kell tehát megoldani a kérdést, hogy meglássuk azokat a réseket, amelyek nem mások vagyontestén és hűséges állampolgári lelkületén vágnak rést, ellenben a kormány részére teszik lehetővé, hogy ezen keresztül súlyos, nehéz problémákat oldjon meg. Egy ilyen rést, mint természetes, önmagától mutatkozó rést talál az ember, ha azt mondjuk, hogy végtelenül helyes a kormány politikája, amikor a keresztény ifjúságot a közgazdaságba akarja bekapcsolni, az első lehetőség pedig a közgazdaságba való bekapcsolásra: a kiskereskedőnek való nevelés. (Éber Antal: Ez helyes!) Már most mi kell ehhez? A kiskereskedelembe való bekapcsolódáshoz a kormány részéről éppúgy, mint az egyén részéről lelkiismeretesség kell. Lelkiismeretesnek, átgondoltnak és szervesnek kell lennie annak a gondolatnak, amelyet a kormány ilyen nehéz helyzetben a gyakorlatban keresztül akar vinni. Mit kell tehát tenni? Meg kell állapítani, hogy ma a kiskereskedelmet veszedelmesen fojtogatja a nagytőke és a gyáripar. Ne méltóztassék félreérteni, kapitalisztiíkus államban nem lenne józan ember az, aki a tőke ellen beszélne, de a kiskereskedelmet fojtogatja a gyáripar és ezzel a speciális, mostani kereskedelmi vállalkozásával, amire pedig nincs joga, nincs hivatása és amitől feltétlenül meg kell szabadítani a kiskereskedelmet. (Éber Antal: De nem szabadítják meg!) De nemcsak a kiskereskedelemét, hanem az egész gazdasági életet is meg kell szabadítani ettől. Meggyőződésem az, hogy ha a kereskedelmet megszabadítjuk tőle, ezzel a gazdasági élet szabadult meg. Ez a kiskereskededelem éppen sanyarú sorsa miatt nem irigylésre méltó pálya ma. Meg kell tehát teremteni a lehetőségeket, a kedvet, hogy a magyar intelligencia ifjúsága kereskedői pályára menjen. Erre nézve leszek bátor néhány speciális kéréssel fordulni az igen t. miniszter úrhoz. T. Ház! Azt hiszem, méltóztatik belátni azt. hogy a magyar kiskereskedelem, a magyar kiskereskedők, akiket úgy volt szerencsém aposztrofálni, hogy a magyar kereskedelem kombattánsai, méltók arra, hogy^ kormánysegítség és törvényhozási segítség jöjiön a részükre. Jó magyarok ezek. Hej, de sok kiskereskedő üzlete volt lehúzva 1914-ben azzal, hogy »bevonulás miatt zárva«, de nem láttam egyetlen egy olyan gyárat sem, amelyen ez a tábla függött volna, amikor mi hazajöttünk 1916-ban, 1917-ben rokkantán és bénán. (Peyer Károly: Csinálták a muníciót, akkor miért lett volna az a tábla?) De a magyar kereskedelem védtelenül is jóakaratú, hűséges, dolgozó, szerény« munkásréteg. (Peyer Károly: Ezeket hazahozták!) Sajnos azonban, ma olyan a helyzet, hogy a proletári életszínvonal közelébe süllyedt már le. (Farkas István: Egészen el vannak proletárosodva!) Azokat kellene kormányintézkedésekkel kiküszöbölni, akik ezeket az embereket ide süllyesztették. (Fábián Béla: Segítség nem is kellene, csak ne nyomják őket!) Én teljesen tisztában vagyok azzal... (Farkas István: Kevesebb adót kell kivetni!) Erre is rátérek, t. képviselőtársam, ezt én is helyeslem. Mondom, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a kormány sincs bővében semmiféle tőkének. Bizony, azt is tudom,, meggyőződésem, hogy nincs senki ebben az országban, aki a világviszonylatban is elismerten ragyogó, kiváló tehetségű magyar géniusz fiatalságát tisztviselő gondokkal teli íróasztalokhoz kívánná szorítani. Nem a hivatalok és a szövetkezeti irodák adminisztrációjában Van a helye a magyar ifjúságnak, hanem a kereskedelem első tűzvonalában, a kiskereskedelemben. Igaz, hogy ezen az úgynevezett Önálló pályán nincs szamárlétra, nincs nyugdíj sem, (Bródy Ernő: Fixum sincs!) nincs kegy díj sem. van azonban egy lehetőség: megnyitni az utakat a komoly, önálló munka mellett a vagyonosodáshoz, megszeretni a kitermelt magyar értéket, s azon keresztül megtanulni a takarékoskodást is magyar nemzeti vonatkozásban. s az értékek helyes felhasználását. T. Ház! Ha mi kedvet teremtünk a magyar intelligencia fiatalságában a kereskedői pálya iránt^ abban az esetben hosszabb-rövidebb idő elteltével már nem a fizetésre várók serege fog szaporodni, hanem az annyira fontos önálló adófizetőknek], a munkaadóknak a serege. Meg kell állapítani és el kell ismerni a magyar kiskereskedelemről azt a tényt, hogy minden támogatás nélkül, sőt néha — mondjuk— bizonyos animozitástól vezetett ellenzés dacára is — hogy elég finoman fejezzem ki magamat — ezek a kiskereskedők a maguk erejéből teremtették meg a modern magyar kiskereskedelmet, mert olyant alkottak, ami előttük egyáltalában nem volt. Ma azonban éppen az autarchia és az általam előbb elsorolt okok miatt helyzet, hogy a magyar kiskereskedelem még a kereskedelem intézményein belül sem rendelkezik azzal a súllyal és azzal az értékkel, amelyet különben jelentene. Ha nagy általánosságban vizsgálom, hogv kik a magyar kis kereskedelemnek az ellenségei, hogy elvileg kik az akadályai a kiskereskedelem fejlődésének, prosperitásának, életlehetősége felfokozásának, akkor meg kell állapítanom, hogy a kiskereskedelem lesriíigyoibb ellenfele — ahogy bátor voltam az előbb jelezni, hogy milyen minőségben — a nagytőke, a gyáripar, a mammut rt., a kft. T. Ház! Az a gyáripar, amely preferenciák, adókedvezmények és egyéb állami kedvezmények révén így is. úgy is hivatalos profitra tett szert, nem elégszik meg a saját hivatásával, nem elégszik meg egyedül a gyártással, hanem maga lép a nagytőke kíméletlen mohóságával a detailistával, a kiskereskedővel szemben a fogyasztó elé (Ügy van! Ügy van!) és illegitim versenyt támaszt a kiskereskedelemnek. Erre nézve méltóztassék nekem megengedni, hogy egynéhány, sajnos, élő példával szolgáljak. (Halljuk! Halljuk!) Egyes gyárak gyártelepükön nagyon sokszor más