Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-217

Az országgyűlés képviselőházának 217. ülése 1937 május 22-én, szombaton. jöttem arra, hogy a Technológiai Intézet egyik falán van egy 'grafikon, amely megmutatta nekem azt, hogy annak az összegnek, amelyet az az összes alkalmazottak kapnak, a dupláját keresi meg vizsgálati díjakban; az intézet. Ez mégt üzletnek m megjárja! Lehetetlen, hogy az állaim, ilyen munkát ilyen mostohán dotáljon; jusson imár a kormány más elhatározásra, ha felkérésre is. Kérjük az iparügyi miniszter urat, hogy ezt a mostoha bánásmódot szüntesse meg és részesítse ezeket az embereket, illetve az egész intézményt olyan elbánásban^ amelyet érdemelnek. Az nem indokolás, hogy pénzügyi körülményeink nem engedik raiieg, hogy a technológiai intézet^ alkalmazottait jobban fizessük. Ha jut segítség! a kisiparnak, a nagyiparnak és mindenüvé, ahová főleg kihelyezésekkel, de adnak segítséget, (Vázsonyi János: A kisiparnak nagyon kevés jut!) akkor elsőrendű fontosságú az, hogy az igaz úton való iparűzés ellenőrzési körülményeit úgy alkossák meg és az alkalmazottakat úgy fizessék, ahogy megérdemlik. Olyan mostohán kezelik őket, hogy az nem méltó még a megcsonkított ország költségvetésiéhez sem. A címet nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Senki sines feliratkozva. Elnök: Kíván-e még valaki szólni? (Nem!) Ha isenki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a 7. címet elfogadni? (igen!) A Ház a címet elfogadta. Következik a 8. cím. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (felolvassa a 8. címet): Kühne Lóránt! Kühne Lóránt: T. Ház! Tegnap a túloldalról Horváth képviselőtársam részéről már szó esett arról, hogy a 8. cím 3. alcíme alatt felvett 2,888.600 pengővel, amely az iparfejlesztés céljaira van előirányozva, igen sok komoly feladat megoldása, illetőleg megoldásának előkészítése van tervbevéve. A kimerítő indokolás szinte minden bekezdése olyan feladatot említ meg, amely a magyar iparnak egy-egy nyitott kérdése. Ezek a kérdések szervesen illeszkednek bele ipari fejlődésünkbe, ipari életünkbe és így megérdemlik ia komoly támogatást és érdeklődést. Az előirányzott összeg, az előbb említett 2,888.600 pengő, ugyanannyi, mint amennyi volt a múlt esztendőben s ez bizony elég szerény összeg a célkitűzések nagy horderejéhez és komolyságához képest. Az értelmes indokoláshoz csupán egy pár egészen rövid megjegyzést szeretnék fűzni. Teljesen helytálló az indokolásnak az a kitétele, hogy csonka országunk igen iszegény ipari nyersanyagokban és ipari termelésünk kontinuitása szempontjából igen fontos, hogy ipari nyersanyagkincseink feltárassanak. A feldolgozó ipar szempontjából természetesen éppen olyan fontos az is, hogy a nyersanyagok olyan elfogadható árakon kerüljenek birtokába, amely eladási árak nem idézik elő — igen komoly nyomós okok nélkül — a gyártott iparcikkek megdrágulását. A nyersanyagokon kívül egy másik igen fontos ipari anyag, a töredékvas hiánya is komoly gondot okoz vas- és gépiparunk öntőüzemeinek. A helyzet ezen a téren az utóbbi hetekben talán nem rosszabbodott, a töredékvas hiányának igen komoly és aktuális kérdését azonban mégis az igen t. miniszter úr állandó figyelmébe ajánlom. Igen fontosnak tartom az ipar racionalizálásával kapcsolatos feladatok állami támogatását. Ezen a téren igen sok a tennivalónk, mert általában véve meglehetősen el vagyunk maradva, különösen középiparunkat és kisiparunkat illetőleg. Feltétlenül helyes és időszerű volt, hogy néhány évvel ezelőtt, 1932-ben megalakítottuk a magyar racionalizálási bizottságot. E bizottság értékes működésének alátámasztására és kibővítésére különösen felhívom az iparügyi miniszter úr szíves figyelmét. Nagyon fontos, hogy ez a szerv erőteljes támogatásban részesüljön. A bizottság mindössze évi 14.000 pengős állami támogatásban részesül, amivel igazán nem lehet sokat kezdeni. A támogatásnak ez a mérve messze elmarad más országok hasonló szerveinek támogatása mögött. Ha a magyar állami .támogatást nem is hasonlíthatom össze a német támogatás mórvével, amely évi 3 millió márkára rúg, mégis meg kell említenem, hogy az olasz támogatás 200.000 pengő, a csehszlovák 120.000 pengő és még az osztrák támogatás is eléri a 80.000 pengőt. A magyar racionalizálási bizottság vezetőségének sorai között az ország legelső szakemberei foglalnak helyet. Kellő anyagi támogatás mellett tehát minden előfeltétele meg volna annak, hogy ez a bizottság értékes működést tudjon kifejteni. (Rajniss Ferenc: Támogatni kell!) Természetesen nem olyan racionalizálásra gondolok itt, amely a munkaalkalmak és munkahelyek csökkentését vonná maga után, hanem olyan feladatok megoldására, amelyek a termelés rentabilitásának fokozása mellett újabb munkaalkalmakra és munkahelyekre nyújtanának kilátást. Nagyon kérem az igen t. miniszter urat, hogy a bizottság támogatását, amely, amint említettem, 14.000 pengő, emelje fel lehetőleg az összeg kétszeresére, vagy mondjuk 30.000 pen gőre, (Helyeslés.) mert ez volna tulajdonképpen az a minimális Összeg, amely mellett komoly és érdemleges munkásságot lehetne kifejteni. Nekünk ezen a téren —- es pedig úgy az individuális, mint a kollektív racionalizálás tekintetében — igen sok tennivalónk van és nagyon fontos volna a külföldi racionalizálási eszközök és módszerek ismertetése és népszerűsítése Újból kérem tehát az igen t. miniszter urat a támogatás felemeléséirp Még egészen röviden rá kívánok mutatni arra, hogy az igen t. miniszter úr célkitűzései között kettő van, amely a legnagyobb érdeklődést keltette fel és igen népszerű. Az egyik az ipar decentralizálásával, a másik pedig az energiagazdálkodással kapcsolatos célkitűzése. A magyar vidék szempontjából igen fontos, hogy az ipar decentralizáltassék. (Rajniss Ferenc: Olcsóbb legyen a villany!) Hiszen, ha méltóztatnak figyelemmel kísérni a vidéki sajtót, láthatják, hogy abban állandóan visszatérő refrén az, hogy minden városnak és községnek minden igyekezetét arra kell fordítania, hogy határában valamilyen gyártelep létesüljön. Arra kell törekednünk, hogy a vidéki ipar előfeltételeit megteremtsük, mert csak ezzel tudjuk az egyes gyárakat arra késztetni, hogy vidéken is letelepüljenek. Ma általános jelenség, mondhatnám szomorú jelenség, hogy a vidéki gyárak inkább Budapest felé törekszenek, az ország központja felé. ami országunk kicsinységében, határaink szűk voltában találja magyarázatát. Ha vidéki iparról beszélünk, akkor természetesen fontos, hogy a vidéki ipar előfeJtéte-