Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-217

466 Az országgyűlés képviselőházának 217, ülése 1937 május 22-én, szombaton. vei. de nagyon sok .kérdésben tagadhatatlanul közelebb jöttünk egymáshoz. Az állami költségvetés indokolása azonban, igen t. miniszter úr, úgy kezdődik, hogy az iparügyi tárca keretén belül a miniszter úr tulajdonképpen azt az atmoszférát és azt a politikai elgondolást kívánja megvalósítani, amelyet az egész kormány magának célként kitűzött. Méltóztassék megengedni, hogy itt azt a megjegyzést tehessem.: én szociálisabbnak tartom a kormányt, mint amit mutat az, amit ennek a költségvetési előirányzatnak iparügyi vonatkozású részében találunk. Azok az intézkedések, amelyek történtek, — s amelyekről be kell vallanom, a meggyőződésünk az. hogy a legjobb szándékból eredtek — nem szolgálták a szándékolt célt. Tegnap a miniszter úr igyekezett enyhíteni a dolgot, azt mondta, hogy a gyáripar érdekéhen adott kedvezmények, tehát a vámvédelem és a többi távolról sem olyan erős dolgok; és igyekezett erre statisztikai adatokat hozni. Ne méltóztassék rossz néven venni, de ha statisztikát hallok, akaratlanul eszembe jut az az angol bonmot, hogy háromféle hazugság van, a jóhiszemű, a fehér hazugság, a. rossz és a gono>z, a fekete hazugság és ia statisztika. A statisztika olyan műszer, amelyet úgy tudok beállítani, ahogy akarok és a szerint bizonyítok vele, ahogy nekem kellemes. (Megay-Meissner Károly: Az már eélstatisztika. — Peyer Károly: Arra való, hogy azzal mindent be lehessen bizonyítani!) A miniszter úr szíves volt bebizonyítani statisztikai adatain keresztül, hogy Magyarország tulajdonképpen igen előnyös helyzetben van, mert személyek szerint felosztva aránytalanul kevesebb vámteher jut egy-egy emberre, mint például a külföldi országokban. Ugyanakkor nem méltóztatott megmondani azt, hogy a behozott árunak hány százaléka az a bizonyos 6%, amelyet említeni méltóztatott, mert ebben az esetben azt méltóztatott volna látni, hogy a behozott áru értékéhez viszonyítva az összeg nagyságát, jelentékenyen magasabb ez a kvóta. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Azt soroltam fel!) Azt méltóztatott mondani, hogy a vámvédelem nem olyan nagy előny. Ezt bizonyos fokig tagadásba kell vennem. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter közbeszól.) Koncedálom annyiban, mert a vámvédelem ma már tulajdonképpen, illuzórius, amikor behozatali tilalmak vannak, illetve behozatali engedély kell. Ez még sokkal erősebb védelem, mint maga a vám, mert a vámmal a kereskedelem vagy a gyáripar kalkulálhat és egyszerűen beleszámítja azt a 30—40—50—60—10O—120 százalékos vámot, amelyet nagyon sok cikknél fenntartunk. Abban a pillanatban azonban, amikor behozatali tilalom van, teljesen kiküszöböltem a konkurrenciát. Egy másik kérdés, amelyhez hozzá, szeretnék szólni, a kartelkérdés. Élőre kell bocsátanom, hogy a független kisgazda párt, a mi pártunk, visszautasítja azt a beállítást, mintha minden körülmények között kartelellenesek volnánk» mintha azon az állásponton^ volnánk, hogy semmi címen kartelt meg nem tűrünk. Az általános vita kapcsán voltam bátor rámutatni arra, hogy a kartelt úgy fogadom el, — bocsánat p hasonlatért — mint egy revolvert, amely a zsebemben van. Ha azzal a revolverrel a nálam levő értéket védem, akkor az a vagyonbiztonság, közbiztonság, a közrend és a testi épség kitűnő őre, tehát roppant hasznos szerszám. De nagyon nagy különbség az, hogy ezzel a revolverrel védem-e ezeket az értékeket vagy pedig szerzem. (Rakovszky Tibor: Ez a lényeges!) Szomorú, hogy sokszor azt látjuk, hogy a kartelalakulatok már távolról sem védekező organizmusok, hanem nagyon sok esetben odáig fajultak, hogy kizárólag illegitim és megengedhetetlen vagyonszerzésre alakulnak. (Ügy van! balfelől.) Tiszteletteljes kérésem^ az volna, ne tessék azt hinni, hogy mindenáron a kartelek eltörlését követeljük, de tessék odahatni, hogy azok a helyes keretek közé szoríttassanak, mert az az igazi ellensége a kartelnek, aki a kartel jogával és lehetőségével visszaél. Ami pedig a karteltörvényt illeti, aki látta, hogy mi volt a karteltörvény, amikor a Ház elé hozták és látta,, hogy mi lett itt belőle, el kell szomorodnia a ^szívének. A javaslat teljesen kifogástalan, sőt merem állítani, tökéletes volt, de mire törvény lett, teljesen hibássá vált, mert hiszen a kartelbírósághoz csak a karteltagok fordulhatnak, úgyhogy magánfél még indokolt panasz esetén is csak a miniszter úrhoz mehet panaszkodni. Eddig még a gyakorlatban nem is fordult elő, hogy valaki a kartelbírósághoz fordulhatott volna. Ami az árelemzés kérdését illeti, igen t. miniszter úr, előre kell bocsátanom, hogy ismerem az arelemző bizottság összetételét és azt minden tekintetben megnyugtatónak találom, mert tagjaU olyan kitűnőségeknek tartom, akiknek döntésében minden körülmények között meg tudok nyugodni, sőt abban mindenki megnyugodhatik, aki objektíve bírálja meg a kérdést. A szomorú azonban az, hogy nem látom, hogy a bizottság elé kerülnének a cikkek. Igaz, hogy hatvan és egynéhány cikk már eléje került, de mire az árelemzés befejeződik, rendkívül nagy idő telik el. Ne méltóztassék elfelejteni, hogy az arelemző bizottság már másfél éve intézi ezeket az ügyeket és mégis csak körülbelül 60—70 cikkben hozott az árak tekintetében határozatot. Hol vagyunk ellenben a többitől? Mire végigmennek az összes árakon, kezdhetik elölről. Ez az, amit sajnálattal látok és éppen ezért nagyon üdvösnek tartanám azt az újítást behozni, hogy mielőtt emelnek, legyenek kötelesek bejelenteni az »Kuhestand« árelemző bizottságnak. Akkor alighanem nagyobb »Ruhestand« állana itt be, mert annak az érdekeltségnek lenne sürgős, hogy odaforduljon. Végül méltóztassék megengedni, hogy rátérjek még egy kérdésre, s ez az állami kedvezményezések kérdése. Ki kell jelentenem, hogy én nem is megyek olyan messzire, mint Éber Antal képviselőtársam, aki azt mondotta: megengedhetetlennek és igazságtalannak tartja, hogy amikor a kisipar semmi néven nevezendő és nevezhető állami kedvezményben nem részesül, ugyanakkor egyes gyáripari vállalkozások és vállalatok kaphassanak teljes adó- és illetékmentességet, amint láttuk, 5—10—15 esztendőre. Koncedálom, nagyon sokszor kívánatos lehet, hogy bizonyos tőkeképződés állhasson be, a tőkét animálják és lehetséges legyen olyan cikkek belső gyártása, amelyeknél ennek a kedvezménynek a megadása szükséges, mint ahogyan ezt nagyon helyesen mondja az iparvédelmi törvény indokolása is, amely szerint azoknak az iparoknak kell megadni ezt a kedvezményt, amelyek nem elég tőkerősek és amelyeket át kell segíteni a kezdet nehézségein. Ez rendkívül precízen van lefektetve ebben az indokolásban és nézzük meg, t hogy ezzel szemben mi a valóság? Méltóztassék csak megnézni, hogy kik azok, akik ilyen kedvezményeket kapnak. Elsősorban azt látjuk, hogy olyan