Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-209
Az országgyűlés képviselőházának 2( adhasson el. E négy piac közül kettő teljesen értéktelen, mert ott egyáltalában semmiféle forgalom nem fejlődött ki és nem is fog tudni kifejlődni. Tehát marad két piac, az egyik a Lehel-téri, a másik a kőbányai piac. Ezekre a piacokra jogában áll a termelőnek bejönni a maga szekerével és ott árulni, azonban csak azzal a megkötöttséggel, hogy csak a fogyasztónak adhat el, tehát sem a viszontelárusítónak, sem a közelebb lakó kereskedőnek nem adhat el, mert ha megszegi ezt a vásári rendet, akkor kihágási eljárást indítanak ellene, őstermelői igazolványát megvonják, mindenféle vexatúránák, mindenféle zaklatásnak teszik ki. Mármost az a termelő gazda, aki feljön ma három vagy négy métermázsa burgonyával, káposztával, honnan tudja, hogy az, aki vele szembenáll, vájjon fogyasztó-e, vagy viszoritelárusító. Ez nincs senkinek az arcára írva, ez nem rí le senki arcáról. Az áru menynyisége sem adhat az illetőnek errevonatkozólag támpontot, mert például egy kórház vagy egy nagyvendéglő bevásárlóját közvetlen fogyasztónak szabad tekintenie, annak eladhat, márpedig az esetleg nagyobb mennyiséget hajlandó tőle venni, de ha azt a kis sarki élelmiszerkereskedőt, aki csak egy-két kilót vesz, akit tehát sokszor talán még fogyasztónak is nézhet az a termelő gazda, kiszolgálja, már elérte a baj, már megindítják ellene az eljárást. Minden árunak a nagyvásártelepen keresztül kell eljutnia a viszontelárusitóhoz. Ha az a gazda bejött Budapestre, mondjuk, Kőbányára és elmegy egy kereskedő előtt, aki talán megvenné az áruját, annak a kereskedőnek azt az árut közvetlenül megvennie nem szabad. Talán meg is alkusznak arra az árura, de akkor a kereskedő felül a gazda szekerére, elkocsikáznak együtt a soroksári nagyvásártelepre, ott anélkül, hogy a gazda lerakná az árut, megveszi azt tőle egy közvetítő kereskedő, aki eladja ugyanannak az előbb említett kiskereskedőnek, természetesen zsebre vágja a 8 vagy 10% közvetítői díjat. Ezután ugyanúgy visszamennek azzal az egy kocsi áruval megint a kiinduló pontra, Kőbányára, szundikáltak két órát, kopott a ló patkója, kopott a kocsi kereke* nem kis mértékben kopott az utca burkolata és annak a gazdának áruja csodálatos metamorfózison ment át, 10%-kai megdrágult. Ez a fogyasztó rovására megy. (Ügy van! Ügy van!) Ezeket a kérdéseket rendezni kell. En nemcsak a fogyasztók érdekében emelek szót, én igenis szót emelek a pestkörnyéki gazdák érdekében is. Annak a gazdatársadalomnak, amely termeivénveit a budapesti piacra hozta be, van vagy volt egy bizonyos helyzeti energiája: a piac közelsége, az értékesítés lehetővé tétele, a magasabb árak. Ez a helyzeti energia visszahatólag megnyilvánult ezeknek a pestkörnyéki, mezőgazdasági művelésre alkalmas, de silány földeknek értékelésénél és megnyilvánult a magasabb kataszteri tiszta jövedelem megállapításában, amikor ezt a kataszteri tiszta jövedelmet a hatvanas években megállapították. Azóta mindenféle intézkedések következtében ez a helyzeti energia megszűnt, a kataszteri jövedelem azonban magas maradt. Felbillent tehát egy bizonyos egyensúly, amely egyensúlyra építette az a pestkörnyéki termelő gazda maga és családja egész exisztenciáját. Ezeket a kérdéseket végrevalahára dűlőre, nyugvópontra kell juttatni, el kell intézni, (Ügy van! Ügy van!) 9. ülése 1937 május 10-én, hétfőn. 39 A közelmúlt napokban kezembe jutott egy memorandum, amely csak dátumszerű felsorolása azoknak az ankéteknek, megbeszéléseknek és tárgyaláspknak, amelyek a duna-tiszaközi mezőgazdasági kamara közreműködésével vagy a nélkül is, a termelőtársadalom és Budapest székesfőváros között folytak. Magam is résztvettem több ilyen tárgyaláson, részint mint Pest vármegye törvényhatósági bizottságának tagja, részint mint egyes érdekeltségek megbízottja. Ezek a tárgyalások eddig semmiféle eredményre sem vezettek. Nekem erről a helyről az a tiszteletteljes kérésem van a mélyen t. kormányhoz, ültesse le a két egymással szemben álló felet a tárgyaló asztalhoz, de ültesse le úgy, hogy az elnöki széket ő foglalja el (Mozgás.) és ne engedje szét a két tárgyaló felet addig, amíg azok egymással megegyezni mégsem tudnak, ha pedig nem tudnak megegyezni, döntsön a maga hatalmi szavával, (Helyeslés jobbfelől.) mert ezt a kérdést nyugvópontra kell juttatni. Hogy milyen lappangó üszök ez a környéken, azt csak az tudja, aki állandóan ezek között az emberek között él és ezek panaszait hallja. (Ügy van! Ügy van!) T. Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy egégz röviden egy másik igen súlyos anyagi gondokkal küzdő termelőtársadalom érdekében emeljek néhány szót és ez a magyar szőlősgazdatársadalom. Magyarországon a statisztika szerint 372.785 katasztrális hold terület van szőlővel beültetve. Merem állítaná, hogy a valóságban sokkal több, legalább 400.000 katasztrális hold, mert hiszen igen sok új, kisebb telepítés nincsen a kataszterben nyilvántartva és keresztülvezetve. (Mózes Sándor: Többre is lehet becsülni!) Én csak 400.000 katasztrális holdra becsülöm. Ha ennek a 400000 katasztrális holdnak minden katasztrális holdjára évenként csak 100 kézi napszámot számítok, — ami, azt hiszem, országos átlagban nem sok, hanem inkább túl alacsony — akkor ez évenkint 40 millió munkanapot jelent. Én csak a statisztikai adatokat veszem. A 372.000 katasztrális holdnak 36%-a hegyi szőlőkre esik, vagyis kereken 135.000 katasztrális hold. Ha ennek a területnek évi munkaköltségét 500 pengőre becsülöm katasztrális holdankint, — amit az egervidéki, a tokajhegyaljai vagy a badacsonyvidéki viszonyokkal ismerős képviselőtársaim inkább alacsonynak fognak mondani — akkor azt látom, hogy az évi munkaköltség 67'5 millió pengőt tesz ki. Ha ehhez a 237.000 katasztrális hold homoki szőlő évi megművelési költségét holdanként 200 pengőre értékelem, akkor ez 47*5 millió pengő, tehát az öszszes Magyarországon lévő szőlőterület évi megművelése 115 millió pengőt jelent. Ez horribilis összeg és merem állítani, hogy a számítások nem túlmagasak. Ebből a 115 millió pengős, a szőlőterület megművelésére fordított összegből legalább 70% az, ami a kézi munkaerőre esik. Körülbelül 75—80 millió pengő érték az, amit a szőlő megművelésébe fektetünk bele munkaerő címén. Ezt a szőlőterületet fenn kell tartanunk, mert annyi munkáskezet egy termelési ág sem foglalkoztat, mint a szőlő, de fenn kell tartanunk azért is, mert a szőlőművelés legalább 90%-ban olyan területeken folyik, amelyek semmiféle más mezőgazdasági művelésre az adott helyzetben egyáltalában nem alkalmasak, vagy csak igen nagy befektetések igen költséges átalakítások révén, amit a mai gazdasági viszonyok között és a mai gazdasági