Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-209

38 Az országgyűlés képviselőházának csátkozni. (Fábián Béla: Halljuk!) A fővárosi vámokat — ha jól tudom — Krúdy Ferenc t. barátom úgy nevezte meg, mint amelyek a kövezetvámból alakulnak ki. Ezzel szemben Usetty képviselőtársam azt mondotta, hogy ezek a Mária Terézia által adományozott árumegállapítási jogból fejlődtek ki. En ezekben aa elméleti dolgokban nem aitarok senkivel vitába szállni, én csak egyet állapítok meg: ennek a megcsonkított nemzetnek egész lakossága, termelő osztályainak minden rétege fájóan érzi és nagy nyomorúsággal nyög ama súlyos, terhek alatt, amelyeket az európai vámhatároknak mostani elrendezettsége okoz. Visszaemlékezem olyan időre, amikor arról volt szó, hogy meg kell teremteni a középeurópai vámuniót, (Fábián Béla: így van!) mert ez az árucsereforgalmat egész Európában könnyebbé és gyorsabbá teszi. Ma, amikor az európai vámhatárok olyan sok kilométerrel megnövekedtek, még ebben a csonka országban is ay. ország egynyolcadrészét magába foglaló nagy fogyasztópiac itt külön fenntartott vámhatárokkal van körülvéve, ami — bocsánatot kérek — csak fiskális érdeket szolgál. (Meskó Rudolf: Csak hatmillióról van szó! — Fábián Béla: Es ebbe nem számítják bele, hogy mennyibe kerül a fenntartása, a vámtábornokoknak tartása.) A vámhatároknak talán akkor, van jogosultsága, ha valamelyik termelőréteget meg kell védeni, amelyik éppen ezeken a vámhatárokon belül foglal helyet és ott termel, a kint kedvezőbb viszonyok között termelőrétegek, osztályok versenyével szemben. De kit védenek a Budapest fővárosi vámok"? Nem a Budapest fővárosi termelőt védik, mert hiszen ilyen elenyésző csekély számban van. Nap-nap mellett olvassuk, hány vagon és kocsirakomány élelmiszer jön be Budapestre. Ez mind azt mutatja, hogy rá van utalva Budapest főváros közönsége és élelmezése a környékre és az egész ország lakosságára. (Fábián Béla: így van!) Akkor pedig nem szabad azt a vámsorompót felállítani, amely a Budapestre bejövő árut csak drágítja. De nemcsak a közvetlen fogyasztási cikkekre, hanem az ipari feldolgozásra kerülő minden egyes cikkre is fennáll ez a vám. Miért kell azt a paradicsomot is megvámolni, amelyet a konzervgyárak dolgoznak fel és amelyet azután Angliában fogyasztanak el. Miért kell megdrágítani azt a kendert, vagy fonalat, amelyet az itteni, gyárak dolgoznak fel? (Fábián Béla: Vagy a kiviteli uborkát!) Akármilyen groteszkül hangzik is, a főváros meg vámol ja még az államot is. Ami nyers dohányt mi kincstári dohánytermelők, tehát az állam bizományosai vidéken termelünk és behozunk, a budapesti dohánybeváltó hivatalhoz, azt a főváros a maga határán egészen szabályszerűen az illető vámtételek szerint megvámolja. (Csizmadia András: Kövezetvámmal!) Nem kövezetvámmal. Budapest főváros vámtarifája sokkal komplikáltabb, mint akármelyik külállammal szemben fennálló vámtarifánk és ezt a vámtarifát most még külön átdolgozásnak vetették alá. Ügy tudom, 14.000 különféle vámtétel van, amelyek között szerepel a nyers dohány vámja is, és ez vonatkozik arra a nyers dohányra, amelyet a magyar állam bizományosai a magyar állam részére ide, Budapest területére beszállítanak. Ezek a fővárosi vámok tisztán fiskális érdeket szolgálnak, azt a célt szolgálják, hogy a fővárosnak ezen a címen körülbelül hat millió pengő bevétele legyen — (Fábián Béla: ÁHító209. ülése 1937 május 10-én, hétfőn. lagos!) állítólagos bevétele. Ha már most ebből levonjuk annak a nagy apparátusnak költségét, amelyik ezeknek a vám jövedelmeknek biztosítására szükséges, merem állítani, hogy ez legalább harmadrészét felemészti ennek az öszszegnek, úgy hogy marad talán nem is egészen 4 millió nettó nyeresége a fővárosnak ezen a címen. Bocsánatot kérek, olyan nagy költségvetés keretében, mint amilyen a fővárosnak költségvetése, erről a I millióról lehet más módon is gondoskodni. Ebbe a kérdéskomplexumba tartozik a főváros környékének egy másik sérelme, a fővárosi piacokkal kapcsolatban. Az előbb azt mondottam, hogy a főváros vámjogát a Mária Terézia által adományozott árumegállítási jogból vezetik le. Bocsánatot kérek, az az árumegállítási jog mindenütt, ahol volt, a helybeli fogyasztónak és legfeljebb a helybeli kereskedőnek érdekében történt, mert ez jelentette azt a jogot, hogy az átvonuló kereskedőnek meg kellett állnia annak a községnek vagy városnak területén, ott ki kellett raknia portékáját azért, hogy a fogyasztó a maga szükségleti cikkeihez könnyebben jusson hozzá. És ha körülnézünk az összes vidéki piacokon, ahol vásári rendtartás, piaci rendtartás van, azt látjuk, hogy valamennyinél van egy bizonyos intézkedés, amely a fogyasztó érdekeit szolgálja és ez az, hogy a helyi piac napjának egy bizonyos órájában csak a fogyasztó vásárolhat közvetlenül a termelőtől, tehát közvetlenül szerezheti be áruszükségletét és csak ennek az órának elmúltával van megengedve a kereskedőnek, a viszontelárusítónak, a közvetítőnek vásárlóként való fellépése. Ez mind a fogyasztó érdekében történt. Hogy néz ki azonban a dolog a fővárosnál? Azelőtt a fővárosnak voltak szabad piacai, amelyekre a termelők bejöttek a maguk kocsijával, a maguk áruival, a fogyasztókkal közvetlenül érintkeztek. A főváros azután nagy költséggel, nagyon szép invesztícióval megépítette r

a soroksári nagy vásártelepet* egy minden tekintetben európai nívón álló modern létesítményt, amelynek az elgondolás szerint az lett volna a rendeltetése, hogy nemcsak gyűjtő- és elosztóhelye legyen a főváros élelmezésének, hanem egyúttal exportpiaccá is fejlődjék, ahol a külföldi vevő a maga áruját, a maga szükségleti cikkeit beszerezheti. Sajnálattal meg kell állapítanunk, hogy ebben az utóbbi vonatkozásban a fővárosi keserű csalódás érte, mert a soroksári nagyvásártelep sohasem tudja azt a hivatást betölteni, amelyet a nagykőrösi, kecskeméti vagy egyéb oiaci gócpontok betöltenek, mert ezek részben megelőzték a fővárost a maguk külföldi exportpiacuk megszervezésével, s mert a külföldi vevő ott közvetlenebbül jut el a fogyasztóhoz, közvetlenül és olcsóbban kapja meg az árut, nem kell még azt a közvetítő kereskedelmet is igénybevenni, amely a budapesti nagy vásártelepen érvényesül. Ennek a nagyvásártelepoek tehát tulajdonképpen csak gyűjtő és elosztó szerepe van Budapest szempontjából és ezt a gyűjtő és elosztó szerepet teljesítenie' is kell), de nem úgy, hogy ezáltal |egyidejü!eg indokolatlanul megdrágítsa az életet, megdrágítsa, megnehezítse a fogyasztónak azt, hogy a maga életszükségleteit jól és olcsón beszerezhesse. Ma a főváros névleg négy piacot nyitott meg a környék gazdatársadalmának abból a célból, hogy ott közvetlenül a fogyasztóknak