Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-216

iU Àz országgyűlés képviselőházának 21 túlzás, aimiely ezen a téren van, joggal váltja . ki a iközvélemény teljes ellenszenvét, különösen kiváltja pedig ezt az ellenszenvet a munkások köréből, amely munkásság éppen ezekben az időkben, Magyarországon állandó bérleszorító törekvéseket kénytelen elszenvedni és állán- \ dóan azt látjuk, hogy a bérek lefelé tendálnak. ! Itt van 'előttem pár sziám. Nem az össze- ! gek a fontosak, hiszen végieredményben min- ( den statisztikai összeállításban más és más 5 eredmény jön ki, de az adatok nagyjából ki- ! mutatják, hogy amíg 1929-ben 1.269 pengő volt az átlagos munkabér, amely 1931-ben 1.138-ra, 1934/35-ben pedig 1000-re csökkent, ma az évi átlagos munkabér 900 pengőre csökkent. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Nem!) Az lehet, hogy 920, ez nem dönti el a dolgot, egy dönti el a dolgot, az, hogy a bérek állandóan lefelé menő tendenciát mutatnak. Aki ezt kétségbe vonja, az vegye elő az Oti. taglétszámkimutatását, hasonlítsa össze azt, hogy hiány tagja volt az előző években a magasabb osztályokban, tehát a IV—VIII. osztályokban és hány volt az I—IV. osztályig, akkor ki fog tűnni az, hogy a tagoknak nagy tömege állandóan lefelé csúszik az alacsony bérek következtében. Hiszen ezt (bizonyítja az is, hogy az intézménynek amellett, hogy ma körülbélül több mint 120.000-rel több a taglétszáma, a bevétele semmivel sem emelkedett, azért, mert ezzel szemben az intézet terhei emelkednek, miért egy alacsony osztályban levő tagnak a kórházi ápolása, orvosi gyógykezeltetése, adminisztrációja, st>b. ellátása mind ugyananynyiba kerül, mint egy VIH-ik osztályú tagnak az ápolási költsége és egyéb szolgáltatmányai. (Ügy van! a szétsöbaloldalon.) Ez annak az őrült versenynek ü. következmiénye, amely az iparban az utóbbi években kialakult. Aki ismeri az ipart és abban nőtt fel, az tudja àzt, hogy milyen másképpen dolgoztak iharminc évvel ezelőtt egy gépgyárban és hogy dolgoznak ma. Hol ismerték harminc évvel ezelőtt az automata eszterigap adóknak vagy a inarógéipeknek azt ia típusát, amelyek ma négy viagy hat maróval egyszerre mennek neki egy vastönknek és egyszerr-3 egy egészen formás darabot hoznak létre, teljesen készen, tizedmilliméternyi pontossággal, amíg ugyanilyen darabot emberi kézzel elkésztíeni nagyon ritka tehetségű emiber volna képes! (Egy hang a jobboldalon: Ez a racionalizálás!) Ezzel mmMben azt a precíz imiunkát, amelyet azelőtt, mondjuk a legkiválóbb esztergályos, a legkiválóbb szakmunkás, a legkiválóbb csiszoló végzett, ma napszámosok, betanított segédmunkások végzik el. Ezeken, a padokon a betanított napszámosoknak nagy része dolgozik,, r nők dolgoznak ezekem (a (munkaterületeken és lényegesen alacsonyabb munkabért kapnak fizetésül, mint lamennyit az .azelőtt dolgozó munkások kaptak és ha összehasonlítom a termelési eredményeket, ha összehasonlítom azt, hogy végeredményben az iptar mennyit termelt és ezért a termelt áruért munkabérben menynyit fizetett fci, — sajnos, nem áll rendelkezésemre 'annyi idő, hogy ezeket az adatokat el tudjam (mondani, de ezek az adatok közismertek — hogy ma mennyivel kevesebb a munkabér, mennyivel több árut termel a munkásság; éppen a soklat vitatott bányaipariban be tudom bizonyítani az egyes szakmány tételekre, az egyes szakmánybérekre nézve, hogy azelőtt egy csille szén kibányászásáért mennyit fizettek és ma mennyit fizetnek, mennyit fizetnek ma 6\ ülése 1987 május 21-én, pénteken. egy kétméteres ácsol ás ért, mennyit fizetnek ®gy, úgynevezett stempliért vagy egy sínszegkihúzásért vagy mennyit fizetnek egyéb munkákért, amelyeket azelőtt drágábban végeztek el, akkor ebből az összehasonlításból megállapíthktó, hogy ezekben a szakmány árakban egy nem ritkán 25—30%-os redukció történt,, ami azt eredményezi, bogy az egy vájárra eső teljesítmény lényegesen több ma, mint umennyi volt a békeidőben, úgy hogy ma például Salgótarjánban a nyolcórai munkaidő mellett a teljesítmény több, mint valamikor a háború előtt 12 órai munkaidő mellett volt. Ez tehát azt bizonyítja, hogy itt a munka*;rö kihasználása a végtelenségig folyik. Fokozza ezt az az őrült technikai berendezés, amely különböző elnevezésekben, Bedeaux-, Taylor- meg nem tudom r milyen rendszerekben jut kifejezésre, ahol a gyári vállalatok idehoizniak maguknak ilyen utazómémököket, akinek adnak fix ÖWZszeget, 30-^0—50.000 pengőket, sőt 100.00O pengőket is adnak nekik azért, Ihogy a gyárat mo

1 darnizálják, aimi azt jelenti, hogy a mérnök kiszámítja, hogy egy munkásnak mennyivel gyorsabban lehet a kéziét mozdítani vagy menynyivel gyorsabban kell azt a munkát elvégeznie vagy mennyivel többet kell termelnie, ami végeredményben a gyárnak milyen sokat jelent. Mindebből' pedig mi az„ amit a munkás kap? A munkás kapja azt az alacsonyabb bért, azt a folyton lefelé .menő (bért és a másik oldalon a folyton felfelé anienő magas élemiszerárakat. Ez olyan általános elszegényedésre vezet, hogy ez az elszegényedés már egyenesen katasztrofális. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Érdeke ennek az országnak, hogy az ipari munkásság legértékesebb része ennyire elszegényedjék? Í3n ismerem ezt a réteget, ismertem 30 évvel ezelőtt iis és tudom azt, hogy ez a réteg hogyan élt azelőtt, milyen lakása, milyen bútora, milyen ruházkodása volt és ma azt látom, hogy ezeknek az embereknek egy része boldog, ha a főváros által kiutalt úgynevezett ínséglakásokban kap egy lakást és az Angyalföldön ma nagy harc folyik azért, mert az inséglakásokból 150 embert ki akarnak lakoltatni, ahol egyszoba-konyhás lakások vannak, mert azokat át akarják alakítani olyan lakásokká, amelyekben nincs konyha-szoba, hanem amelyekben csa egy szoba jut egy családnak. Ezek alatt az egyszobás lakások alatt tehát nem a garzonlakásokat értem, nem azokat a luxuslakásokat, amelyeket mások bérelnek,^ hanem azoknak a szerencsétleneknek lakását, akiknek számára egy szoba, vagy egy konyha külön jelent egy egész lakást. Szabad ezt az állapotot tűrni ugyanakkor, amikor az ember olvan bankmérlegeket lát, az ipari vállalatoknak olyan mérlegeit látja, amelyek egyenesen fantasztikus összegeket tüntetnek fel? Méltóztassanak elképzelni, miféle könyvelési művészeten esnek át ezek a mérlegek, hogy végeredményben csak ennyit tudtak kimutatni, amiről tudunk, ami még mindig fantasztikus összeg! Mennyi lehet a rejtett tartalékalap, mennyit írtak le, könyveltek el, mekkora az az összeg, amely nem fogható meg, nem kutatható ki, nem jut nyilvánosságra, mert végeredményben csak az jut a nyilvánosság elé, amit a vállalat tiszta nyereségképpen kimutat és még ez az összeg is egyenesen megdöbbentő. Ha ezeket a számokat összehasonlítom a munkások keresetével, akkor nagyon szomorú képet kapok. Ha ezeket a számokat összehasonlítom a vezető állásban levők