Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-216

Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése 1937 május 21-én, pénteken. 433 Iázható. Azoknak, akik a népművészet termékeit következetesen .a háziipar keretébe sorolják,, csak egyetlen példát hozok fel. A haziiparban kötött harisnyáról azt hiszem senki sem fogja állítani, hogy az népművészeti cikk, Viszont mondjuk, a bakoayi faragott tükörlat vagy például a somogyiak spanyolozással készült népművészeti munkáit sem lehet a háziipar keretében kezelni. Az iparművé szel megtermékenyítheti a háziipart, meg is keli termékenyítenie, de a népművészettől minden vonatkozásban távol kuli tartaai. Ha ez a becsületes rendezés megtörténik, akkor igen könnyűszerrel megoldható lesz az iparművészeti, háziipari és népművészeti márkázás régóta húzódó kérdése is. Befejezem szavaimat. Egy-egy mohos történelmi követ vagy kegyeleti tárgyat törvénv védelmez. Az eleven magyar népi értékeket alig védi ezidőszerint valami. Addig is, amíg kialakul a népművészeti értékek törvényes védelmének valamilyen rendszere, amelyhez majd annakidején Zsindely Ferenc képviselőtársammal leszünk bátrak néhány alapvető gondolattal hozzájárulni, szükségesnek tartottam ezek elmondását, hogy sürgős védelmet kérjek ott, ahol ennek a védelemnek a szüksége máris fennáll. A költségvetést a miniszter úr és munkatársai iránt érzett teljes bizalommal, készséggel elfogadom. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik! Esztergályos János jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly: T, Ház! Aki a közvélemény hangulatát figyelemmel kíséri, megállapíthatja, hogy az utóbbi időben ágén éles iparellenes hangulat alakult ki, amely .iparellenes hangulatnak okait különböző indokokra vezetik vissza. Ezt az iparellenes hangulatot az előadó úr tegnapi beszédével még csak fokozta és sikerült neki a Ház összes padjaiban jelenlevők részéről ezt a hangulatot olyan fokra emelni, amire itt a Házban még nem igen volt példa. Sikerült pedig azért, mert az előadó úr beszédéből kicsülámlott és visszhangzott az a mód, az a hang, amely általában az ipar vezetésében ma megnyilatkozik és ez a hang és ez a mód, amely mindenütt visszatetszést kelt, váltja ki -az iparellenes hangulatot. Nem hinném azt, hogy a törvényhozás egyetlenegy tagja is azon az állásponton volna, hogy Magyarországon nem kell ipar, hogy Magyarország agrárország legyen és hogy Magyarországon az ipart vissza kellene fejleszteni. Aki ezt állítja, az nem ismeri azokat az adatokat, amelyek előttünk fekszenek a külkereskedelmi mérlegben, amelyekből megállapítható, hogy Magyarország ipari termékekből mit exportál, mit exportál agrártermékekből, az adóbevételek túlnyomó része miből adódik és hogy azt a kultúrát és azokat az egyéb kötelezettségeket, amelyek az országra hárulnak, a mezőgazdaság egymaga nem tudná vállalni. Meg kell állapítani objektíve, hogy ott, ahol ipar van, ott van valamelyes kultúra, ott, ahol ipar nincs, ott sajnos, a kultúra is nagyon gyenge lábon áll. E tekintetben kénytelen vagyok szemrehányást tenni a nagybirtoknak és a nagybirtoktól reklamálni azt a kultúrát, amit az ipar megteremtett. Én nem találom a nagybirtoknál azokat a munkáslakásokat, nem találom a nagybirtoknál azt a szociális ellátást és nem találom a nagybirtoknál azt az egyéb gondoskodást, (Vázsonyi János: Százszázalékig így van!) amelyek szükségesek, hanem találok még ma is primitív lakásokat, olyan lakásokat, amelyekben két család lakik, ahol csak egy függöny választja el a családokat egymástól. Itt van a nagybirtok nagy bűne, mert nem törődik azzal, hogy a földjén alkalmazott munkások, vagy földmíveslakosság is lehetőleg olyan nívón álljanak, mint amilyen nívón állnak az ipari munkások. (Vázsonyi János: így van!) Nem imindig volt a mezőgazdaságinak panaszra oka, miért voltak idők, amikor a mezőgazdaság sokkal többet keresett, mint amenynyit talán az ipar (keresett. Méltóztassék csak visszagondolni a háború utáni időkre, amikor a mezőgazdasiáigi terményeknek egészen fantasztikus árai voltak. Méltóztassék egyúttal gondolni arra, hogy a mezőgazdaság volt az, amely a háború előtti terheket papírral fizette ki, tehát minden terhet kifizetett anélkül, hogy valami értéket kellett volna lezért adnia. Ha ezeket a szempontokat figyelembe veszszük, nemi «szabad figyelmen, kívül hagyni azt a körülményt, hogy ma a mezőgazdaság Magyarországon talán nehezebb viszonyok közt van, mint az ipar, azon egyszerű oknál fogva, mert a mezőgazdaság eladási árait a nemzetközi piac szabályozza, viszont az ipar eladási árait a belföldön különféle intézkedésekkel lehet 'Szabályozni. Ilyen intézkedések a védvámok, a kartelmegállapodások és ehhez hasonlók, amelyek mind lehetővé teszik azt, hogy a belföldön mesterséges árak alakuljanak ki. A mezőgazdaságnak azért sem, kell ezen a téren panaszkodnia, mert a kormány segítségére sietett, amikor a mezőgazdaság javára bevezette a bolettát, midőn még ma is fenntartja a lisztforgalmi adót, s ezzel a igabonának olyan magas árat biztosít a belföldön, .amely tálán nem egészen indokolt, s amely még f mindig nincs arányban a lakosság fogyasztóképességével. Más országiokban is látjuk ezeket az intézkedéseket, s ezt nem mint magyar specialitást és nem mint hibát említemi fel, mert '

f Csehország, Ausztria és Svájc >gabonavédvámokat léptettek életbe, gabonamonopóliumokat létesítettek azért, hogy a gazda, a mezőgazdaság érdekeit, a belföldi termelést védjék, sokszor nem a lakossági érdekében, hanem politikai okiból, ahogyan Ausztriában csinálták, ahol, hogy a stájer parasztnak Béccsel szemben anyagi előnyt biztosítsanak, Bécs városát terhelték meg ezekkel a behozatali, vámokkal és különböző élelmiszerdrágításokkal. A forgalomnak ez a korlátozottsága végeredményben mind a fogyasztás csökkenésére vezet. Az ipar túlzott magas árai is ezt eredményezik és itt kell hiányolnom a kormány egészséges és szükséges beavatkozását. A törvényhozás éppen ezen iparellenes hangulat hatása alatt megalkotta a kartelbizottságot, amelynek hatásköre a törvényben nagyon zavarosan van meghatározva és amely bizottság maga sincs tisztában azzal, hogy tulajdonképpen mi a hatásköre. Tény azonban az, hogy ma a bizottságnak semmiféle befolyása sincs az árak alakulására, sem a kartélbizottságnak, sem az ármiegállapító bizottságnak semmiféle árszabályozó hatása nincs. Már pedig itt kellene beavatkozni, mert az çsak természetes, hoígy a tőke odajön, ahol nagyobb kereseti lehetősége van és senki sem hajlandó Magyarországon ipart fenntartani csak azért, hogy a tőkéjét foglalkoztassa, illetőleg befektesse anélkül, hogy valami jövedelmet húzma. De az a