Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-216
Az országgyűlés képviselőházának 216, ülése 1937 május 21-én, pénteken. azt mondotta, hogy Trianon óta a kormányok helyes iparpolitikát folytattak. Ha az ő megállapítása helyes lenne ebben az egy inondat'J 1 ! ~~ t töb ' DÍVe]- egyébként teljesen egyetértek — hogy Trianon óta a kormányok iparpolitikája mindig helyes volt, akkor nem kellene nekünk most már évek óta kívánnunk és követelnünk, hogy ne legyen olyan egyoldalú az iparpártolás, s hogy necsak a nagyok érdekei találjanak támogatásra, hanem a többieké is, elsősorban a kicsiké és főleg azoké, akik rászorulnak a hatósági, a kormánytámogatásra, akik éppen a múlt kormányok politikájában nem találták meg ezt a támogatást. Knob Sándor előadó úr t. képviselőtársam tegnap elég erősen hangsúlyozta, hogy annak kell lennie az iparügyi tárca előadójának, aki ismeri ezt a témát, aki százszázalékig benne van ebben. En ezt aláírom. Knob Sándor tényleg ismeri az ipargazdaság minden vonatkozását, de csak egy szemszögből, gyáripari szemszögből s éppen azért adott visszhangot az egész parlament, amikor ő felállt az előadói emelvényre, mert úgy érezte, hogy ebben is •benne van Magyarország iparpolitikájának tragédiája: mindenütt a gyáripar tud szóhoz jutni, mindenütt a gyáripar az, amelyet meghallgatnak, amellyel tárgyalnak, amelynek érdekeit teljesítik. A pa:rlament pártkülönlbség nékül érezte valahogy, hogy itt is ugyanaz nyilvánul meg, ami sajnos, az életben is megnyilvánul, hogy a nagyok képviselői szóhoz jutnak, ellenben a kisemberek képviselői nem tudják elérni azt a szociális igazságot, amely kellene ihogy érvényesüljön. En elismerem, hogy ő ismeri az ipart, de csak egyoldalúan, gyáripari vonatkozásában, nem ismerheti azonban a kisipar vonatkozásában. Ezt pedig arra alapítom, hogy ő azt mondotta: az ipar helyzete kielégítő, jó. Ha Ő a kisipart ismerné úgy, ahogy én ismerem, akkor igen t. képviselőtársam ezt a megjegyzését nem tette volna. Sőt tovább megyek. Az előadó úr Gyulay Tibornak, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara titkárának beszédéből is idézett. En is elolvastam ezt a beszédet, hiszen megjelent az egyik közgazdasági lapban, de megjelent à kamarai közlönyben is. Gyulay Tibor itt beszámol az ipargazdaságról és vázolja, hogy a nagyipar helyzete kielégítő, jó, a nagyipar nagyszerűen prosperál, sőt a nagykereskedelem helyzetét is kiemeli, csak a végén foglalkozik a kisiparral, azt mondja, hogy a kisiparról, sajnos, nem lehet ezt elmondani. A kaanara főtitkára ás azt mondja, hogy azért nem kell olyan nagyon pesszimistának lenni, mert nem minden iparban történt meg ez a lecsúszás. Szóval nem »minden« iparban, te!hát vannak iparok talán a kézműiparban is, ahol stagnálás állott be, ellenben a lecsúszás még nem történt meg. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Sőt fejlődés történt!) Mélyen t. miniszter úr, fejlődést nem igen tapasztalok a kézműiparnál. Aki mindénnap érintkezik velük, aki ismerte a kézműipar helyzetét 20—30 évvel ezelőtt, de ismerte azt a legutó'bbi 10—15 esztendőben is, az látja azt, hogy tisztes, becsületes cégek, amelyek igazán a tisztes inar fogalmának megfelelve űzték az. inart es 30—40 segéddel, vagy 10^-15 segéddel dolgoztak, ma munkás nélkül kénytelenek dolgozni, egyrészt munka, hiányában, másrészt pedis»- a téves iparpolitika miatt. T. Ház! Az iparügyi tárca költségvetése az iparügyi minisztérium első évi beszámolója (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Második!) s éppen ezért nagy súlyt kell helyeznünk arra, hogy vájjon ez az iparügyi minisztérium teljesítette-e a hivatását, beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket, vájjon ez az iparügyi minisztérium tényleg felkarolta-e azokat a kérdéseket, amely kérdések " előbbrevitelét reméltük tőle. Én, aki meglehetősen közelállónak érzem magam az iparügyi minisztérium működéséhez, mert közvetlen közelről figyelem, a gyakorlati életben látom az utasítások, a rendeletek és az intézkedések hatását, ellenzéki politikus létemre megállapíthatom, hogy az iparügyi minisztérium egyévi működése igenis beváltotta mindazt a reményt, amit a magyar iparos hozzá fűzött. (Propper Sándor: Sajnos, nem lehetek vele egy véleményen.) Propper t. képviselőtársam, én ebiben a tekintetben egyedüli hivatott bírónak a magyar iparosságot ismerem el, (Helyeslés.) a magyar iparosság pedig, amelynek érdekében ezt a minisztériumot felállítottak, akár közgyűlésein, akár országos gyűlésein az iparügyi minisztérium eddigi működésével meg van elégedve. Ez nem jelenti azt, hogy a helyzetével meg van elégedve. (Propper Sándor: Szóval, 700.00 ipari munkást a Dunába dobni! Az nincs!) Természetes, hogy az iparosságnak több kívánsága van, amint én is leszek bátor majd beszédem folyamán ilyeneket felhozni. (Propper Sándor: Hároronegyedmillió ipari munkás, az nincs, azt dobja a Dunába!) Az iparügyi minisztérium kimondott szakminisztérium, ebbe nem lehet politikát bevinni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Ennek a szakminisztériumnak működésével kapcsolatban a száraz tényt, (Propper Sándor: Rendben van, ezt aláírom!) az objektív igazságot kell leszögezni, akár ellenzéki, akár kormánypárti oldalon vagyunk. (Propper Sándor: Akkor az iparügyi minisztériumnak nincsenek szociális vonatkozásai, mondja Müller!) Egyet kijelentek: a minisztérium rövid fennállása alatt többet tett a kézműiparos ok érdekében, mint amennyit az elmúlt kormányok évtizedek alatt tettek. (Propper Sándor: És a munkásság érdekében? .— Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Semmit? — Propper Sándor: Éú kérdezem!) Minden ország nagy gondot fordít az iparára, még azok az országok is, amelyek, mint mi, mezőgazdasági államok, mert érdekünk, hogy mezőgazdaságunk mellett egészséges, eleven iparunk legyen, amely nemcsak belföldi vonatkozásban, hanem világrelációban is fel tudja venni a versenyt. Helyes tehát, — én ezt mindig hangoztattam — hogy kifejlesztettük a nagyipart. Talán az az áldozat — mert nagyon nagy áldozatot fizetett ezért ez a nemzet — meg fogja hozni a gyümölcsét, ha azonban nagyiparunk működése ellen itt mégis szót emelünk, ezt hazafiúi érzésből és azért tesszük, mert azt látjuk, hogy nagyiparunk nein áll azon a magaslaton, amit az előttem szólott képviselőtársam abban az egy mondatban mondott, hogy: nemzeti iparunk. Ha nagyiparunk tényleg nemzeti iparunkba tudna, bele helyezkedni, ha a nemzetnek nagyon szomorú, sanyarú sorsában osztozna, ha a nagyiparunk tényleg olyan működést fejtene ki, hogy egy tisztes, becsületes haszonnal és kalkulációval beérné és nem azt nézné mindig, hogy melyik cikkre milyen nagy vámtételek vannak . . . (Propper Sándor: Mennyire nem ismeri a kapitalizmust a képviselő úr!), akkor sokkal job-
