Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-215
394 Az országgyűlés képviselőházának 215. Kissé talán kényelmetlen nekem, midőn mint első szónoknak, erről az oldalról nekem is hasonló tenorban kellene beszélnem a költségvetési tervezetről, annál is inkább, mert az igen t. előadó úr beszédével nem minden tekintetben értek egyet személyemben sem. (Felkiáltások a jobboldalon: Egyikünk sem! — Zaj a középen. — Egy hang balfelöl: Dühöng az egység!) Rám is kissé kellemetlen, amenynyiben izig-vérig iparostestvéreim között töltöttem életemet, tehát inkább a miniszter úr szavainak és intencióinak megfelelően az előadói javaslatban is annak a kisiparnak szeretetét szerettem volna visszatükrözve látni, de azt hiszem, nemcsak az én egyéni véleményem ez, hanem az itt ülő igen t. képviselőtársaim véleménye is. (Ügy van! Ügy van! — Zajos taps a jobboldalon és a középen.) Méltóztassanak megengedni, hogy először a bevezetésben egykét szóval kiterjeszkedjem éppen a kisiparnak ilyetén támogatására. (Zaj.) Mélyen t. Képviselőház! A költségvetés számadatai, bevételi és kiadási rovatainak öszszegei azt bizonyítják, hogy az iparügyi miniszter úr szeretete és figyelme az egész kisipar anyagi helyzetének minden területére, nemkülönben munkásainak szociális helyzetére is kiterjed. Amidőn a számadatokat és a címeket olvassuk: kisipari hitelintézet, ipari hitelek, fedezet nélküli kisipari hitelek, nyersanyagfeltárás, ipari decentralizáció, villamosított kisipari üzemek, ár védelem, irányárak, munkaidő, munkabérek, családi munkabérek rendezése, családi házak építése, ipari továbbképzés, mestervizsga rendszeresítése és tovább való kiépítése, mindezek éppen a kisiparosságnak nagy szeretetéről és anyagi áldozatkészségének idedobásáról tesznek tanúságot. E hideg számadatok között keresem ennek a költségvetési tervezetnek lelkét és talán megtalálom abban, hogy az igen t. miniszter úrnak szándékaihoz és terveihez, szívéhez igen közel áll az egész kisipari terület. Ezt szándékolta az ő ipari törvénytervezete és annak végrehajtása, nemkülönben szándékolták az előbb felolvasott címek, az ezekre kiutalt segélyek, az iparos öntudat emelése és az iparos életpályának, az iparos hivatásnak, magának az iparos szakmának tisztelete és becsülete befelé is az egyénekben, valamint kifelé is annak társadalmi felemelése és társadalmi megbecsülése. (Fábián Béla: Vigyázzunk, hogy ez ne legyen halotti beszéd a kisipar felett. — Egy hang jobbfelöl: Nem engedjük!) Ennek az ipari öntudatnak, ennek az iparos életpálya megbecsülésnek a nevelés, az iparosokkal való foglalkozás útján kell elhintődnie és elkezdődnie. Az iparosnevelés ne legyen csak ipari szakoktatás, de legyen erre az ipari élethivatásra való nevelés. Az iparosifjúsággal való foglalkozás maga is — kezdve a tanoncoktól — ezt a célt szolgálja. Maradok mindjárt a tanoncoktatásnál. A tanoncokkal való foglalkozást mondom, tehát nem közvetlenül egyéni nevelést. Igen nagy örömmel látjuk, ha azokat az iparostanoncokat sokszor azokban a javakban részesítik, amelyekben a magyar ifjúság más elemei is részesülnek, ha olvassuk, hogy iparostanoncok jaehtolnak a Balatonon, tanoncok mennek síelni a Mátrába. Csak örülök annak, ha végre szegény gyermekekre is rávirrad az egyenlő megbecsülés és testvéri elbánás órája. (Rassay Károly: Helyes!) Ezt nagyon r helyesnek tartom, ugyanakkor azonban hozzáteszem, hogy ennek nem szabad odafajulnia, hogy az > ülése 1937 május 20-án, csütörtökön. iparostanoncokat elnevelje és elkedvetlenítse az ő tulajdonképpeni életszükségletétől, iparos szakmájától, (Rassay Károly: Ez természetes!) mert sem a tanoncfoglalkoztatás utáni időkben, sem a segédség éveiben szociális helyzete nem lesz olyan, hogy ezeken a területeken kiélhesse ilyen ambícióit. Inkább tehát segítőeszközként kell ezeket kezelniök, hogy az ipari szakma területén, az ipari élethivatás területén, az iparos öntudata terén inkább segítőeszközök legyenek, ne^ pedig, hogy elneveljék őket. Felemlítem, igen t. Képviselőház, az iparostanoncoknak valláserkölcsi oktatását és nevelését. Sokszor és sok alkalommal az életben bizonyos tekintetben antipátiával találkozunk eziránt, pedig nem tudom, hogy annak a tanoncnak mi kára származhatik abból, ha megtanulja Istenét tisztelni, (Rassay Károly: Ügy van!) és megtanulja az ő valláserkölcse szerint a gyakorlati mindennapi életét élni. A tanoncokkal ilyetén valláserkölcsi alapon való foglalkozás biztosítja azt a tanoncot, hogy valóban abban az élethivatásban komoly élethivatást, szakmájának megbecsülését látja, iparos Öntudattal telik el és ha a társadalomnak, a hatóságoknak, a minisztériumoknak és a városoknak anyagi támogatását is megkapja szociális helyzetének emelésére, akkor valóban bátran és büszkén vallja magát iparosnak és nem fog ebből a társadalmi osztályból menekülni. • . 1 ' Most legyen szabad még az iparostanoncok szociális emelkedése szempontjából hangsúlyoznom, hogy azokban az üzemekben és gyárakban, — főleg nagyobb gyárakban — amelyek állami ellenőrzés és felügyelet alatt állanak, azt látjuk, hogy a tanoncok helyzete valóban kielégítő. Egészségügyi szempontból a legteljesebb mértékben és a legminuciózusabb gonddal viseltetnek egészségügyi állapotuk iránt és szellemi nevelésük a munkaidőn túl is teljesen megfelelő. En azoknak a tanoncoknak a sorsára hívom fel a miniszter úr figyelmét, akik más műhelyekben dolgoznak, hogy ezeken a helyeken is hasonló nívóra helyeztessék a tanoncok szociális és egészségügyi védelme. A tanoncsorból átjön a fiatalember a segédkorba. Ennek a segédkornak is meg vannak a maga igen nagy nehézségei, amelyek végeredményében odavihetik azt az iparossegédet, hogy szakmájától elkedvetlenedik, reményét elveszti, jövőjét nem látja, munkakedvét elveszíti. Ezek a nehézségek mindjárt a felszabadulás idején kezdődnek. Sok alkalommal, főleg a kisipari műhelyekben, amikor a tanonc felszabadul, a mesternek nincsen elég jó anyagi helyzete, hogy segédjét továbbra is megtartsa, elkezdődnek a kóborlások, a munkáért való koldulás és kunyerálás. Egy ilyen fiatalember élete, akinek a hol dolgozás, a hol nem dolgozás között kell vergődnie, borzasztó nagy lelki katasztrófára vezethet. Idetartozik a kisipari műhelyek szezonmunkája is. A legtöbb iparban, — a szabóknál, a cipészeknél és az építőipar legtöbb ágában — az a segéd egy pár hónap leteltével veheti ismét a vándorbotot és mehet újból munkát keresni. Ha pedig nem talál munkát, azt a kis tőkét kellene elköltenie, amelyet gyűjtenie kellett volna, ha erre meg lett volna a lehetősége. A segédeknél nagyon nehéz a társadalmi elhelyezkedés. Méltóztatnak látni, hogy ezekkel a segédekkel szisztematikusan nem is igen
