Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-215

Az országgyűlés képviselőházának él5. foglalkoznak. Itt van a szakszervezet, amely anyagi érdekei gondozása tekintetében foglalkozik a fiatalemberrel és talán egy-két valláserkölcs alapon álló intézmény, ezek azonban nem eléggé erősek ahhoz, hogy éppen az ipari öntudat nevelési területén, az ipari élethivatás kifejlesztése területén elég szervező és elég megtartó erővel rendelkezhessenek. Nagyon nehéz a fiatalember 'helyzete, ha látja a különbséget az ő belső élete és a körülötte levő élet között. Tele van az élet ellenmondásokkal. Nem rendelkezik elég nevelést alappal, világnézeti fix ponttal és szemszöggel, hogy saját magától a választ megkapja. Benne és körülötte dúlnak a világnézeti harcok. Méltóztatnak látni, hogy éppen ezen világnézeti küzdelmek területén, — tüntetések, kivonulások alkalmával — éppen a kisipari osztály segédei azok, akiket minden alkalommal felhasználnak. Bármiféle szélsőséges mozgalom van az országban, azt látjuk, hogy — ha a rendőri statisztikát és a krónikát nézzük — a priusszal bíró fiatalemberek között mindig ezek a fiatalemberek találtatnak. (Lányi Márton: Ez elég szomorú!) T. Ház! A műhely szempontjából sem valami rózsás a helyzet. Nemcsak annak berendezése, egészségügyi szempontból való ellátása, hanem a műhely békéje, a családi élet, a szeretettel való kezelés szempontjából, a vevő és a mester viszonya szempontjából is sok a kívánni való. Méltóztatnak látni, hogy ezekben a kisipari műhelyekben a segéd mi mindent tanulhat. Azt látja többek között, hogy a vevőközönség megrendeli a munkát, de nem fizeti meg, vagy nagyon soká fizet, viszont az ellenkezőt is láthatja a mester részéről. Nincs meg tehát az erkölcsi alap a fiatal segéd nevelésénél, aki így elveszti hitét és bizalmát a rendelő közönségben, sokszor mesterében is, a műhely fenntartó voltában. Nem csoda azután, hogy teljes bizonytalanságban hánykolódik a szélsőségek között, sokszor koldusbotra jut, országról-országra vándorol es így legszomorúbb a szociális helyzete és társadalmi kivetettsége. Ha meg méltóztatnak nézni a statisztikát, azt méltóztatnak találni, hogy a különféle kisebbnagyobb vétségek miatt lefogottak és az újságokban kiírtak nagy része mindig az ipari osztályból, a segédek sorából kerül ki. Nagyon sok tehetség van ezekben a magyar fiatalemberekben, csak, sajnos, ezeknek a tehetségeknek a felismerése és kifuttatása is rossz irányban történik. Nagyon sok alkalommal küldtek már fel Budapestre fiatal iparossegédeket, sokszor már tanoncokat is és azt mondották, ezekben különféle tehetség van; ez menjen el színésznek, ez menjen el művésznek, ez menjen el szobrásznak, ez meg menjen el festőnek. Én magam saját nevelésemből 20 esztendő alatt nagyon sok ilyen kiváló magyar tehetséggel dolgoztam, akiket városi ösztöndíjakkal és egyéb előkelő patrónusok támogatásával küldtek fel Pestre minden tiltakozás ellenére, mert hiszen elég sok olyan művész van a pesti művészek között is, aki nem tud kenyérhez jutni, s elég sok ilyen szobrász és festő is van. Mi lenne akkor, ha ezeket a drága magyar tehetségeket arra használnák fel, hogy a nekik való kisipari területen fussák ki magukat? Itt Pesten a színészi és művészi pályán nagyon sok tragikus eset van, csak elzüllik az a vidékről felkerülő fiatalember, ha ellenben ezen a kisipari területen futtatták volna, akkor az országnak egy kiváló tehetségé vált volna belőle KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. ülése 1ÙÈ7 május 20-án, csütörtökön. '3Ô5 és az illető egy kiváló kisipari céget alapíthatott volna. Magának az önállósításnak is, ami minden kisipari segédnek az álma, megvannak a maga százszoros akadályai. Ilyen magának annak az összegnek az előteremtése, amely egy Önállósításhoz szükséges. Azután ilyen akadály a mostani rohanó, modern élet. Annak a kisiparosnak talán egyik napról a másikra meg kell változtatnia egész kisipari mentalitását és meg kell változtatnia az ő műhelyben való beállítottságát. Ezt a rohanó életet előképzettség híján nem bírják, tehát ez az önállósítási lehetőség nagyon csekély. Mi tartsa akkor abban a fiatalemberben az ipari öntudatot, mi tartsa benne annak az ipari élethivatásnak a szeretetét és mi lelkesítse abban az ipari élethivatásban való megmaradásra? Igen nagy vágy — különösen az iparososztálynál — az úgynevezett úrrá lenni akarás. Hiába, ennek megvannak a maga lélektani okai, lélektani alapjai és ez az úrrá lenni akarás kezdődik az altiszti állásoknál. Különösen ebben az esztendőben tapasztaltuk a statisztikai adatok alapján az ipari pályákról való borzasztó nagy elrohanást. Sok fiatalember Özönlik vidékről Pestre és Pesten özönlik az ágynevezett közüzemi pályák felé, nevezzük azt akár Beszkárt.-nak, vagy Autóbuszüzemnek, vagy Köztisztasági Hivatalnak, vagy iskolaaltiszti, vagy posta-, vagy államvasúti altiszti állásnak. Mind menekülnek egy élethivatás, az ipari pálya elől. Ennek a következménye azután az, hogy az ilyen iparossegéd vidékre nem akar kimenni. Ennek a vidékre való kimenetelnek természetesen megvannak a maga szociális és financiális nehézségei. (Peyer Károly: Ügy van, ez az!) Olyan kevés munkabért fizetnek ugyanis vidéken, hogy az az iparossegéd inkább itt marad Pesten egy-két napot dolgozva, de mégis Pesten van, mintsemhogy vi-? dékre költözzék. Tehát mind menekül vidékről Pestre, a központba. A vándorlás, a reménytelenség,- az ipari pályának a nem szeretete következtében azután kialakult egy proletariátus, amelyen nevelés híján — sajnos — igen nehéz segiteni. Ennek a következménye a szakmunkáshiány. Az iparügyi miniszter úrnak az ipari továbbképző tanfolyamok tekintetében hozott intézkedései a legutolsó percben érkeztek, mert szakmunkásaink» sajnos, egy évtized alatt már lassan kiszivárogtak, a szakmunkások területén utánptólás nem volt és ma a helyzet az, hogy nagyon sok olyan szakma van az országban, ahol, ha tökéletes szakmunkást keresnek, azok a bizonyos munkaközvetítő hivatalok nem tudnak ilyent kellő számban szolgáltatni. Igen t. Képviselőház! íme egy-két momentumot soroltam fel ennek a segédsorban lévő iparosifjúságnak szociális, kulturális és társadalmi helyzetéből, amelyek megokolttá teszik előttünk ezeknek a drága magyar tehetségeknek, ezeknek a magyar fiatalembereknek menekvését az ipari pályától, keresvén^ egy nyugdíjképes közüzemi állást. Felszólalásom lényege tehát az lenne, àogy ezt az ipari öntudatot bele kell nevelni azokba a fiatalemberekbe és az ipari élethivatás szépségét, nagyságát, hatalmát, erejét, vagyonilag megalapozott voltát, úgy prestálni azoknak a fiatalembereknek, hogy az a régi ipari stand, az a régi ipari közélet, amely az országnak olyan nagy büszkesége volt és annyi nagy gazdasági, szociális, társadalmi és művészi értéket szolgál56