Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-215

382 Az országgyűlés képviselőházának 21 í népműveltség és a magas kultúra között ellentétet támasztani nem szabad. Ezek összefüggő részei a magyar »nemzet művelődésének. (Ügy van! Ügy van!) és aki a két tényező között ellentétet támaszt, az. a magyar művelődés épületét alapjában támadja meg. (Ügy van! a jobboldalon.) Figyelmeztetnem kell Mojzes igen t. képviselőtársamat, hogy amikor ő a költségvetés számadatait szembehelyezi és ebből igyekszik levonni azt a következtetést, hogy a népoktatás kevésbbé van támogatva a felső oktatással szemben, igen nagyot téved, mert a népoktatási költségek egy részét a községek, felekezetek viselik, míg a felsőoktatás költségei igen szerény kivétellel az állami költségvetésben soroltatnak fel. Másfelől pedig ez a két ágazat összegszerűen egyáltalában nem hasonlítható össze. A felsőoktatás költségei a népoktatáshoz viszonyítva összehasonlíthatatlanul nagyobbak. Hogy egyebet ne mondják, az egyes oktatási ágak között olyan különbségek vannak, hogy egy történettanár kiképzése, aminő én voltam, az államnak évente talán 240—300 pengőjébe kerül, egy mérnöknek, mint Petrovácz igen t. képviselőtársam, kiképzése 1500—2000 pengőbe is, mert az intenzív laboratóriumi munka nagyon költséges. Méltóztassék meggondolni, hogy a népiskolák és az egyetem viszonylatában mekkora a IkülÖnbség, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) amint azt az általános vita során itt Kéthly Anna képviselőtársam is kifejtette. Kérem tehát, hogy méltóztassék necsa'k a költségvetési számadatokat és egyéb körülményeket is vizsgálni és meg méltóztatik látni, hogy felsőoktatásra és magas kultúrára a mi költségvetésünkben, sajnos, még mindig kevés van. (Mojzes János: Drágán kiképzett emberekből sok van munka nélkül!) Sehandl igen t. képviselőtársam a magas kultúra és a népmüvelés összhangját fejtegetve egyúttal egy konkrét kívánságot terjesztett elő bizonyos műemlékek gondozása tárgyában, mert úgy véli, hogy a műemlékek fenntartása és gondozása a nép művelődésének, történeti érzésének és a művészet iránti érzéknek fejlesztését is szolgálja. A Műemlékek Országos Bizottságának javadalmát kívánja a képviselő úr evégből emelni. En ezt a javadalomemelést már végrehajtottam, amikor a most folyamatban lévő esztergomi és székesfehérvári ásatásokra 170.000 pengőt vettem felvés remélem, hogy ha ezeket a munkákat a jövő esztendőben befejeztük, akkor ezt az összeget más fontos műemlékek fenntartására állandó összegként bent hagyhatjuk a költségvetésbe. Végezetül rátérek a Nemzeti Színház kérdésére, (Halljuk! Halljuk!) amelyet itt a részletes vita során Törs és Dinnyés képviselőtársaim tettek szóvá. Ebben a tekintetben Dinnyés Lajos képviselő úr egy megjegyzésére reflektálva, kénytelen vagyok megismételni azt, amit ezelőtt négy és fél évvel első költségvetési beszédem kezdetén mondottam. Akkor tö,bb képviselőtársam miniszteri tisztviselőket személyükben tett felelőssé a Ház előttbizonyjos ténykedésekért, nevűiket is megemlítve. Ma Dinnyés képviselőtársam minduntalan »minisztérium«-ról s annak beavatkozásáról .beszélt. Akkor is kértem, most is kérem t. képviselőtársaimat, méltóztassanak csak egészen nyugodtan »miniszter«-t mondani. En vagyok felelős mindenért, más nem felel a Háznak. Vállalom is ezt a felelősséget és ha, a felelőssé. ülése 1937 május 20-án, csütörtökön. gem miatt felvetett bizalmi kérdésben a t. Ház bizalmát el fogom veszteni, ennek konzekvenciáit is le fogom vonni parlamentáris értelemben. (Csoór Lajos: Nem fenyeget veszély! — Egy hang balfelől: Illúzió...) Ha illúzió, akkor ne méltóztassék alkotmányt emlegetni. {Mozgás. — Andaházi-Kasnya Béla: Díszkard, amelyet még sohasem láttam kihúzva!) Ezt szükségesnek tartom elöljáróban megjegyezni. Rátérve a kérdés érdemi részére, a képviselőház pénzügyi bizottságában Farkas Elemér t. képviselőtársam, ma pedig itt a részletes vita során Dinnyés Lajos és Törs Tibor t. képviselőtársaim kedvezőtlen bírálatban részesítették a Nemzeti Színházat és annak jelenlegi igazgatását, a tárca általános vitája során Krüger Aladár és Németh Imre t. képviselőtársaim viszont kedvező bírálatot mondtak a Nemzeti Színház igazgatásáról s a színházat védelmükbe vették bizonyos sajtókritikusok támadásaival és bírálatával szemben. Én Németh Imre és Krüger Aladár képviselő urak felszólalása után feleslegesnek tartom részletesen foglalkozni a kérdéssel, csupán a leghatározottabban kijelentem, — mint ahogyan a minisztériumról szólva is tettem — hogy a Nemzeti Színház ügyében is vállalom a felelősséget. Vállalom oly értelemben, hogy semmi szükségét nem látom annak, hogy az igazgatót, aki két év alatt az én nézetem és megítélésem szerint szép eredményt produkált, (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl, középen és a baloldalon.) ha nem is minden tekintetben a legmagasabb teljesítményt nyújtotta, az igazgatói állástól elmozdítsam, mert ebben jogtalanságot látnék. (Ügy van! Ügy van! Taps jobbfelől, középen és a baloldalon.) Elmondottam, hogy semmi jogcím sincs és semmi ok sem forog fenn arra, hogy az ötéves szerződést a második év végén felbontva, az igazgatót a Nemzeti Színház éléről elküídjem. (Ügy van! Ügy van!) Mivel azonban a Nemzeti Színház ellen intézett koncentrikus — hogy ne mondjam támadásokban, mert ezt a szót csak velem szemben használhatja a »kritika« — kedvezőtlen kritikákban én ma már bizonyos rendszert látok, rendszert is kell látnom {Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Petrovácz Gyula: Világnézeti alapon! — Egy hang a jobboldalon: Hajsza!) arra a merészségre vetemedtem, hogy bírálat tárgyává mertem tenni magát a színi kritikát is, illetőleg helyesebben a színi kritikának bizonyos fajtáját (Helyeslés a jobboldalon.) Megjegyzéseimet konkrét tényeknek az ismeretében — amelyekkel itt nem kívánok foglalkozni — a legszigorúbb parlamentáris formában s illendő hangon tettem, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) amikor a kritika nagymesterének, Gyulai Pálnak a szavait Idéztem (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.)- és ezekhez a szavakhoz fűztem más olyan szavakat, amelyeket előttem talán kissé más fogalmazásban a magyar kritikának és színházi művészetnek egy másik nagyja, Rákosi Jenő mondott annakidején. Sajnálnám, hogy ha ezeket a szavaimat félreértenék és olyanok is magukra vonatkoztatnák, akikre nem vonatkozott. (Egy hang a jobboldalon: Akinek nem inge, ne vegye magára!) Ismétlem, hogy a színi kritika bizonyos fajtájára tettem ezeket a megjegyzéseket, ezek tehát nem vonatkoznak azokra a színi kritikusokra, akik ma is a Gyulai Pál és> Rákosi Jenő szellemében működnek (Elénk helyeslés és taps a