Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-215

Az országgyűlés képviselőházának 215. ryos helyeken a házimunka már átalakult —r majdnem azt mondhatnám — kisipari munkává, tömegtermeléssé. Szeretném, ha ezeknél a házi kézimunkáknál meghagynák a vidék karakterének megfelelő n épies motívumokat, úgy, ahogyan az eredetileg volt, mert szomorúan kell látnunk, hogy mi lett a régi mezőkövesdi hímzésből: tömegesen gyártott félszínes és féltónusos an > hímzett »mezőkövesdi« kézimunka. időm lejárt, befejezem beszédemet. A költségvetést elfogadom. Elnök: Kíván még valaki a 4. címhez szólni % (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. r Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a 4. címet elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a 4. címet elfogadja. Következik az 5. cím. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a címet felolvasni. Vásárhelyi Sándor jegyző (felolvassa uz 5. címet): Andaházi-Kasnya Béla! Andaházi-Kasuya Béla: T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy a művészeti tanintézetekről szóló címnél felhívjam az igen t. miniszter úr figyelmét arra, hogy a képzőműveszeti és iparművészeti oktatásnál bizonyos korrektívumokat tartanék szükségesnek. Kissé fájdalommal állapítom meg elsősorban, hogy az erre a két célra felvett összeg, sajnos, úgyszólván nem jelent semmit és mint a megelőző esztendőkben; most is állíthatom, hogy az a munka, amelyeket az intézetek kifejtettek, anyagiak híján nem érte el azt az eredményt, amelyet pedig egyébként el kellett volna érnie. Ezt most már harmadízben mondom el, de megígérem, hogy utolsó alkalommal és amenynyiben erre a kérdésre orvoslást nem tudok találni, igyekszem más lehetőségeket keresni. Ez a kérdés az iparművészeti iskola kérdése. Bár készséggel elismerem, hogy az iparművészeti iskolában az oktatás a legmagasabb nívón áll és azt is készséggel ismerem el, hogy a növendékek olyan eredményeket érnek el, amelyekre büszkén hivatkozhatunk és amilyeneket a körülöttünk lévő országokban elérni nem képesek, mindezek ellenére még kell állapítanom azt, hogy talán éppen ez a nagy eredmény az, amely engem bizonyos aggállyal tölt el. Ennél az iskolánál ugyanis még ma sincs pontosan körülírva, hogy mi a tanterv és mi az, amit szabad csinálniok és mi az, amit nem szabad Ttt speciálisan az .építészeti, szakmára kell felhívnom a miniszter úr szíves figyelmét. Már voltam bátor a megelőző esztendőben,, is rámutatni arra, hogy különösen a lakberendezési és építészeti, szakon milyen állapotok vannak s akkortájban talán túlzással azt a megjegyzést tettem, hogy felhőkarcolókat építenek. En konstatálom, hogy nem építenek felhőkarcolókat. De terveznek 3—4 emeletes villákat, repülőtereket, templomokat, szóval olyan dolgokra tanítják ott a növendékeket, amelyekét azok, ha kimen ve az életbe, meg is próbálnának valósítani, rögtön bezárnák őket, mert képesítés híján nincs is rá módjuk, hogy a valóságban ezt keresztülvigyék. Ezt a kérdést végre napirendre kell tűzni és dűlőre kell vinni. Látjuk ugyanis, hogy a mérnöki kamara már tárgyalta ezt a kérdést és a tárgyalások folyamán igen precízen lefektették azt a határvonalat, amelyet az építészeti ipariskola és a mérnöki kamara mint határvonalat betartani tartozik. Megállapították, hogy mit szabad csinálni az ülése 1937 május 20-án, csütörtökön. 357 építészeti iskolából kikerülteknek és mit szabad csinálniuk a végzett mérnököknek, kimaradt ellenben az, hogy mit szabad csinálniok az iparművészeti iskolából kikerülőknek. Eredetileg^ az volt az álláspont, hogy egyszerű kiképzés útján bútortervezők lakberendezők stb. lehetnek. Elismerem készséggel, hogy amit az iparművészeti iskolában csinálnak, az kitűnő. Elismerem azt is, hogy amit a felsőépítészet terén, például háromemeletes objektumoknál csinálnak, az^ majdnem jobb, mint .amit a Műegyetemen csinálnak, mert tényleg mindaz kitűnő, amit terveznek és olyan eredményekét érnek el, amelyekre mindenki csak büszke lehet. De végre is rendezni kell a kérdést, hogy mi az, amit csinálniok szabad. Itt van egy konkrét eset is. Valaki például elmegy Csehszlovákiába és nosztrifikáltatni akarja a bizonyítványát. Méltóztassék megjelölni, hogy Csehországban például melyik az a megfelelő intézet, amelynél az ilyen bizonyítványt nosztrifikáltatni lehet. Nem tudom, megérkezett-e már az irat, de egyelőre megállapítom, hogy a minisztérium nagy zavarban lesz, mert nem fogja tudni, hogyan döntsön. (Tasnádi Nagy András államtitkár: Dehoary lesz!) Feltételezem, hogy, ha nosztrifikálásról van szó, akkor nem úgy akarnak elbocsátani egy növendéket, hogy csak kap egy papirost, amellyel nem tud semmit sem kezdeni. (Tasnádi Nagy András államtitkár: Megvan állapítva, hogy mire képesít az in, tézet — Zaj.) Az 'államtitkár úr álláspontja akkor volna helytálló, ha Magyarországon ez a bizonyítvány érne valamit, de a magyarországi hatóságok abban a pillanatban becsukják az illetőt, amikor ezen bizonyítvány alapján vállalkozni, vagy valamit csinálni mer. Koncedálom azt, hogy a külföldön szerzett bizonyítvány nem lehet az itthon szerzettel egyenértékű, de tessék idehaza olyan intézetet létesíteni, amely jogosít vállalkozásra. (Tasnádi Nagy András államtitkár: Jogosít!) Bocsánatot kérek, úgy látom, az államtitkár úr ezzel a kérdéssel abszolúte nincs tisztában. (Tasnádi Nagy András államtitkár: Az építőmesterekkel együtt való vállalkozásra jogosít!) Nem jogosít semmiféle vállalkozásra. Ezen az iparművészeti főiskolán statikát nem tanítanak, amiből világosan következik, hogy az ott végzett növendékeknek nincs joguk semmire se vállalkozni. A legjobb esetben elmehetnek 150—• 200 pergőért rajzolónak. Azt hiszem azonban, hogy az iparművészeti főiskolának nem ez a célja. Az iparművészeti iskolának az a r célja, hogy növendékeiből olyan önálló művészeket neveljen, akik az életben a maguk lábán meg is tudnak állani. Nem az a célja, hogy olyanokat neveljen, akik örök életükre 150—200 pengős rajzolói állásra vannak kötelezve, ahol semmi előmeneteli lehetőségük nincs. Amint méltóztatnak tudni, a múltban megvolt a lehetőség arra, hogy az iparművészeti iskolát végzettek építészekkel társuljanak és ezek a társas építészeti vállalkozások valóban nagyon kitűnő eredményeket tudtak elérni. A mai körülmények között azonban ez a társas építési vállalkozás nincsen megengedve. Tisztelettel kérem, hogy végre ezt a. kérdést is rendezni méltóztassanak, mert tarthatatlan az, hogy valaki olyan bizonyítványt, végzettséget, képesítést szerezzen, amely nemcsak hogy nem jogosít semmire, amelynek alapján munkára való jelentkezéskor az életben visszautasításban részesül, de ha nem szerezte volna meg 51*