Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-215

3&0 Az országgyűlés képviselőházának 215 is tudják ezt teljesíteni, akik legalább 20—25 éven keresztül tanítottak. Ez a két dolog nem fér össze. Valaki vagy szakfelügyelő, iskolafelügyelő vagy körzeti felügyelő és abban az esetben iskolájában tanítani nem képes, vagy pedig saját osztályának tanításával van elfoglalva és akkor nem láthatja el a szakfelügyeletet. Vagy az egyiket, vagy a másikat el kell ejteni, vagy a saját iskolájában ne tanítson, hanem teljesen a felügyeletnek szentelje idejét, de ugyanakkor azt kell követelni, hogy akiket mint jogászembereket neveztek ki a tanfelügyelőséghez, előzőleg kellő prakszison menjenek keresztül a tanításban. Ha a közigazgatásban nem lehet valaki főszolgabíró vagy alispán anélkül, hogy a közigazgatásban való j működést annak rendje és módja szerint ne i alulról kezdje, hogy például jegyzői gyakorlatot ne végezzen s ha ragaszkodunk az egyik -, helyen ahhoz, hogy bennmaradjon a praxisban, akkor a másik helyen is meg kell követelni bizonyos praxist. (Drózdy Győző: A jo- J gász nem tanít!) De felügyeletet gyakorol! (Drózdy Győző: Jobb, ha nem gyakorol!) En is éppen azt mondom: jobb, ha nem gyakorol, — de mivel mégis gyakorol, az a helyzet, hogy mindenkitől meg kell követelni azt a gyakorlatot, vagy pedig nem lehet kívánni azt, hogy ha valakit 25 évi tanítóskodás után szakfelügyelővé kineveznek, egyúttal még tanítson is. Ez kétségtelenül túlzott követelés, amelyet mindenkitől követelni egyáltalán nem lehet. Ezért nem fogadom el a címet. Elnök: Szólásra következik? Rakovszky Tibor jegyző: Senki sincs feliratkozva. Elnök: Kíván-e még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a 2. címet eredeti szövegében elfogadni*? (Igen!) A Ház a 2. címet elfogadja. Következik a 3. cím. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Rakovszky Tibor jegyző (felolvassa a 3. címet, amelyet a Ház hozzászólás nélkül elfogad. Felolvassa a 4. címet ): Törs Tibor! Elnök: Törs Tibor képviselő urat illeti a szó. Törs Tibor: T. Ház! A kultusztárca általános vitájánál voltam bátor jelezni, hogy az állami színházak kérdéséről szeretnék a részletes vitánál megemlékezni. Azóta az általános vitában több képviselőtársam foglalkozott ezzel a kérdéssel és maga a miniszter úr is válaszában az állami színházakról, közelebbről a Nemzeti Színházról részletesen nyilatkozott. Három képviselőtársam, Németh Imre, Krüger Aladár és Vázsonyi János t. képviselőtársaim a Nemzeti Színházról elismerőleg nyilatkoztak. Közben leszögezést nyert az a tény is, hogy a m. kir. Operaház működése minden elismerést megérdemel. A magam részéről a m. kir. Operaház működéséről — mint már az általános vitában egy mondattal jeleztem — valóban csak a legnagyobb elismeréssel tudok megemlékezni, mert hiszen a m. kir. Operaház legutóbb is, külföldi szereplése alkalmával, a Liszt-ünnepségeken Bayreuth-bau valóban a magyar művészetnek, a magyar muzsikának és a magyar muzsikusok teljesítményének ragyogó példáját adta. (vitéz Martsekényi Imre: Európai sikert ért el!) Valóban igaza van képviselőtársamnak, európai sikert ért el. A Nemzeti Színházról szóló bírálatok, ilülése 1937 május EO-án, csütörtökön, letve elismerő nyilatkozatok a közvéleményben, illetve a sajtóban erős visszhangot keltettek. Főleg ez az, ami engem arra késztet, hogy azok után a bírálatok után, amelyek itt elhangzottak a Nemzeti Színházról, mégis felszólaljak. Amint mondtam, én komoly aggodalmakat táplálok a Nemzeti Színház ügyében ugyanazokból az okokból kifolyólag, amelyeket tavalyi költségvetési felszólalásomban hangsúlyoztam. Nevezetesen tavaly a kultusztárca vitájában azt az r álláspontot foglaltam el, hogy a Nemzeti Színház kérdéséhez a legnagyobb szeretettel, óvatossággal és körültekintéssel kell nyúlni, mert a Nemzeti Színház a magyar kultúrának olyan becses kincse, amelyet nem sza- * bad úgy érintenünk, hogy kárt okozzunk. Tavalyi felszólalásomban arra az álláspontra helyezkedtem, hogy a Nemzeti Színház új rezsimje és fiatal igazgatója, Németh Antal akkor egy esztendei működésre tekinthetett visszia, s bizonyos, talán terhesnek is mondható örökséget vett át, úgyhogy legalább is nem teljesen a saját rezsimjének tekinthető az az egy esztendő, amely mögötte állt. Nem tartottam tehát indokoltnak azokat a súlyos bírálatokat, amelyeket egy esztendei működés után vele szemben gyakoroltak. Éppen ezért hangsúlyoztam, hogy a Nemzeti Színház kérdését ne annyira az igazgató személyén keresztül /bírálják, mint inkább magának a Nemzeti Színháznak ügyét tekintsék. Igen nagy örömmel állapítom meg, hogy az eddigi felszólalások a kultusztárcánál valóban a Nemzeti Színház ügyét kívánják tekinteni, hiszen a magyar országgyűlésnél ez tradicionális dolog, mégpedig nemcsak a parlamentáris korszakban. Egy igen érdekes munka van most készülőben a Nemzeti Színház, centennárium'a alkalmából, dr. Bory István, az országgyűlési tisztviselői kar egyik jeles tagja állítja Össze ezt a munkát, amelyben az országgyűlésnek a Nemzeti Színházhoz való kapcsolatairól vannak érdekes adatok. így például már 1790-ben — ahogyan az összeállításból kitűnik — foglalkoztatta az országgyűlést a magyar játékszín kérdése és másfél század óta állandóan szerepelt is az országgyűlésen ez a kérdés, néha igen súlyos bírálat formájában is; de azért mindig azt tartották szemelőtt, hogy a Nemzeti Színház, ez a fontos kultúrkincsünk, ezekkel az állásfoglalásokkal csorbát ne szenvedjen. A Nemzeti Színházzal szemben a második esztendő után a kritikákban valóban hangzottak el súlyos megállapítások. Nekem az a felfogásom, hogy az ilyen bírálatok gyakorlásánál még akkor is, ha az nem színházi kritika, tehát a napisajtó bírálata, mindig a legmagasabb szempontokat kell szem előtt tartani, éppen úgy, mint amikor itt a Házban tesszük szóvá ezeket a kérdéseket. Meg kell állapítani, hogy ezeknek a kritikáknak jóhiszeműségét az egész vonalon nem lehet kétségbevonni — mint ahogyan ennek kifejezést is adott a kultuszminiszter úr — és meg kell állapítani azt is, hogy a kritika jóhiszeműsége fennáll, csakhogy mindamellett a kritika maga is bírálatra szorul. Az a nézetem, hogy^ a Nemzeti Színház működésének bírálásánál és a Nemzeti Színház kritikáinak bírálásánál sohasem szabad azt az eredeti alapelvet elfelejteni, amelyen az egész nemzeti színházi gondolat nyugszik. Nevezetesen azt, hogy miért teremtették