Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

324 Az országgyűlés képviselőházának 21 A. ülése 1937 május 18-án, kedden. sebb fizetést kap, vagyis voltaképpen az egyik állásért kapja a teljes fizetést, a másikat pe­dig teljesen ingyen kénytelen ellátni. Ez olyan súlyos sérelem, amelyet a feleke­zeti tanítók már sokszor felhoztak. Ezt a két állást el kellene választani egymástól. A kán­tori állás legyen teljesen különálló a tanítói ál­lástól, mert különben végeredményben azt kel­lene megtenni, hogy ha egy tanítónak az egyik hitelszövetkezetnél van tiszteletdíja, akkor azt is be kellene számítani a tanítói fizetésébe, vagy ha a másiknak valamilyen más egyesü­lettől volna tiszteletdíja, azt is be kellene szá­mítani. (Hóman Bálint vallás- és közoktatás­ügyi miniszter: A kántort nem fizetheti az ál­lam!) A kántort nem is fizeti az állam, azt a hitközség fizeti. (Tasnádi Nagy András állam­titkár: Nem tudják fizetni!) De nem is fizeti az állam. Az állam a tanítót fizeti, az adja az ál­lamsegélyt. A kántornak a hitközség adja a fizetést, akármilyen csekély összeget is. En tudok egy kántorról, aki 100 pengőt kap és ez az összeg be van számítva az ő tanítói fizeté­sébe, ennyivel kevesebb állami segély kap, te­hát meg van rövidítve. Éppen ezért ne méltóztassék úgy venni a dolgot, mintha a hitközség nem tudna fizetni, nem tudna teremteni önálló kántori állást. Az én községemben például önálló kántori állást tudtunk kreálni, teljesen függetlenül a tanítói állástól. A kisebb községekben azonban a hit­község nem bírja el ezt a terhet, mert a kántor fizetéséhez az állam egy fillérrel sem járul hozzá. (Egy hang a jobboldalon: De annyival kevesebbet kap a tanító.) Éppen azt nem akar­juk, hogy a tanító- kevesebbet kapjon! Azt akarjuk, hogy a tanító kapja még a fizetését és ami a kántornak jár, azt 'kapja külön. Ahogy az, amit a tanító a hitelszövetkezet ügyeinek vezetése címén, vagy pedig az isko­lán kívüli népnevelés körül végzett munkája címén külön díjazásul kap, nem számít bele a tanítói fizetésbe, épp úgy ne számítsák bele a tantói fizetésbe azt. amit a tanító a kántori teendők elvégzéséért kap. Ezt kérik. Van olyan hitközség, amely belátta, hogy ez igazságtalan helyzet, s ezért újólag szava­zott meg .bizonyos honoráriumot a kántornak. Es erre mi történt? Az űiabb összeírásnál ezt beszámították és ennyivel megint csak keve­sebbet kapott, mert nem szabad többet kapnia egy megállapított összegnél. (vitéz Makray Lajos: Az én kántoromnak 8000 pengőt kellett visszafizetnie!) Ez leheltetlen helyzet, amelyen feltétlenül segíteni kell. Kérem a t. miniszter urat, gondolkozzék e felett és amennyire lehet­séges, szíveskednék ezt az igazságtalan sérel; met (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Megvizsgáljuk!) nemcsak megvizs­gálni, hanem orvosolni is. Ez volna az egyik kérésem. : A másik azokra a tanítókra vonatkozik, akiknek földjük van. A föld értékeléséné] bizo­nyos egységek vannak, s ezeket az egységeket rendszerint túlértékelik % magasabbra értékelik, mint amilyen a valódi értéke. Itt is igazságta­lan a helyzet, de ez més-sem annyira igazság­talan, mint az előbbi. Ha az egységet maga­sabbra értékelik, mint amilyen a piaci ár, ak­kor az ilven földes tanító megint csak rosz­szabbul jár. mint az a tanító, aki készpénzben kanja fizetését. (Hóman Bálint vallás- és köz­nfetatásüffyi miniszter: Néha rosszabbul, néha jobban jár!) Az ritkám fordul elő! Ezenfelül azt kéri a felekezeti tanítóság, hagy azokban a kedveziminéyékben, amelyeket az állami tanítók élveznek, ők is részesülhessenek. Ne^ legyen itt különbség sem a vasúti jegy il­letékmegtérítése, sem a hadipótlék, sem a Pénz­intézeti Központ által engedélyezett rövidlejá­ratú kölcsönök tekintetében. Az egyik tanító épp úgy elvégzi a kötelességét, mint a másik, ne tegyünk tehát különbséget köztük, mert a különbségtevés fáj. Ha úgy van, amint a mi­niszter úr mondotta, hogy tudniillik ma nem az a tendencia érvényesül, hogy minden iskolát államosítsunk, akkor ezen a helyzeten segíteni kelh (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Csak az urak kívánják az államosí­tást!) Dehogy kérem, én nem kivárnom! Ha tudnámi, visszacsinálnám. (Hóman Bálint val­lás- és közoktatásügyi miniszter: Ez mind oda­vezet! — Tasnádi Nagy András államtitkár: Felekezeti tanító állami fizetéssel!) Örömmel hallom, hogy iskolaépítésre na­gyobb összeget vesz fel az idei költségvetés. Ehhez a kérdéshez kívánok most hozzászólni. Az iskolaépítések dolgában rendesen a kép­viselő urak szoktak megállapítani, hogy hová kell iskola, és hová nem kell. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem tu­dom, melyik országban?) Én tudom! (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Rosszul méltóztatik tudni!) Például ha az én kerületemben kell iskola, utánajárok, hogy le­gyen iskola. (Hóman Bálint vallás- és közokta­tásügyi miniszter: De nem azért lesz! Vagy szükséges, vagy nem! — Meizler Károly: Annak dacára lesz, hogy a képviselő eljár!) Vannak olyan vidékek, amelyek teljesen kívül esnek az új iskolák építésének a körén. Kap­tam például levelet Jászkisérről, ahol 150 is­kolaköteles gyermek közül csupán 39 jár isko­lába, — amikor tud járni — mert 5—10 kilo­méternyi távolságra laknak az iskolától. S meg vagyok győződve, hogy nemcsak egy ilyen hely va,n az országban, ahol a iskolaköteles gyerme­keknek csak ötödrésze tud néha-néha iskolába járni. Amikor ezeket látjuk, okulnunk kell a mul­takon. Tudjuk, a békeévekben az Alföldön el­hanyagolták az új iskolák létesítését, elmentek a hegyek közé, ott megszüntették a felekezeti iskolákat és építettek gyönyörű állami iskola­palotákat, a helyett, hogy itt <az Alföldön épí­tettek volna iskolákat és a magyar nép műve­lésére többet fordítottak volna. (Tasnádi Nagy András államtitkár: Ezt akarjuk most!) Öröm­mel veszem tudomásul. Ezt koncedálom, ezt el­ismerem és •• örülök, hogy ilyen nagy összeg van erre a ' célra felvéve. C&ak azt akarom, hogy a vidékre is terjeszkedjék ki a miniszter úr figyelme még abban az esetben is, ha a község elzárkóznék a segítségtől. Elvégre nem­csak annak a községnek érdeke ez, hanem nem­zeti érdek és ha a község nem akarja megadni a szükséges területet, akkor meg kell azt sze­rezni, mert a gyermek nemcsak a községé, ha­nem az egész nemzeté és a gyermek nevelteté­séről az egész nemzetnek kell gondoskodnia. Ez alkalmat fog szolgáltatni némileg arna is, hogy ezek is hozzájáruljanak, másrészt pedig hogy a túlnépesedés is megcsappanjon. Azok a szomorú adatok, amelyeket Tildy Zoltán t. barátom ma reggel itt elmondott, minden iskolánál így vannak. Ahol osztatlan iskolák vannak, ott mindenütt 100—150 gyer­mek van egy osztályban. Ezekkel a tanítók igyekeznek lelkiismeretesen foglalkozni, de ter­mészetesen jó eredményt elérni nem tudnak* De

Next

/
Thumbnails
Contents