Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

Az országgyűlés képviselőházának 214. ülése 1937 május 18-án, kedden. 323 Valamikor régen máskép beszéltek és ahogy i most gondolkozik, ír, beszél és cselekszik a tanítóság, ez teljesen jogosulttá teszi azt a mondást, amelynek ma itt fültanúi voltunk, hogy a tanítóság részben a honvédelemhez tartozik, mert ha a németek azt mondották annakidején, hogy a tanítóknak köszönhetik a franciák íeletti győzelmet, akkor mi is azt mondhatjuk, hogy ha a tanítók keresztény nemzeti öntudattal és áldozatkészséggel fogják végezni munkájukat, az ő munkájukon keresztül fogjuk megmenteni a magyar jövendőt. Örvendetes ez a fejlődés és az a gondolkozásváltozás, amely szebb jövendőre enged következtetni. Ma délelőtt Tildy képviselőtársam szóvátette a felekezeti iskolák szomorú helyzetét és a felekezeti papság helyzetét, ezért ezekre a kérdésekre nem kívánok rátérni. Később Illés képviselőtársam a gazdasági szakoktatásról beszélt. Meg kell vallanunk, — hallottuk az előadó úr szavaiban és olvashatjuk a költségvetésben is, — hogy a kormányzat megfelelő áldozatkészséggel iparkodik a mai kor szellemének megfelelni és ezeknek a törekvéseknek helyt adni. Legyen szabad ezzel kapcsolatban csak annyit megjegyeznem, hogy a gazdasági népiskolák szaporítása örvendetes és szükséges, 'mert hiszen az ismétlőiskola, amely eddig ennek elő futárjaként megvolt, őszintén szólva nem sokat ért. Ennek helyébe most mindenütt megalakítják a gazdasági népiskolát, de ennek a gazdasági népiskolának csak akkor lesz meg az eredménye, ha mindegyik megfelelő gyakorlótérrel fog rendelkezni. Sajnos, ez ma nincsen meg, sőt van tudomásom olyan községekről, ahol amikor a földbirtokrendezés történt, erre a célra lefoglaltak egy nagyobb gyakorló területet és ezt a területet ma a község birtokolja, szántja, veti, azon a címen, hogy ő fizeti a részleteket, tehát ő annak a földnek jogos tulajdonosa. Pedig a földbirtokreform során a gazdasági népiskola részére hasították ki azt a földterületet, nem volna tehát megengedhető, hogy a község, amikor mégis csak a községbeliek gyermekeinek gazdasági szakoktatásáról van szó,, önhatalmúlag reátehesse a kezét ezekre a területekre. Mondom ezekre a kérdésekre, mert ma ezekről már szó volt, nem akarok rátérni, a felekezeti papságról említett dolgokkal kapcsolatban azonban volna egy igen tiszteletteljes kérésem az igen t.; miniszter úrhoz, ez pedig a görög-katolikus segédlelkészeknek az az alázatos kérelme volna, amelyben családi pótlékot kérnek. A törvény szerint tudniillik a görög-katolikus segédlelkészeknek csupán csak két családi pótlék jár, mégpedig a feleség esi az első gyermek után. Ez az intézkedés másokra nem vonatkozik, ez speciális dolog. A protestáns segédlelkészek például akkor nősülnek, amikor már lelkészséget kapnak, viszont a görög-katolikus lelkészeknek már felszentelésük előtt meg kell nősülniük, mert később már lehetetlenség számukra- a nősülés. Tehát a görög-ikatoliikus pap a felszentelés előtt nősül meg, hét-nyolc évig segédlelkész, ez alatt az idő alatt nem egy, hanem több gyermeke lesz és minthogy saját háztartást kell vezetnie, bizony nagy nyomorúságban tengeti az. életét. Nem is volna itt olyan nagy dologról^ szo, igen t. miniszter úr. Elkértem az összesítést, amelyből kitűnik, hogy összesen csak 11 családi pótlékról van most szó, ami évi 1584 pengővel terhelné meg a budgetet, (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: De ugyanakkor a protestánsok ügyét is rendezni kell!) Igen, de ott egészen más a helyzet, mert azok akkor nősülnek meg, amikor akarnak. Itt segédlelkészekről és nem lelkészekről van szó. Amikor ugyanis az illető lelkész lesz, akkor már egészen más a helyzet, akkor neki már jövedelme, javadalma van. Itt pusztán csak a isegédlelkeszekről van szó, akik mint káplánok működnek a plébános mellett, akiknek azonban meg kellett nősülniük, mielőtt felszentelték őket, mert később a nősülés részükre lehetetlen. Egész Csonka-Magyarországon összesen csak tizenegy ilyen családi pótlékról van szó, ami tulajdonképpen 1584 pengőt tenne ki. Amikor minden más tisztviselő megkapja ezt a családi pótlékot, akkor méltányos volna, ha ezek is részesülnének ebben a családi pótlékban. (Meizler Károly: Nem borulna fel a költségvetés!) Ennyitől még nem. Az igen t. miniszter úrnak akármilyen módon módjában áll a fedezetet erre megteremteni, mert ez a helyzet tényleg szociális igazságtalanság. Ami másnak jár, az ezeknek is kell, hogy járjon. Ök kényszerhelyzetben is vannak; nem várhatnak a nősüléssel addig, amíg plébánosok lesznek. Nem nagy dologról van szó. Hiszen tudom, hogy a törvény másképpen szól, de valami módot csak lehetne találni arra, hogy ezt az ő kérésüket, amelynek teljesítése iránt kérelmet is nyújtottak be a miniszter úrhoz, még pedig 1936 november 21-én, teljesíteni méltóztassék. Ezek után már most át szeretnék térni a felekezeti tanítók sérelmeire. Tudniillik az 1922. evi 700. számú miniszteri rendelet súlyos és igazságtalan helyzetet teremtett a felekezeti tanítók hátrányára. A felekezeti tanítóság 15 év óta küzd ezek ellen az igazságtalanságok ellen, de eddig még nem tudott eredményt elérni. Csak röviden akarom a fontosabb sérelmeket megemlíteni; ezek világosan bizonyítják, hogy itt egyszersmindenkorra rendet kell teremteni, mert amilyen örvendetes Y olt a miniszter úr ma reggeli nyilatkozata, amikor azt mondotta, hogy a kormánynak nem intenciója az államosítás, — ami helyes is — épp annyira aggasztó az, hogy ezek a tanítók hátrányban vannak az állami tanítók mögött. Legalább is ez a látszat. Mert régebben is tulajdonkeppen az volt az államosítások rugója, hogy azt mondották: azért kell államosítani,, mert csak akkor fognak ők is rendesen és pontosan fizetést kapni. Arra kérem a miniszter urat,, hogy^ a

; felekezeti tanítóság sérelmeit orvosolni méltóztassék. Ilyen sérelem például az, hogy amikor egy miniszteri rendelet alapján Összeírták a. tanítók jövedelmét, akkor egybefoglalták például a tanítói és a kántori jövedelmet és a kettőnek az összegét minősítették tanítói, fizetésnek és ehhez kapják azután a tanítók az államsegélyt. Igaz, hogy az ilyen tanító egy személyben tanító és kántor is, viszont a kántori minősége egészen más .foglalkozással jár, olyan többletmunkával, amelyet el kell végeznie és míg például az ő tanító-kollégái esetleg már vakációra mentek, az ilyen tanító az egész vakáció alatt oda van kötve ahhoz a kis faluhoz, azért a kis dotációért, kis honoráriumért, amelyet mint kántor kap. Amikor tehát még ezt is magára vállalja, akkor történik vele az az igazságtalanság, hogy ezt a honoráriumát be1 számítják a (fizetésébe és így ennyivel kéve-