Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-209
26 'Az országgyűlés képviselőházának is olyan beállításban került a hazai németség a magyar közvélemény elé, (Rakovszky Tibor: Hamis beállításban!) amely megítélésem szerint legalább is nem egészen igazságos. Nem statisztikai adatokkal kívánok vitatkozni, ame : íyek lehetnek helytállóak a németség gazdasági térfoglalását illetőleg, nem azt akarom mondani, hogy a németség nem terjed és vagyonilag nem gyarapszik. De ezt a tényt úgy állítani be az ország közvéleménye elé, mintha itt valami ellenséges cselekmény folynék a magyarsággal szemben, ez nem igazságos és semmikép nem helytálló. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) Mi történik a németségnél? Szorgalmas, becsületes, takarékos, törekvő fajta, (Rakovszky Tibor: Akárcsak a mienk!) századok óta itt él ezen a földön és megítélésem szerint hazafiságban nagy tömegeit illetőleg nem áll a magyar lakosság mögött. (Ügy van! Úgy van!) Magam is ismerem ezeket a németlakta vidékeket és meg kell állapítanom, hogy ez a józan és a magyar hazához ragaszkodó németség önmaga dobta iki magából azokat a próbálkozásokat és azokat az agitátorokat, akik a magyarsággal ellentétes álmokat és vágyakat hirdettek soraik között. Nem lehet ezt a német lakosságot szembeállítani az ott élő magyarsággal mint valami ellenséget. (Rajniss Ferenc: Különösen nem zsidóvédelemben!) Nem lehet rossznéven venni ennek a németségnek azt, amit szeretnénk a tiszta magyar fajtánál látni, hogy szorgalmas, hogy törekszik, hogy gyarapodni akar. (Helyeslés. — Egy hang bal felől: Tanuljunk tőlük!) Milyen helyeken lehetséges a németség terjeszkedése? A nagybirtok kapui előtt meg kellett állaniok, mert ott nem terjeszkedhetnek. Ellenben meg kell mondani az igazat a magunk magyar fajtája felé. Ki mondja meg ennek a magyar fajtának, ha nem mi, akik véréből való vér vagyunk, akik nem ismerünk más sorsot, mint az ő sorsukat, ki mondja meg ennek a magyar fajtának és az egész magyar közvéleménynek, hogy a németség birtokgyarapodása ott nyomul előre, ahol ez a magyar fajta önként halálra adta magát, (Ugy van! balfelől.) ahol pusztítja önnönmagát, ahol megalkudt a halállal. Én hat esztendőt töltöttem a Dunántúl ilyen veszélyeztetett részén. Két községben voltam református lelkész. Életemnek még ma is legmegrendítőbb élménye és tapasztalata az, amit ezekben a községekben láttam. Egyszer készítettem egy térképet a magam falujáról, amely két utcasorból állt. Gazdag község. Legszegényebb ember benne mindig az ott szolgáló pap. Munkára senlkit nem lehetett kapni. Még erdővágásra is, különösen a forradalmak idején, magának kellett kimennie az embernek, ha fát akart. Megcsináltam a térképet erről a községről, hol van gyermek, hol van még utód és feketével festettem be azokat a házakat, ahol már egyáltalán nincsen, aki örököl. Annak a falunak többsége ezzel a generációval bevonul a sírjába. Nincs, aki követni tudja, (Meskó Rudolf: Oda kell magyarokat küldeni!) ez a nép önmagát halálra ítélte. Az egyke okai, a legmélyebbek, mindenütt gazdaságiak, ezt meg kell állapítani. A terjeszkedés lehetetlensége, a 2—3 holdas parcellákra bomlott kisbirtok volt az, amely megtanította őket, hogy tovább nem lehet osztozni. De vétenék az igazság ellen, ha azt mondanám, hogy még ma is tisztán csak gazdasági okok vannak. Tiltakoznom kell az ellen a beállítás ellen, amely ezt a kérdést a 209. ülése 1937 május 10-én, hétfőn. magyar közéletben felekezeti kérdéssé próbálta szűikíteni. Ez a baj, az egyke, a tiszta magyar fajta betegségeként kezdődött. Mindegy volt, katolikus-e vagy református az a község, ahol megindult ez a most már halált előidéző sorvadás. De ma már a németség is kezd fertőződni ezzel a bajjal és a legtöbb német községben családonként már csak két gyermek van, ami nem jelent szaporodást. Igen t. Ház! Az egyike problémája olyan, hogy a kormányzatnak a legkomolyabban és a legsürgősebben kell foglalkoznia vele. Kiáltó szavak hangzanak el a magyar közéletben az egyke kérdéséről és én innen is szeretném megmondani az én gyönyörű szép baranyai és somogyi fajtámnak, — a legszebb emberpéldányoikat látja ott az ember — innen is szeretném megmondani: kár nektek meghalnotok, kár önmagátokat halálra ítélnetek. Amikor a magyar közéletben kongatják a vészharangot a németség terjedése miatt, tessék megmondani ennek a színmagyarságnak: fordítson a maga sorsán. Ki hallja meg ebben az országban azokat a kiáltó szavakat, amelyek onnan lentről Baranyából szólnak ide föl az ország közvéleménye felé? Élnek ott egyszerű lelkészek 6—8 gyermekkel, viaskodnak a szegénységgel, külföldi egyetemeket járt lelkipásztorok serege vívódik azzal a ma máV erkölcsi bajjal, amelyet az egyke jelent. Mert hiszen ma már fordított erkölccsé vált az egyke, ma már — szinte restelem kimondani itt a Házban — szégyen az, ha egy fiatalaszszonynák azonnal gyermeke születik; sok helyen úgy megvetik, mint az elbukott leányt. Éz ellen az erkölcs ellen nincs fellebbezés. Ügy ráfekszik ez a 'közszellem azokra a magyar falvakra, hogy aki fellebbezni próbál, aki más utat próbál kezdeni, szinte kiközösítik maguk közül. (Eckhardt Tibor: Ide kell telepíteni! — Némethy Vilmos: Nemcsak agglegényadót, hanem egykeelleni adót is!) Méltóztassék megengedni, hogy egyik lelkes ztár s am tanulmányából, aki egyik baranyai községben vívja a maga harcát, néhány mondatot olvassák fel csupán. A legfelső fok az, ha az egyke erkölcsként jegecesedik ki. (Olvassa): »Hogyan magyarázzam? P. Gyura bácsinak van vagy hat holdja. Dolgozta egy életen át. Nevelt hozzá egy fiat. Betöltötte hivatását. Fiát is kiházasította. Lett ennek is gyermeke. De — ime — csoda történt, — most várják a második gyermeket. S Gyura bácsi beleőszült azóta a gondba. Üvölt a hangja, ha fiáról van szó: Én megőrözgettem ezit a birtokot, hanem ez az állat...« — Állat, mert második gyermeke lesz. A tanulmány befejező szavai (olvassa)^ »Mint Julián barát valamikor, iigy jövök hozzátok. Julián hangja belehalt az éjszakába. Jaj nekünk, ha a mi hangunk is odavész. De akkor is, ott is egyetlen kiáltás lesz ajkunkon, annak az utolsókat hördülő népnek meg egy elcsukló jajgatása: testvéreink, mentsetek meg bennünket!« Igen t, Ház! A legsürgősebben meg kell oldani szerintem ezen a vidéken az Alföldről való áttelepítés kérdését. Ha tisztán rajtam állna, átütném még a magyar öröklési jogrendet is és megszüntetném ezeken a veszélyeztetett vidékeken az oldalági öröklés lehetőségét. Minden ilyen földet és házat visszavennék az államnak és odatelepítenék családodat üagy létszámmal, (Helyeslés a jobb- és a baloldalon. —- Bulin Jenő: Merész, de jó!) akik talán még
