Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-209

Az országgyűlés képviselőházának 209. ülése 1937 május 10-én, hétfőn. 25 De ki kell kapcsolni ebből a kérdésből azt a terrorizmust is, amely tabunak akarja tekinteni a magyar birtokmegoszlás problémáját (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) s ha megszólal valaki ebben az országban, ezzel a kérdéssel kapcsolatban, (Rakovszky Tibor: Az kommunista!) azt rendszerint olyan váddal illeti, amely váddal egyáltalában nem illethetők lelkiismeretes és felelősséggel bíró magyar emberek. Mind a két tényezőt, az izgatást és azt a terrorizmust, amely el akarja hallgattatni az e problémával foglalkozó jó, derék magyar emberieket, ennek a kérdésnek a tárgyalásából teljességében ki kell kapcsolnunk. A földkérdésnek nem olyan megoldására gondolok, mint amilyen az 1920-as földbirtokreform volt. (Rakovszky Tibor: A legkevesbbé sem!) Mert ha nézem községem lakosait, van közöttük egy sereg, aki kapott egy-két hóid földet, de ezek a földek 16—20 kilométernyire vannak a községtől, járható út nélkül. Mit jelent az ilyen föld? Terhet majdnem jövedelem nélkül. Hiszen volt olyan esztendő, esős ősszel, amikor a tengerit ezekről a távoli földekről csak úgy tudták hazahozni, hogy a fuvar felemésztette a tengeri értékének felét. A földkérdés ilyen megoldása inkább ártalmasnak, mint hasznosnak volna mondható. De ezt a kérdést mégis meg kell oldani. (Rakovszky Tibor: Olcsó kisbérietekkel!) A földkérdés megoldásánál, mint legközelebb keresztülvihető teendőre, elsősorbari aj házhelyakcióra gondolok. Gondosan ki ke'l azonban választani azt a földet, ahol házhelyeket osztunk ki. (Eckhardt Tibor: Ne dögtemetőt! — Fábián Rela: Ne vízjárta földet!) Termőföld legyen az és ne 200, hanem 800—1000 négyszögöles, hogy egy földmunkáscsalád a maga mindennapi szükségletét ott elő tudja teremteni. Egy ilyen 1000 négyszögöles házhely többet ér, mint három hold olyan föld, amely 16 kilométernyire van a községtől. (Ügy van! Ügy van) Az Alföldön megindultak a különböző közmunkák és örömmel látom, hogy az erdősítés kérdésében végre gyakorlatra került a sor. örömmel látom, hogy az Öntözés elobbrevitelére, a költségvetés szerint, ötmillió pengőt fordít a kormány, de szeretném az igen t. miniszterelnök úrnak, mint földmívelésügyi miniszternek figyelmét felhívni egy olyan munkára, amely rendkívül sok musakaalkalmat je

: lentene az Alföldön, amely nemzetgazdasági szempontból igen nagy értéktöbbletet eredményezne és ez a szikesföldek megjavítása. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Andaházi-Kasnya Béla: Digózással!) Békés vármegyében a vármegye nagyon szociális érzésű alispánjának és főispánjának kezdeményezésére megindult egy kísérlet az elmúlt évben a szikes földek digózás útján való megjavítására. Ez a kísérlet 100—150 évvel utánajár azoknak \az ilyen természetű munkáiknak, amelyek Békés vármegye területén már akkor megkezdődtek, A meszezés nagyon drága dolog a digózáshoz képest és így majdnem kivihetetlen. A digózás azt jelenti, hogy a szikes földeken a tálaiban található mészben gazdag lősz földet felhozzák a felszínre, különböző módon és különböző eljárással szétterítik a földön és ezzel a föld termőképessége a duplájára emelkedik; lehetővé válik ott a változatosabb termelés és nem kell az egyoldalú tengeri é« búzatermelést folytatni. Mivel a digózás útján való javítás tisztán KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. kézimunkával végezhető, ha holdanként 250 pengő költséget veszek, mint a maximumát annak, ami a múlt esztendőben előfordult, ez azt jelenti, hogy legalább 125 napszámot ad tam egy hold földön egy, illetőleg több munkásnak felosztva. A gazdák hajlandók olcsó kölcsönt igénybevenni ennek a munkának elvégzése érdekében, mert hiszen ez nagymértékben kifizeti magát, 3—4 esztendő alatt az egész költség megtérül a gazda számára. A múlt esztendőben például azt az összeget, amely a vármegyének erre a célra rendelkezés állott, kétszeresen-háromszorosan túljegyezték a békésmegyei gazdák. (Eckhardt Tibor: Többet ér ez, mint a tatarozási hitel!) Mire volna tehát itt szükség? Elsősorban megállapítani a Földtani Intézet útján, vagy egyes megyék kísérleti állomásai útján a legsürgősebben azt, hogy hol vannak olyan szikes földek, amelyek a helyszínén minden anyag odavitele nélkül tisztán kézimunkával megjavíthatok és akkor nekifogni sürgősen a nagyarányú szikjavítá.snak. Legalább 10.000—20.000 holdat kellene megjavítani esztendőnként az országban és a kormányzatnak meg kell teremtenie a feltételt ahhoz, hogy belső munkakölcsön felvehető legyen, mert állítom, hogy ez a nagybankok és a nagyipar érdeke is, hiszen a földmunkásréteg ma teljes mértékben ki van parancsolva a nemzeti ipari fogyasztásból. A nagyipari vállalatoknak kellene tehát megteremteniük a lehetőséget annak, hogy ez a réteg újra visszakerüljön a nemzet fogyasztórétegei közé, hogy munka jusson ennek a népnek és munkájának keresetét felhasználhassa becsületes emberi fogyasztásra. Igen t. Ház! Nem akarom tovább felsorolni azokat a munkákat, amelyeket az Alföldön el kell még végezni. Szólhatnék az útépítésről is. Az Alföld ezen a téren is hátrányban van az ország többi részeivel szemben, hiszen az Alföldön 100 négyzetkilométerre mindössze 20 kilométer kiépített út jut, míg a Dunántúlon — ez sem ideális állaoot — 24 kilométer. (Czirják Antal: Hol?) Átlagban. (Rakovszky Tibor: Azok is komiszak, amennyiben államiak!) Amit hangsúlyozni akarok még egyszer ennél a kérdésnél, az, hogy nem tervszerűtlenül és kapkodó akciókkal, hanem organikus, tervszerű, átfogó nagy munkával lehet csak az Alföldet megmenteni mai helyzetéből. Most megindul az öntözés előkészítése, de ha a termelést megjavítjuk.^ abban a pillanatban jelentkezni fog a szállítás, az út kérdése, a szállítóeszközök kérdése. Összefüggő nagy problémák vannak az egész országban, de különösen az Alföldön, és ezeket csak egyöntetűen és összefüggésben lehet megoldani. Felvetek azonban itt még egy kérdést, amelyről volt már szó az irodalomban, talán itt a Házban is, ami az első pillanatban hidegfejű reálpolitikusok előtt talán kivihetetlennek látszik: az Alföld és a Dunántúl népének összekeveredése. Világosabban: nagycsaládú magyar emberek áttelepítése az Alföldről a Dunántúlra. A népsűrűség az Alföldön eléri a 115-öt, a dunántúli átlag 64, de vannak egyes vidékek, ahol csak 43—44. Az alföldi termékeny magyarságot — magát a népet értem — át kell vinni arra a területre, ahol a magyar nép önmagát halálra ítélni készül. Hadd szóljak itt néhány szót az egyke problémájáról. A magyarság dunántúli pusztulásával kapcsolatban a Házban, de a magyar irodalomban