Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-214
Az országgyűlés képviselőházának 21 elkótyavetyélni, mert a kalkulációról, a kereskedelmi összefüggésekről halvány fogalma sincs. Honnan is lenne,, hiszen nincs intelligenciája, amely ezeknek a kapcsolatoknak felismerésére képessé tenné. Másik eredménye ennek a nevelési rendszernek az iparososztály általános elmaradottsága. Magyarország kisiparosai közül hat eleminél nagyobb képzettsége van 20.000-nek, hat ' elemije van 120.000-nek, négy elemit végzett 53.000, négy eleminél kisebb képzettsége van 7000-nek és a magyar önálló kisiparosok között analfabéta van 13.000, ez összesen 213.000. Anyit jelent ez, hogy az iparosoknak csak 10%-a végzett hat eleminél többet, ellenben 6%-a analfabéta. Ez a magyarázata annak, hogy a kisipar nem bírja a nagyipar öldöklő versenyét s a gazdasági válság ideje óta tömegesen adták vissza az iparigazolványokat, mert a kis felkészültséggel, a minimális szellemi vértezettséggel nem bírták a gazdasági élet harcait megharcolni. Harmadik eredménye ennek a félszeg rendszernek az, hogy az ifjúság nem megy a kereskedelmi pályára. A mai közéletnek egyik legégetőbb kérdése és egyik legtöbbet vitatott problémája a keresztény magyar értelmiségnek a kereskedelmi pályán való elhelyezkedése. Kétségtelen dolog t. Ház, hogy a vagyon feltétlenül hatalmat biztosít; kétségelen az, hogy egy országban az irányító befolyás, a döntő szó mindig azokat fogja megilletni, akiknek háta mögött a vagyon áll. Ha a magyar értelmiség és a magyar fiatalságnak erre alkalmas része nem foglalja el a, kereske- \ delmi és általában a gazdasági pályákat, akkor állami protekcionizmussal és mesterséges eszközökkel ideig-óráig fenn lehet tartani ennek a magyar középosztálynak szupremációját, azonban ez csak egy látszatszupremácia, nem valóságos érték, nem igazi, valőr és nem fejezi ki a tényleges viszonyokat. A magyar értelmiség súlya csak akkor fog kellő mértékben az ország életében érvényesülni, ha a magyar értelmiség kellő érc fedezettel fog rendelkezni, ha a gazdasági hatalomnak* a kereskedelmi összeköttetésnek és a forgalmi életnek fontosabb tényezői is a kezébe mennek át. De honnan vegye a mai magyar fiatalság a kedvét a kereskedelmi pályára, mikor a mai nevelési rendszer mellett egyszerűen nincs érintkezése ezzel a kereskedelmi pályával, mikor nem ismeri meg annak a lehetőségeit, s mikor ki van zárva az is, az ignoti nulla cupido elve alapján, hogy valaha kedvet kapjon arra, hogy :a kereskedelmi pályára menjen. T. Ház! Ennek az egész iskolázási rendszernek msásik nagy hibája annak a szelleme. Ez az a szellem, amelyről ma annyit hallunk beszélni, ez az a szellem, amelyről Eckhardt Tibor képviselőtársam a kisgazdapárt által rendezett ifjútsági kongresszuson is beszélt. Ez a szellem abban kulminál, hogy mindenki — kezdve a legalacsonyabb rétegtől — arra törekszik, hogy fiából urat neveljen, urat, nem a szó nobilis, igazi értelmében, hanem annak speciális magyar utóízzel mondott értelmében, ahogyan nálunk az urat megjelölni szokták. Nálunk az érettségi bizonyítvány bizonyos cezúrát jelent az emberek között, mert érettségi bizonyítvánnyal a zsebében (Rassay Károly: Párbajképes!) azt hiszi, hogy ő most már az úri osztályhoz tartozik, neki megvan a karpaszomány viselésére szóló jogosítványa, kaszinótag lehet, párbajképes, ha tehát mást . ülése 1937 május 18-án, kedden. 311 megsért vagy valakivel félreértése támad, joga van két jólfésült urat az ellenfeléhez elküldeni. Ez a mentalitás jobban szétválasztja a magyar társadalmat, mint bármilyen más beékelt mesterséges fal. Ezt a felfogást fenntartani, az úri szónak ezt az értelmezését fenntartani tovább nem lehet. Ez az az improduktív szellem, amely képtelenné teszi a nemzetet arra, hogy tehetségeit kihasználja, hogy egy egységes nemzeti összeforrásban fogjon össze. Ez elválasztja az embereket egymástól, megosztja, gyengíti, tönkreteszi. Ennek eredménye az is, hogy a fiatalságnak legnagyobb ambíciója, életének legnagyobb álma az a havi 200 pengő fix, amely olyan elérhetetlenül szépnek, olyan elérhetetlenül jónak tetszik. Fél az élettől a magyar fiatalság. Nincs bátorsága arra, hogy kiállja az élet küzdelmeit. Nincs bátorsága arra, hogy kitegye magát az élet hullámveréseinek. Ha műszóval akarnám megjelölni ezt a jelenséget, azt mondanám, hogy bizonyos biofobiája van az élettől, valami félelem, gyámoltalanság, alaesonyabbrendűség érzése vesz erőt a magyar fiatalságon; minden tekintetben arra igyekszik, hogy biztosítsa magát egy fix állásra még akkor is, ha az a fix állás egy életen keresztül csak cifra nyomorúságot jelent, mert a végén ott látja a nyugdíjat, azt a biztos révet, amely felé minden anya oly^ szívesen eresztené el a saját gyermekének hajóját. Ezzel a szellemmel lehet bizonyos középszerűséget elérni, a part mellett el lehet hajózgatni, de ezzel a szellemmel egy világot meghódítani, ezt a világot, a magyar világot, a magyar glóbuszt meghódítani, úrrá lenni a saját portánkon sohasem lesz lehetséges. Ez az a típus, amelyről Eckhardt Tibor képviselőtársam beszédében azt mondotta, hogy a biciklistához lehetne a legkönnyebben hasonlítani: felfelé görnyed, lefelé rúg. Minden emberben van ugyanis valami veleszületett büszkeség és önérzet s ezt minden módon ki akarja élni. Ha nincs természetes tere ennek az érvényesítésére, akkor mesterséges, hamis álutakon vezeti le ezt a nagy önérzetet. Innen van az, hogy akinek minden ambíciója az, hogy írnokként bekerüljön egy biztos hivatalba, megtagadja azt a társadalmat, amelyből vétetett; a parasztgyerek, ha négy polgárit elvégez, vagy ha az érettségit letette, akkor megtagadja a közösséget azzal a parasztosztállyal, amelyből jött. A harmadik főhibája ennek a rendszernek az, hogy a nagytömegek gyermekeit 12—15 éves korában az utca szabad zsákmányává teszi. Ezekkel a gyermekekkel, amikor az elemi iskolát elvégezték, a kamaszkorban senki sem törődik. Igaz, hftgy a leventeintézmény a falvakban ezen a téren hézagpótló és nagyon áldásos működést fejt ki, ez azonban nem elég. Akkor kell ezeknek a gyermekeknek a ; hóra alá nyúlni, amikor a lelkük a legérzékenyebb, amikor az viaszként minden behatásra reagál. Ekkor kell őket nevelni, segíteni, ekkor kell a közösségi szellemet és a nemzeti együvétartozás érzését bennük kifejleszteni, mert ha ekkor nem teszik meg velük, akkor ugyan honnan lehet tőlük nemzeti áldozatkészséget, nemzeti érzést, nemzeti összetartozást követelni 1 ? Ha sohasem tanulták, ha soha beléjük nem oltották, akkor Ondik lesznek belőlük, akiket fiatalkorukban bankrablás miatt statáriálisan ki kell végezni, pedig ennek a nemzetnek nem erre van szüksége. Ezt a réteget fel kell ka44*
