Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-214

Az országgyűlés képviselőházának 2 f Köviden ki akarom fejteni, mit várck ezekül a reformoktól, amelyeket kívánok a középfokú és a felsőoktatásnál is. Varjúik ezektől elsősorban a szellemi proletariátus megszüntetését. (Antal István: Jó tanárokat!) Igen, azok az elsők, azok nélkül nincs semmiféle tanítás, csakhogy azokat nem lehet tisztán szikémákkal elintézni! (Drózdy Győző: Azokat is az új iskola fogja már nevelni!) Várjuk pedig a szellemi proletariátus megszüntetését, mert ezt én a legveszedelmesebb robbantó anyagnak tartom a társadalomra nézve. Mindenféle valóságos robbantó anyagnál hamarább és tökéletesebben pusztítaná el a társadalmat a szellemi proletariátus elszaporodása. (Surgóth Gyula: A francia forradalmat is ez idézte elő!) Várom ettől a reformtól a tehetségesek érvényesüléséi a gazdasági pályákon és az ezekről a gazdasági pályákról .alkotott közfelfogásnak teljes megváltozását. A kormány igen dicséretes lépéseket tett ezen a téren. A kultuszkormány akkor, amidőn ösztöndíjak létesítésével s a középiskolák és felsőiskolák számára biztosított újabb ösztöndíjakkal a szegény, de tehetséges fiúknak megadta a lehetőséget, hogy a legmagasabb tudást megszerezzék, megtette a magáét. Sőt a nemzeti önállósítási alap felállításával lehetővé tette azt is, hogy egy csekély tőke nyújtásával a jogászok, mérnökök, tanárok, okleveles gazdászok, szóval diplomások mind megkezdhessék a maguk munkáját. Ez azonban nem elég! Akkor, amikor az igen t. miniszterelnök úr felhívást intézett a társadalomhoz, a társadalom tehetősebb, gazdagabb tagjaihoz, azt kívánta, hogy ha ő példát mutatott, járuljanak hozzá a nagytőke képviselő is, (Kun Béla: Helyes!) akik nem mutatják nálunk még csak a karitász irányában sem, hogy megértették volna, milyen óriási jelentősége van ennek a saját jólfelfogott érdekük szempontjából is. (Kun Béla: Meg kell szorítani a nagytőkét!) Ennek a kétmilliónak jelentősége van, de ez nem elég. (Ügy van! balfelöl.) Várom azt, hogy megértsék, hogy & saját — mondjuk — gazdasági további érvényesülésük, ~ jól felfogott gazdasági érdekük szükségessé teszi azt, hogy minél nagyobb összeggel szaporítsák ezt az alapot. Jöjjenek ilyen segítséggel nálunk is mecénások, necsak Amerikában. Hiszen nálunk is voltak ilyen mecénások, látom ezt az egyetemi pályadíjakból. A régi koronában kitűzött pályadíjak értéke azonban lesüllyedt s a régi pályadíjakat mégis fenntartjuk, mi, az egyetemi tanárok járulunk hozzá. Az ösztöndíjak alapjának és a nemzeti önállósítási alapnak szaporításával, illetőleg létesítésével kell ezt tenni. A magyar állam nem képes arra, hogy az adókkal terhelt közönség újabb megterhelésével folyton szaporítsa a hivatalokat, holott a diplomás túltermelés levezetésére továbbra is éppen érre lenne szükség. (Kun Béla: A nagytőke adóztatását kellene jobban kimunkálni. A fiatalsághoz, a tehetségesekhez, a szorgalmasakhoz, akik komolyan érzik a maguk élethivatását,, azt a figyelmeztetést intézem: iól gondolják meg. mielőtt valamelv pályára lépnek s határozott irányt vesznek, hogy vájjon van-e tehetség bennük, alkalmasak-e arra a pályára, amelyet választanak. Menjenek az ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági pályákra. Menjenek vissza a faluhoz! Az ő^tanultságukra, az ő értelmiségükre ott is szükség van. Szerezzék meg a fiatalok már az iskolában azokat a gyakorlati ismereteket, amelyekre ma elen\U. ülése 1937 május 18-án, kedden. 291 gedhetetlenül szükség van, mert ma mód van erre a középiskolákban és az egyetemeken is. A lenézett technikai tudást, a gyorsírást» nyelveket igyekezzenek elsajátítani, ezt mindenki megteheti. Én látok olyanokat, akik tényleg a legnehezebb munkával, szerény eszközökkel szerzik meg ezt a tudást. Akkor majd sokkal gyorsabban elhelyezkedhetnek és akkor mind ez nem fog olyan nehezen menni, mint amilyen nehezen most megy. Azt hiszem, helyesen teszem, ha most meg emlékezem arról az akcióról, amelyet 1932-ben kezdtünk el, amelyben ennek a Háznak minden pártja résztvett, az úgynevezett Adob

:-akcióról. Megemlítem, hogy az állástalan diplomások 63 százalékát, sőt lehet mondani, hogy még többet is elhelyeztünk, vagy csak valamiképpen valami munkához juttattunk. A kormány most ennek a munkánknak siet segítségére a Nemzeti Önállósítási Alappal. Ezzel tehát megmutattuk, példát adtunk arra, hogy 1 lehet pártközi megállapodás alapján, a kormány teljes megértésével eljutni egészen odáig vágyaink megvalósulásában, amelyek 1932-ben csak arra szorítkoztak, hogy néhány száz vagy néhány ezer fiatalembert meg tudjunk menteni, hogy most már az intézményes megoldásról beszélhessünk. Én mindezt eddig úgyszólván csak tüneti kezelésnek tartom, mert kétségtelen az, hogy akármennyit fáradoztunk is, akármennyi eredményt tudtunk is elérni ezen a téren, ha az igen t. kormány ezeknek aa Ádob.-osoknak, a 80 pengősöknek most már a gyakornokok közé való felvételét is lehetővé teszi, amit szintén örömmel üdvözlök,, és ha azt látom is, hogy új állások: kreáltatnak számukra, amit szintén megelégedéssel veszek tudomásul, mégis a kérdést ezzel nem látom megoldottnak. A túlprodnkció ugyanis megvan, ha nem is olyan mértékben, mint ahogy a háború után volt, amikor a háborúból visszatérőket és a megszállott területekről ideözönlötte'ket helyeztük el elsősorban. Az igazi szerves és intézményes megoldást az iskoláztatás gyakorlativá tétele, az életre nevelés hozhatja csak. Ezzel tudjuk megoldani azt az erkölcsi válságot is, amely ma tapasztalható, és ezzel az egész gazdasági válságot is, amely tulajdonképpen erkölcsi válság és nevelésügyi probléma. Ha a kultúrpolitika ezeket a kérdéseket, amelyeket felvetettünk, meg fogja oldani, akkor a legolcsóbb, a legtökéletesebb szociálpolitikát biztosíthatjuk. A legtökéletesebb szociálpolitikát, mert nyugalmat teremt, mert megteremti a lehetőségét a jövő fejlődésnek, mert megteremti a, nemzeti élet rendjét, a nemzeti élet egyensúlyát. Én azt látom, hogy a mélyen t. kultuszminiszter úr erélyes kézzel hozzáfogott középfokú oktatásunk átállításához, — tudatosan nem szervezést mondok — a nevelésnek, hangsúlyozom, a gyakorlatias nevelésnek, az életre való nevelésnek megindításával. Azt látom, hogy a jelenlegi kormányban is megvan a teljes megértés ez iránt a probléma iránt, teljesen tudatában van annak, mit jelent ránk nézve az értelmiség. Egyet kétségtelennek tartóik, s ebben mindnyájan egyetértünk, azt, hogy az értelmiség visszafejlesztésével, elnyomásával nemzeti létünket veszélyeztetjük. Ez valósággal öngyilkosság volna! Ma is áll Széchenyi mondása, hogy nem pusztán a termékeny lapályok és hegyek gazdasági mértéke teszi^ egy or' szag gazdaságát, hanem a kiművelt fő, az értelmiség is. A föld értelmiség nélkül nem ér