Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-214
288 Az országgyűlés képviselőházának 214-. ülése 1937 május 18-án, kedden. hogy csak 42'5%-ot kapnak meg a lelkészek. Tisztelettel kérem a kultuszminiszter urat, hogy a lelkészi korpótlék teljes valorizálása érdekében méltóztassék megtenni a szükséges lépéseket. A lelkészekre nézve hátrányos az is, hogy az állami fizetéskiegészítésnél a terményt még mindig igen magas áron számítják be. A búzát pl.27 pengő 20 filléres áron. A tanítóknál közben az idő valamennyire már enyhítette ezt az anomáliát, de a lelkészeknél még mindig fennáll ez árdifferencia, amelynek eltüntetése méltányos és igazságos kérelem. Bátor vagyok megemlíteni, hogy az egyházak nehéz helyzetének kérdésében igen jelentős szerepet játszik az, hogy az egyházi pénzek, alapítványok, sőt egyes lelkészi fizetést szolgáló alapítványok is a legnagyobb részben hadikölcsönben fekszenek. Van olyan lelkész, akinek lelkészi javadalmából 34.000 koronányi fekszik hadikölcsönben, amiért természetesen ma alig kap valamit. Van olyan lelkésztársam is, aki a maga és felesége vagyonát pénzzé téve, 81.000 korona hadikölcsönt jegyzett. Azok a lelkészek, akik különösen kis falujuktól távoli helyen taníttatják gyermekeiket, ma a legnagyobb nyomorúságban és ínségben élnek. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Készítettem egy kimutatást 160 lelkésztársam életviszonyairól és megállapítottam, hogy ezek a lelkésztársaim 339 gyermeket taníttatnak házon kívül 264.000 pengő költséggel. Van olyan lelkész, akinek hat gyermeke tanul távol falujától valamely iskolában, van olyan, akinek öt gyermeke és egész sereg lelkipásztor van, akinek 3—4 gyermeke tanul valamely iskolában. (Farkasfalvi Farkas Géza: így van!) Valamikor régen, amikor még én is diák voltam, könnyű volt a mi kollégiumainkban szegény gyermekeiknek is elvégezni -tanulmányaikat, mert hiszen a mi régi ősi kollégiumaiinknak meg voltak a maguk nagy alapítványai, s egy szegény falusi gyerek, aki arra való volt, jo tanuló volt és meg voltak a képességei, ha egyszer belépett a kollégium kapuján, akkor az első esztendőtől kezdve végig, mint valami DO édesanya, úgy 'tartotta őt a kollégium. A kollégiumok alapjai és alapítványai azonban szinte az utolsó fillérig elvesztek. (Ügy van! Ügy van! balfelől) és ma már képtelenek ezek a kollégiumok arra, hogy a szegény gyermekek taníttatását lehetővé tegyék. (Farkasfalvi Farkas Géza: Sajnos, ez így van!) A lelkészgyermekek is éppen ezért szenvednek, és a lelkészcsaládok is éppen ezért nyomorognak és terheltetnek meg mérhetetlen sok adóssággal, míg gyermekeiket ki tudják taníttatni. Egyik lelkésztársam leveléből hadd olvassak fel néhány sort (olvassa): »Fizetésem háromnegyedrésze megy el három gyermekem taníttatására. Nekünk itthon négyünknek a megmaradt egynegyed részből, nem mondom, hogy művelt emberhez, de csak emberhez méltóan is megélni lehetetlen. Tele vagyunk adóssággal, ma-holnap imár a falusi szatócs sem ad nekünk hitelt. Egykés vidéken élek, és felmerül bennem a kétely, nem boldogabb-e az az ember, akinek csak egy gyermeke van.« Egy másik lelkésztársam a következőket írja (olvassa): »Hatvan éves vagyok, és még most is nyögöm az iskoláztatás terheit.« Itt elismeréssel kell megállapítanom, hogy a kultuszminiszter úr a debreceni kollégium számára, amely á közeljövőben 400 éves fennállásának jubileumát ünnepli, egymillió pengő állami hozzájárulást helyezett kilátásba és biztosított s ennek első tételét, 100.000 pengőt már ebben az esztendőben ki is fizette. Az egész magyar református egyház köszönettel nyugtatja a kultuszminiszter úrnak ezt a megértését, de itt is meg kell említenem, hogy a debreceni kollégium alapítványaiból tízmillió aranykorona fekszik hadikölcsönben,, úgyhogy ha most az állam ezt az egymillió pengőt visszaadja, tizedrészét sem adja vissza annak, amit a debreceni kollégium a nemzet oltárán feláldozott. A lelkészi kart az adózás szempontjából is igazságtalan helyzetbe hozta a pénzügyi kormányzat, amennyiben magántisztviselőként kezelve őket, a kereseti adó 250%-át vetik ki rájuk. Ez nem kifejezetten a kultusztárcához tartozik, de a kultuszminiszter úr közbenjárását kérem ebben a tekintetben a pénzügyminiszter úrnál. Régi sérelme a lelkészi karnak, hogy míg az egyházak tanítói részesülnek a félárú vasúti jegy kedvezményében, addig a lelkészi kar ezt a minimális kedvezményt annyi sürgetés és kérelem ellenére még máig sem tudta elérni. A falun élő lelkészek, minden vallásfelekezet papjai, szinte mindenesei és napszámosai ennek a nemzetnek. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ez igaz!) Méltóztassanak megnézni, ha az állam, a nemzet vagy a kormányzat valamit közvetíteni akar a faluk felé, mindig az egyetlen őrtállóhoz, a falu papjához és tanítójához fordul. A forradalmak után mennyi körlevelet kaptam én magam is, amelyeket az akkori kormányzat nem tudott másként közvetíteni a néphez, csak a lelkészeken keresztül. (A beszédidő végét jelző lámpa kigyúl.) Befejezem rögtön. Megnéztem azt is, hogy a falusi lelkészek milyen mértékben veszik ki a maguk részét az egyházon kívüli közszolgálatból és megállapítottam, hogy 300 lelkipásztortársam körülbelül hétszáz olyan intézménynél, szövetkezetnél, leventeegyesületnél, polgári lövészegyesületnél teljesít szolgálatot, amelyek nem tartoznak a szorosan vett lelkipásztori munkához, hanem közszolgálat jellegével bírnak. Hogy egyebet ne említsek, az iskoláztatásnál minden lelkipásztor, olyan feladatot tölt be, amelyek szinte állami feladatot jelentenek, a felügyelet feladatát; azért is méltányos, hogy a lelkipásztorok is oda soroztassanak azok közé, akik ezt a félárú vasúti jegyet köztisztviselőkként megkapják. (Helyeslés a baloldalon.) T. Ház! Be kell fejeznem beszédemet. Még néhány kérdés marad hátra, a nem állami tanítók kérdései, amelyeket szerettem volna szóvátenni. Ha meg méltóztatnak engedni, a részletes vitában ezekre a kérdésekre még visszatérek. (Helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik Illés József képviselő úr. » Illés József: T. Ház! Elsősorban visszhangot adok előttem szólott igen t. képviselőtársamnak érdekes és szakszerű beszédére, de főként annak első részére, amelyben felhívott bennünket mindnyájunkat, hogy midőn a kultusztárca kérdéseiről szólunk, tárgyaljuk ezt a nemzeti egységnek abban a gondolatában és szellemében, amelyben tárgyaltuk legutóbb a honvédelmi tárcát. Valóban teljesen igaza van, ez a tárca is a magyar honvédelem tárcája! (Ügy van! a baloldalon.)