Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

Az országgyűlés képviselőházának 213, len nagy légiója, amely ma még él, azt kénytelen tapasztalni, hogy irántuk a nemzet hálátlan, sőt ha ez a mai nemzedék is, amelynek lelkében igazság és tisztelet van azok iránt, akik a harctereken annakidején megtették a kötelességüket, azt látja, hogy a nemzet hálái ian azok iránt, akiktől a legnagyobb áldozatot követelte, akkor azt mondhatja, hogy rem érdemes hősi áldozatokra vállalkozni. Emlékezzünk vissza a harctéri szolgálatra. Ott annakidején magunk is azért tudtunk kitartani éveken keresztül az emberfeletti küzdelmekben és legénységünket is azért tudtuk ilyen,szellemben tartani, mert meg voltunk győződve arról, hogy a nemzet hálás lesz irántunk. Ezzel meg tudtuk győzni legénységünket is. És jött utánunk. Igenis, Örökké erősítettük őket azzal, hogy a nemzet hálás hesz irántuk ós pedig nemcsak azok iránt, akiket a sors kedvezóse minden veszély ellenére és után is hazahoz, hazahoz sokakat talán bénán, hanem ha ott kell hagynunk az életünket a harctéren, hálás lesz a nemzet hátramaradottaink iránt is. Majdnem azt lehetett éreznünk, hogy az erkölcsi, a hazafiam érdem mellett jó üzletet is csinálunk, hiszen a harctéren való dicső elpusztulás hátramaradottainknak nagyobb hasznára lesz, mintha hazamennénk és életükről, fenntartásukról magunknak kellene majd gondoskodnunk. T. Képviselőház! A harctér érdemesei iránt való tisztelet és hála megmutatkozása szükséges a lábon álló és a még jövendő katonanemzedék szempontjából is. Ha látja a lábon álló vagy ezentúl sor alá kerülő katonanemzedék, hogy az érdemes katonai szolgálatért a nemzettől igazság és hála jár, akkor világos, hogy mai szolgálatát is szívesebben, boldogabban, jobban végzi és ha megint valami nagy tettekre hív fel bennünket a sors, akkor az ilyen lelkületű katonákkal, az ilyen katonanemzedékkel bátrabban, több siker reményében mehetünk bele olyan vállalkozásokba, amelyeket esetleg nem kerülhetünk el és amely vállalkozások teljesítése a legszeb fel-adat; a haza védelme. Határozati javaslatot is nyújtottam be a hadviseltek erkölcsi és anyagi érdekeinek rendezése céljából, előmozdítása érdekében. Sajnálom, hogy elutasították ezt a javaslatot, amelynek helytállóságát pedig talán már eddigi pár szavammal is sikerült kellőképpen motiválnom. De a harctér régi emberei, a régi katonák iránt, akik ma a civiléletben vannak, a hála és tisztelet megmutatása azért is szükséges, mert ha a volt katonáknak kijár a katonáknak járó hála, akkor a ma lábon álló nemzeti hadsereget is ez összekapcsolja, egy testté, egy lélekké fűzi össze, kapcsolja össze elválhatatlanul a magyar közpolgársággal. Hiszen, ha a ma katonáskodók látják, hogy kint a civiléletben is tömérdek légiója van az igaz katonáknak — ha civil ruhákban járnak is — ez erős szolidaritás érzését kelti fel az egész társadalomban. Megvalósul, megjelenik a nemzet, mint maga is hadszervezet. Ezért hallatlanul fontos, hogy a katonaság ne képzelje magát külön testnek, mert akkor csak mechanizmus a nemzet testében, akkor csak szoldateszka lenne. Ellenben, ha a polgársággal való szolidaritást átérzi, ha egy testnek és egy léleknek • tartja magát vele, és a másra részéről is megadja azt a tiszteletet, amely tisztelet kiia civil-lakosságnak, különösen ma, amikor azt lehet mondani, — nem akarok ezzel a háborúülése 1937 május lU-én, pénteken. 249 ban részt nem vettekkel szemben lebecsülést éreztetni — a nemzet tulajdonképpeni katonái, a tulajdonképpen megpróbáltak kint vannak a civil-világban, mondom, abban az esetben, ha ez a szellem, ez a hála és tisztelet megmutatkozik a harctéri érdemesekkel szemben: akkor nem kell félnünk, hogy hadseregünkből szoldateszka lesz, hanem továbbra is megmarad olyan kedves és nélkülözhetetlen alkotmányos instrumentumunknak, amilyennek mi a magyar hadsereget, de különösen 1848 óta a magyar honvédséget mindig tartottuk. Tartottuk főleg azért, mert a 48-as szellem, annak a katonaromantikája egyformán átitatta a civilben élőket és a katonasorban levőket. Éppen a 48-as idők egyik legnagyobb katonaalakja, Aulich tábornok, hirdette annakidején, sokszor hangsúlyozta, hogy vigyázni kell a polgárság és a lábon álló katonaság jóviszonyára, szolidaritására, mert nincs nagyobb átka egy nemzetnek, mintha a katona elkülönül a nemzet testétől és szoldateszkává válik. T. Képviselőház! A régi katonák iránt való tisztelet és hála megmutatása és lerovása más szempontból: ifjúsági nemzetnevelési szempontból is fontos. Ma igen sokan jelentkeznek túlzott igényekkel, követelésekkel a nemzettel szemben, szinte az eltartásukat követelik. Vegye észre azonban különösen a mai fiatalság, hogy vannak itt még mások is, érdemesek, akik nincsenek kielégítve, akiknek ezer sajgó sebük van. Először ezeket a sebeköt kell behegeszteni, először ezekről az emberekről kell erkölcsileg is, anyagilag is gondoskodni, mert ezek nemcsak abban a szerencsében részesültek vagy nem részesültek, hogy iskolába járhattak, élvezték vagy nem élvezték a diákélet örömeit és végül papiroson oklevelet nyertek, hanem a legnagyobb megpróbáltatások idején a legnagyobb szolgálatokat tették meg és a legnagyobb érdemeket szerezték meg a haza szolgálatában, így tehát mindaddig, amíg a hadviseltek, a háborúban szenvedettek igényei nincsenek kielégítve, mindenkinek illik igen halk hangon beszélni és igen szerénynek lenni. T. Képviselőház! Egyebekben a honvédelmi tárca területét illetőleg nem élek kritikával. Nem veszek észre hiányokat, nem lépek fel követelésekkel, mert a honvédelmi miniszter úr személye iránt való bizalmam biztosít arról, hogy minden téren csak az történik, ami jó, szükséges és elmaradhatatlan. Nincs talán senki ebben a Házban olyan szerencsés helyzetben, mint én, hogy olyan régóta ismerné a honvédelmi miniszter urat. mint én. Visszaemlékezem a mi kisiskolás korunkra, (Propper Sándor: Most jönnek a leleplezések! — Br. Berg Miksa: Ö többre vitte!) amikor az 189C-es évek elején a pápai bencés gimnáziumba jártunk. Ö volt köztünk a legjobb tehetség, a legkiválóbb tudású iskolatárs és^ a legnemesebb jellem, mindnyájunk vezetője és kisgyermekes konfliktusaink bírája, kiegyenlítője. Azért is neveztük el őt »Ductor«-nak és mindvégig »Ductor«-nak hívtuk. Visszaemlékszem erre a gyermekkori időkre (Farkas István: De jó is rá visszaemlékezni!) és visszaemlékezem kiváló tudására, tehetségére és finom lelkületére, amelynek emléke abból az időből jól lelkemben maradt. Azóta minden tudásban, erény; ben csak gazdagabb lett. Élete, érdemei, tettei bizonyítják. Tudom tehát ós bizonyítom, hogy a hadsereg csak szerencsés lehet (Ügy van! Ügy van!) és a kormány is, de a nemzet is csak szerencsés lehet, hogy ilyen honvédelmi miniszterünk van. (Élénk helyeslés és taps.)