Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

24S Az országgyűlés képviselőházának 21, önvédelemre, erre pedig az egyedüli mód az egyenjogúság a fegyverkezés terén. Ha a trianoni szerződés tilalmai miatt nem is tudunk olyan fegyverekhez jutni, amelyek egy modern háború eszközeiként már mindenütt megvannak, de kiképezni tudunk s ezért az a kérésem, hogy a kiképzés olyan legyen, hogy minél több magyar embert képezzünk ki olyan fegyverek és gépek használatára, amilyeneket adott esetben beszerezhetünk. Ezeknek kezeléséhez ugyanis érteni kell, mert minden fegyver vagy gép csak akkor bír értékkel, ha mögötte megfelelő szaktudással, megfelelő akarattal, mondjuk, bátorsággal bíró ember áll, mert ez adja meg annak a fegyvernek vagy gépnek igazi értékét. Nálunk a kiképzés színvonalának emelése különös fontossággal bír éppen a véderő nagyságának a békeszerződés áital korlátozott megállapítása miatt. Ezért a költségvetés dologi kiadásai között azt a 9V<* millió többletet, amely a múlt évi költségvetéssel szemben tapasztalható, feltétlenül szükségesnek tartom, mért a kiképzéssel kapcsolatosan folyik a gyakorlatozás és a gyakorlatozás ugyancsak pénzbe kerül. Minél több ember van kiképezve és gyakorlatban tartva, annál nagyobb az ország védereje. Az általános védkötelezettség bevezetésére nagy szükség volna, mert mondhatom, hogy a letöltendő katonai év a legjobb népiskola. Minthogy az előirányzott dologi kiadások tételeinél a ruházat, felszerelés, ágyak, ágyneműek, lófelszerelés, jármü-utánpótlás és egyéb szükségletek céljaira nagyobb összegek vannak tervbe véve, ezzel a kisipar foglalkoztatása is fokozottabb mértékben adódik, ami kívánatos is, mert az erre a célra befektetett és kiadott pénz minden tekintetben visszafolyik a gazdasági élet egészséges vérkeringésébe» Tudom is, hogy a kormány részéről errevonatkozólag intézkedések történtek, amelyeket csak örömmel tudok üdvözölni. Ugyancsak helyesnek tartom a kenyérmagvaknak, lótápanyagnak, tüzelőanyagnak és más cikkeknek közvetlenül a termelőtől való beszerzését. A inult évben a honvédelmi tárca vitájánál történt felszólalásom alkalmával bővebben foglalkoztam a hedsereg lóbeszerzésének kérdésével is és örömmel állapíthatom aneg, hogy ezen a téren is haladtunk. A dologi kiadások között ugyanis a kiöregedett honvédlovak utánpótlásáról is gondoskodás történik, ami a múlt évben takarékossági szempontból sokkal kisebb arányban volt tapasztalható. Az a bizonyos takarékosság, amely a múlt évben érvényesült, főképpen az alacsony pótlóárak, meg az, hogy a lovásított tiszteknek saját lovuk nem volt és az hogy lótápot sem kaptak, nagyon megbosszulta magát a lótenyésztés terén. A jó lovak kimentek külföldre, fiatal tisztjeink pedig a pótló-idomítástól ennélfogva mindinkább távolmaradtak, de nem is csoda, mert egy ekvitáció nem is elegendő arra, hogy a fiatal tisztek mindazt a lovaglási tudást elsajátítsák, amely szükséges ahhoz, hogy a jó pótló-idomítást irányítani, vagy maguk is gyakorolni tudják. Ezen a téren évszázadok tapasztalataira utalok és azt mondom, hogy a legjobb volna megszívlelni azt. amit ezek az évszázados tapasztalatok mutatnak. Bármennyire is megvan a niotorizálásra való törekvés, ismerve a mi útviszonyainkat, különösen bizonyos időszakokban, az egyetlen mindig megbízható közlekedési eszköznek a lovat tartom. A lótenyésztés szükségessége tehát még ma is fennáll és a lovat előnyben részej. ülése 1937 május lU-én, pénteken. sítem a géperejű járóművekkel szemben, amelyekhez a benzint amúgy is drága pénzen küllőidről hozzuk be. Mindaz, amit az elmúlt évben e tekintetben mondottam, mind a Házban, mind a különböző gazdakép viseleti szervekben kellő megértésre talált és ezért Örömmel üdvözlöm a honvédelmi és a földmívelésügyi miniszter úrnak e téren tett intézkedéseit, amelyek alkalmasak arra, hogy a honvédség lóáilománya gyorsabb ütemben felfrissüljön, a lótenyésztőknek pedig újból megadják a, módot és a kedvet, ahhoz, hogy megint a melegvérű, úgynevezett katonalovat tenyésszék., Mindenesetre felkérem a mélyen t. honvédelmi miniszter urat, àogy a lovasított tiszteknek lótáppal való ellátásával a saját lóbeszerzést lehetővé tenni a sajátló-beszerzést pedig megkönnyíteni szíveskedjék. A honvédelmi tárca multévi költségvetési vitája alkalmával — sajnos, a honvédelmi miniszter úr abban az időben nem volt jelen — egy kéréssel fordultam az akkori honvédelmi miniszter úrhoz- Ezt a kérést most megismétlem. Ez a kérés az volt, 'hogy mivel a gyalogsághoz beosztott tisztek annak idején a rangsorban előnyben részesültek a többi fegyvernem tisztjeivel szemben, méltóztassék ezt reparálni, de ne úgy, hogy a gyalogos bajtársaknak ebből káruk származzék, hanem úgy, hogy az egy évfolyambeli bajtársak lehetőleg megközelítsék egymást ugyanabban az évfolyamkategóriában. Tehát oda emeltessenek, ahol gyalogsági bajtársaik vannak. Mégegy kérésem van, habár azt hiszem, ennél nyitott kaput döngetek. Ez a kérésem —amelyet előttem szólott képviselőtársaim is felemlítettek — a frontharcostörvényre vonatkozik, amelynek a Ház elé hoizását már a miniszterelnök úr is kilátásba helyezte, kérem ennek a javaslatnak idehozását, hogy ezzel az immár 19 éves mulasztásokat pótoljuk azokkal szemben, akik vérrel áldoztak a hazáért. vitéz Árvátfalvi Nagy képviselőtársam említette az útkérdés fontosságát is a hadicélokkal kapcsolatban. Ehhez azt bátorkodom hozzáfűzni, hogy kívánatosnak tartom a stra; íégiai utak kiépítéséhez egy külön dotáció heállítását. Mivel látom kis hadseregünk fejlődését és mivel a honvédelmi miniszter úr iránt a legmelegebb bizalommal viseltetem, a tárca költségvetését elfogadom. (Helyeslés és taps jobbfelől és a középen.) Elnök: Rupert Rezső képviselő úr következik szólásra. Rupert Rezső: T. Képviselőház! Csak azért veszem igénybe a Ház szíves türelmét, hogy azoknak számát, akik a hadviseltek érdekében itt szót emeltek, én is szaporítsam. A hadviseltek kérdésének elintézése nemcsak az igazság és a köteles hála szempontjából, hanem nemzetvédelmi és nemzetnevelési szempontból is szükséges és szükséges, hogy úgy mondjam, a nemzet mai katonai ereje fokozása érdekében is. A nemzet katonai ereje nagyrészt a nemzet szelleme. Ha egy nemzet szelleme jó, ez majdnem hadsereggel ér fel, viszont ha ez a szellem nem jó, akkor a fényes hadsereg is puszta technikai és nein egyúttal lelki erő, nem a férfias dac, bátorság és önfeláldozás, önmagában nem sokat ér. Tehát a nemzet erkölcsi és ezzel katonai szellemének, erejének fenntartása érdekében is szükség van arra, hogy a nemzet a hadviseltek és minden hadiszenvedő felé hálával forduljon, mert ha a harctereken járt haj társaknak az a tömén te-