Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

240 Az országgyűlés képviselőházának 213. ülése 1937 május lh-én, pénteken. embereknek munkaképessége, keresetképessége évről-évre csökken, s munkabírásuk nem áll aranyban a^ 18—20 éves fiatalemberek teljesítményével. Ezek az emberek tehát ebből a szempontból is kárt szenvednek. A mélyen t. honvédelmi miniszter úrhoz tehát az a kérésem, méltóztassék ezt a kérdést tanulmányozni és szíve szerint elintézni. Kérem, hogy felszólalásomnak legyen meg az eredménye, mert én, aki 34 hónapot töltöttem velük a lövészárokban, sárban, vízben »csatangoltam, velük éheztem, a háború mir den borzalmát velük viseltem, tudom a legjobban, hogy ezek az emberek mit szenvedtek a hazáért. (Éljenzés.) Ezért őket csakis a legmélyebb elismerés és tisztelet illeti Hieg. (Ugy van! Ügy van!) T. Ház! Amint Propper igen t. képviselőtársam mondotta a hadiözvegyek illetményeit is helyes volna felemelni, de tévedt képviselőtársam, ha azt hiszi, hogy azt a bizonyos öt pengőt azért kapják, hogy abból megéljenek. Ez csak elismerése az ő hadiözvegységüknek. (Úgy van! Ügy van!) Kerületemben 16—18—20 holdas hadiözvegyek is vannak, akik csak azért kérik a hadiözvegység megállapítását, mert az nekik büszkeségük. (Antal István: Ügy van! — Propper Sándor: Sokan vannak akiknek nincs más jövedelmük, mint az az öt pengő!) Az ilyeneket nagyobb ellátásban kellene részesíteni. Mondom, hogy vannak azonban olyanok is, akiknek nem az öt pengő a fontos, hanem, akik csak azért fektetnek erre súlyt, hogy hadiözvegységüket elismerjék. Természetesen helyeslem, hogy ha az állam anyagi helyzetének erősbödésével azokról, akik erre az öt pengőre rászorulnak, nagyobb gondoskodás történjék.^ A hadiárvák kérdésével kapcsolatban csak egy esetet akarok kiemelni. Bár igaz, hogy a kormány mindent megtett, hogy a hadiárvákat hivatalnokoknak, iparosoknak stb. kiképeztesse, de még mindig vannak hadiárvák, akik munkanélkül vannak. így például az én községemben van egy hadiárva, aki annak ellenére, hogy tanítói oklevelét 1934-ben jeles eredménnyel szerezte meg, még mindig nincs kinevezve. Kérem a honvédelmi miniszter urat, méltóztassék törvényes jogával élni, hogy ez a hadiárva is el legyen helyezve. (Helyeslés.) A nevét majd személyesen fogom az igen t. honvédelmi miniszter úr tudomására hozni. A hadikölesönkötvényekrŐl is szeretnék pár szót szólani. Annakidején egészen magától értetődő volt, hogy az a harctéren lévő katona nemcsak egészségét, teljesítőképességét, de még vagyonát is az állam szolgálatába állította, hogy a magyar nemzet, a magyar állam sikeresen fejezhesse be a háborút. (Úgy van! Ügy van!) Kapott is 14 napi szabadságot, nagy örömmel ment haza, eladta az ökrét, borját, disznaját és hadikölcsönt jegyzett. Nem mondom, hogy a bankba letett kölcsönöket valorizálják, de arra kérem az igen t. kormányt, hogy ezeknek a kis-jegyzőknek a hadikölcsöneit fizessük vissza. Tudom, hogy támogatásban csak az részesülhet, aki 5000-ren felül jegyzett, mégis kérnem kell a kormányt, hogy ezeket a kis hadikölcsönöket valahogyan valorizálja és váltsa be, hogy egyszer nyugalom jöjjön létre e tekintetben is. Elismeréssel kell nyilatkoznom az előbbi kormánynak arról az intézkedéséről, hogy megadta a vitézségi érempótdíjat és pedig az aranyérmesnek havonta 20 pengőt, a, hárompántos ezüstérmesnek 10 pengőt, a kétpántosnak 5 pengőt. Ezzel kapcsolatban csak azt kérem, hogy amennyiben az állam anyagi helyzete megengedi, a honvédelmi miniszter úr szíveskedjék ezt az akciót tovább kibővíteni. A hoaivédnyugdíjasok fizetési különbségeiről óhajtok még néhány szót szólni. Az 1927. évi 6670. M. E. számú rendelet értelmében a 65. életévüket betöltött régi nyugdíjasoknak, 1927 november hó 1-től kezdődően az új nyugdíjasok stb. (1925 július 2 és november 1 közt nyugdíjazottak) részére megállapított összegű nyugdíjat kell folyósítani. Amikor a csökkentést végrehajtották, ez az intézkedés majdnem a semmivel lett egyenlő, mert az V. fizetési osztálytól lefelé mind egyenlők lettek, kizárólag csak attól felfelé van némi különbség., En azon az állásponton állok, hogy ezeket az érdemes kiváló vezetőket, vezéreket, tanítókat és mestereket, akik nekünk a katonai nevelést adták, — mint ahogyan azt Shvoy Károly igen t. képviselőtársam és bajtársam 'mondotta — meg kell becsülnünk nemcsak külsőleg, hanem anyagiakban is. A drágaság ugyanis napról-napra fokozódik és maholnap a kormány kénytelen lesz valamennyi állami alkalmazottnak drágasági pótlékot nyújtani- Az.lenne a tiszteletteljes kérésem, hogy ehelyett állítsuk vissza az 1933 március előtti fizetéseket. Hogy miért, az magától értetődő: a drágasági pótlék nem számít be sem a nyugdíjba, sem az özvegyi nyugdíjba. T. Ház! Az a nenrízet, amely hőseit, vitézeit tiszteli és becsüli, egészen más szemüvegen keresztül látja a multat, néz a jelenbe és a jövőbe. Ha mi a jövőbe tekintünk, ne mulasszuk el ezeket az erkölcsi értékeket tovább ápolni és adjuk meg mindazt, ami az erkölcsi érték fenntartásához szükséges. Az antant a békekötés alkalmával Németországot anyagilag teljesen térdre akarta kényszeríteni. Azt mondták, hogy a nyugdíjak magasak. Erre azt mondta a német kormány, hogy a háborúban szerzett jogok sérthetetlenek, azokhoz az Istennek sem szabad hozzányúlni, a nyugdíjakat a világért sem szabad, nem szabad csökkenteni s minden rokkant — tekintet nélkül szolgálati éveire — teljes nyugdíjat kapott. A százszázalékos hadirokkantságot ahol csak lehetett, megállapították s az, erre fordítandó r összegeket magától értetődőleg levonták a jóvátételből. Rátérek egy másik kérdésre, a nősülési óvadék kérdésére. Azoknak a tiszteknek ugyanis, akik a háború előtt nősültek, a nősülési óvadékot be kellett fizetniök a honvédelmi minisztériumba, amikor pedig a háborúutáni válságos idők jöttek, nem rendelkezhettek szaibiadon az értékpapirokkal és így nem tudták azokat házba, vagy más ingatlanba ^fektetni. (vitéz Kenyeres János: A háború után visszakapták!) En is a háború után kaptam vissza, amikor már semmit sem ért a nősülési óvadék. Éppen azért, kérem: az igen t. honvédelmi miniszter urat, ha tud valamit tenni, segítsen ezeken a tiszteken. A frontharcos-törvényről, mivel annak beterjesztését megígérte a t. kormány, nem beszélek. Ellenben még kérném valamire az igen t. honvédelmi miniszter urat, hogy tudniillik az átlagon felüli teljesítményeket — a haza iránt a háborúban tanúsított kiváló szolgálatokat — méltóztassék utólagos elismerésben részesíteni. Az államnak ez nem is kerül pénzébe, hisz csak annak van költsége, — a felvarrás stb. folytán — akit kitüntetnek. Magam is jelen voltam egy ilyen ünne-