Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

Az országgyűlés képviselőházának 213. ülése 1937 május lU-én, pénteken. 237 Éppen ezért arra kérem a mélyen t. miniszter urat, akinek a hadigondozottak iránt tanúsított szeretete, megértése nyilvánvalóvá vált, már ezalatt a rövid idő alatt is, hogy a hadirokkanttörvény módosítására irányuló novellát hozza mielőbb ide a Ház elé. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Meggyőződésem, hogy ezt a Ház minden oldaláról elismeréssel fogják fogadni, (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Éppen ennek a ténynek a megkönnyítésére legyen szabad egy határozati javaslatot terjesztenem a mélyen t. Ház elé. (Felolvassa): »Mondja ki a Ház, hogy a hadirokkant-törvény novelláris módosítását szükségesnek tartja. Utasítsa tehát a honvédelmi miniszter urat, hogy a módosítás megejléséhez szükséges adatok beszerzéséről és a módosításra vonatkozó törvénytervezet előkészítéséről sürgősen gondoskodjék és azt tárgyalás végett mielőbb terjessze a képviselőház elé.« (Helyeslés balfelől.) T. Ház! Örömmel állapítom meg én is azt, hogy az utóbbi időben a legtöbb nyugtalanságot és elégedetlenséget keltő, sérelmes felülvizsgálati eljárások megszűntek. Ma a honvédelmi minisztérium illetékes ügyosztálya igazi megértéssel, jóindulattal kezeli a hadigondozottak ügyét s ma már tényleg nem a törvény szigorú betűi, hanem a törvénynek emberségesebb, magasabb nemzeti szempontoktól vezetett szelleme érvényesül ezekben az intézkedésekben. Ügy érzem, hogy a magam személyében és mint ellenzéki képviselőnek is kötelességem ezért elsősorban a honvédelmi miniszter úrnak hálás köszönetet mondanom. (Helyeslés bálfelöl.) Abban a reményben, hogy azok a kérések, amelyeket a mélyen t. Ház és a mélyen t. miniszter úr elé terjesztettem, magasabb nemzeti szempontból méltánylást fognak találni, a honvédelmi tárca költségvetését elfogadom. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon. — vitéz Kő József szólásra jelentkezik.) Elnök: Propper Sándor képviselő úr a javaslat ellen iratkozott fel, most őt illeti a szó. Propper Sándor: T. Házi Ennél a tárcánál nem is szándékoztam felszólalni, azonban nem birja el a lelkiismeretem, hogy minden lehető alkalmat fel ne használjak arra, hogy az igazi hadikárosultak, a hadiözvegyek, hadiárvák és rokkantak érdekében szót emeljek. Végtelenül sajnálom, hogy ennél a szerintem is nagyon fontos tárcánál a képviselőház ilyen érthetetlenül kis érdeklődést tanúsít. Ez valóban olyan kérdés, amely megérdemelné a törvényhozók érdeklődését, dehát hiszen ezen nem tudunk segíteni. En ennél a tárcánál csak ezt az egy kérdést kívántam szóvátenni éspedig messzebbmenő és magasabb szempontok alapján s annak a hoszszú küzdelemnek folytatásaképpen, amelyet mi erről az oldalról, és különösen én is, a hadiárvák, a hadiözvegyek és a hadirokkantak érdekében itt a képviselőházban folytattunk. Hoszszú küzdelmek után megkaptuk azt a bizonyos rokkanttörvényt, amely azonban távolról sem elégíti ki sem a várakozásokat, sem a szükségleteket. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni és nem akarom újra felsorakoztatni azokat az érveket, amelyeket annyiszor hangoztattunk itt, ebben a Házban, e kérdéssel kapcsolatban, mert ezek közismertek és legfeljebb csak egy mondatban ismétlem meg, hogy az a megoldás, amelyet a törvény a hadikárosultaknak biztosít, egyáltalában nem megfelelő. A háború igazi szerencsétlen károsultjai sokkal többet KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII, vártak és sokkal többet reméltek annakidején, amikor megkapták annak a hírét, hogy külön rokkanttörvény készül és bíztak abban, hogy miután egy volt bajtársuk, egy magas állásban lévő bajtársuk, az elhunyt Gömbös Gyula volt honvédelmi miniszter úr vette kezébe a dolgokat, talán több megértéssel és több szeretettel lesz irántuk ez a volt bajtárs, mint amilyennel voltak irántuk azelőtt, amikor nem katona emberek, tehát nem bajtársak kezelték a rokkantak ügyét. Én sok-sok panasz alapján merem állítani, hogy az érdekeltek egyáltalában nincsenek megelégedve a megoldással. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) s reményeik és várakozásaik továbbra is virulensek abban a tekintetben, hogy még továbbra is számíthatnak arra, hogy jobb és kiadósabb elbánásban lesz részük. Sok idő már nincsen hátra, hiszen azok, akik a háború idején délceg fiatalok voltak, ma már jobbára öreg emberek, megöregedtek, sok közülük már el is költözött az élők sorából, úgy hogy ennek a kérdésnek megoldása, szerintem, nem ütköznék még nagy pénzügyi akadályokba sem, hiszen azt is hozzátehetem, hogy az egész státus részben megszűnő, részben kihaló státus. Ha tehát csak a már egyszer erre a célra szánt összeget tartják meg a maga teljességében, akkor is a kiesések következtében gondoskodni lehetne bizonyos emelésekről és bizonyos pótlásokról. A hadiárvák státusa például megszűnő státus, mert bizonyos korhatár elérése után megszűnik a jogosultságuk s minthogy az évek egymásután sorakoznak, a hadiárváik is hovatovább élemedett emberek lesznek, tehát már kiesnek ennek a gondoskodásnak keretéből. Ennek a státusnak másik része, a hadiözvegyek kategóriája. Ezeknek egy része férjhez megy, ha tud, másik része megöregszik, meghal, vagy másfelé viszi őket az élet. Ez a kategória is lassan megszűnik. A rokkantak státusa szintén kihaló státus; mindig kevesebben lesznek. Nem hiszem, hogy itt valami növekedésről lehetne szó. Itt-ott előfordul, hogy valakit még felvesznek, aki utólag jelentkezik, de ez egészen jelentéktelen számot tesz ki. Én azt hiszem tehát, hogy ha több szívet és kevesebb bürokráciát viszünk bele eimek a kérdésnek megoldásába, akkor a már egyszer erre a célra szánt összegből fokozni lehetne a hadikárosultak járandóságait. Én is a magam részéről feltétlenül szükségesnek tartom, nemcsak erkölcsi szempontból, hanem a sokszor hangoztatott nemzeti hála szempontjából is, hogy abból, amit olyan sokszor és olyan szép szavakkal Ígértek a hadbavonulóknak, valamit tartson is be az állam. Ha fedezetről van szó, akkor én akárhonnan elvennék és megvonnék összegeket a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadi árvák javára. Nem tudnék megjelölni olyan szükségletet, amelyet ennél fontosabbnak tartanék, mondom, remcsak gazdasági és erkölcsi szempontból, és most már nemcsak a nemzet hálájának szempontjából, hanem a Jövő szempontjából is. mert végre egy generációt, amely még kerülhet olyan helyzetbe, hogy áldozatokat kell hoznia, nem szabad kiábrándítani azzal, hogy viszont a közösség nem ismerte a maga kötelességét a hadirokkantak iránt akkor, amikor annak szüksége mutatkozott. T. Képviselőház! Nekem elég fájdalma« tapasztalataim vannak a lebonyolítások körül. Nem ismerem ennek a kérdésnek a hátterét és mozgató erőit; nem tudom, hogy milyen retortáikon megy keresztül egy ügy, amíg megérlelődik a likvidálásra, azt azonban látom, mert :5