Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

238 Az országgyűlés képviselőházának 213. ülése 1937 május 14-én, pénteken. panaszok érkeznek hozzánk és hozzám, hogy rokkantakat feleslegesen zaklatnak, előveszik őket, becitálják és újra megvizsgálják őket, s nem azt nézik, hogy lehetőleg kiterjesztő értelemben magyarázzák a szűkmarkú rokkanttörvényt és lehetőleg többet juttassanak nekik, hanem a főszempont az, hogy szűkítő értelemben alkalmazzák és magyarázzák a törvényt és lehetőleg levonjanak valamit a már megállapított rokkantsági százalékszámból. (Felkiáltások a jobboldalon: Es nem áll!) Kérem konkrét esetekre hivatkozhatnám, ez azonban nem célom, mert itt általánosságról van szó. Mondom, nekem fájdalmas tapasztalataim vannak a körül, hogy igenis, előfordulhatnak ilyen esetek, amelyeket én feltétlenül károsoknak és meg nem engedhetőknek tartok. Az közismert dolog, hogy a rokkantjáradék tűlalacsony, hogy a 25%-os rokkantnak a járuléka borravalószerű dolog, — még az 50%-osé is — és az is közismert dolog, hogy a 25—50—75— 100%-os kulcsok között óriási és meg nem érthető díszparitás van. Szerintem változtatni kellene ezen. Elméletben, a zöld asztalnál, az íróasztal mellett vagy az orvosi tudomány alapján lehet finom disztinkciókat felállítani a rokkantsági fokok között de az élet maga mást mond. Amely munkaerőt kikezdett egy hivatalosan akár csak 25%-ra taksált munkaképesség-csökkenés is az ma már nem teljes munkaerő, az ilyen munkaerőben a vállalatok már válogatnak, úgy válogatnak, mint a hogyan a piacon a vásárló asszonyok válogatnak az almában vagy az egyéb árucikkekben, az ütődöttet kiválogatják és nem. vásárolják meg. Ugyanígy van ezzel is, mert egy 25%-os rokkantat már beletesznek abba a nagylyukú rostába, kirostálják az ilyen rokkantakat és nem veszik fel őket akkor, ha intakt munkaerőhöz tudnak hozzájutni. Egy 25%-os rokkantnak a szociális és gazdasági helyzete, elhelyezkedési lehetősége tehát majdnem azonos akár a 75%-oséval, akár a 100%-oséval, mert nem juthat munkához; egy pici kis bicegésen a munkavezetők szeme már megakad és nem állítja munkába a rokkantat, hacsak a rokkanttörvény alapján nem kötelezik arra, hogy bizonyos arányszámban rokkantakat is alkalmazzon. Ebben az eseben természetesen megy a dolog, egészen kis arányszámban, de ezenfelül azután megszűnik a lehetősége még a 25%-os rokkantnak is arra,, hogy tartós és állandó keresthez jusson. Szerintem ezeknek a szempontoknak kellene dominálniuk akkor, amikor ezt a nagyonnagyon szánalomra és segítésre méltó státust elbíráljuk akár (egyetemességében, akár külön-külön. T. Képviselőház! Én egészen kicsiny gyermek voltam akkor, amikor az 1848-as szabadságharc rokkantjai még éltek; amikor hallottam arról, hogy a 48-as öreg rokkant honvédek számára kegyes úrihölgyek szivarcsutkákat gyűjtenek és nekik kegyképpen adományozzák, akkor az én gyereklelkem ez ellen önkéntelenül fellázadt és nem tudtam megérteni, hogy lehet a háborúban, harcban, hazavédelemben résztvett beteg, öreg embereket így hazaküldeni (Antal István: Joggal lázadt fel!) és így elégíteni ki szivarcsutkákkal és szivarvégekkel. Ezt nem tudtam megérteni akkor és azóta sem tudom megérteni. Nem tudom helyeselni ma sem, hogy rokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak a nemzet egyetemessége nem tud megfelelő, az erő végső megfeszítéséig menő ellátást biztosítani. (Ügy van! balfelől, — Mojzes János: Ebben még a szocialisták is egyetértenek! — Farkas István: Persze, hogy egyetértenek!) Itt van a hadiözvegyek ügye. Tudomásom van arról, hogy azt a nagyon szűkmarkúan megállapított 5 pengős özvegyi segélyt, ha az illető járadékos állami, megyei, városi,, vagy akármilyen közületi üzemben alkalmazást kap és 60 pengő fizetést elér. hivatalból megszüntetik. Nem igazságos dolog ez. 60 pengő sem megélhetési alap egy özvegy számára, akinek esetleg gyereket kell eltartania, de mindenesetre önálló háztartása van, 5 pengő sem megélhetési alap, de a kettő együtt sem. Mondjuk, hogy egy ilyen szerencsétlen hadiözvegynek 5 plusz 60 pengő keresete, vagyis 65 pengő havi jövedelme van. Ne irigyelje el az állam tőle azt az 5 pengőt és ne vegye el, mert valamivel könnyebben vergődik keresztül az élet nehézségein, ha ez az 5 pengő is hozzájárul az ő 60 pengős keresetéhez. Tudom, hogy más területen az állam nem ilyen borzasztóan takarékoskodik. (Farkas István: A sajtóalapoknál, a rendelkezési alapíoknál!) En a takarékosságot, mint pénzügyi elvi álláspontot helyeselni tudom, de ne itt kezdjük a takarékosságot. Próbáljunk máshol takarékoskodni, ahol ennek helye van, ne bántsuk a rokkantakat, árvákat és özvegyeket, adjuk meg nekik, amit csak lehetséges. Tudom, hogy nehéz mesz«zebb menni, mint amit a törvény előír, de lehetsésres szerintem egy novellát benyújtani, amelyről Cseh-Szombathy képviselőtársunk beszélt, lehetséges azt sürgősen letárgyaltatni, semmi akadályba sem ütközik egy ilyen novella gyors letárgyalása és elfogadtatása. A Ház egyetlen oldaláról sem fog itt ellenzés mutatkozni. Tessék tehát beterjeszteni egy ilyen novellát és tessék ebben a novellában valamivel bőkezűbben gondoskodni a hadikárosultakról. A miniszter úr ezzel nemcsak a multak hibáit pótolja, nemcsak azt mutatja meg. hogy a nemzet hálás tud lenni azok iránt, akik vele szemben kötelességüket teljesítették, hanem azt hiszem, ez a jövőre nézve is befektetés lesz, azt merném mondani egy kis túlzással, hogy történ elmi cselekedet volna Magyarországon a hadiözvesryeket. hadi árvákat é« hadirokkantakat törvényhozási intézkedésekkel méltóképpen ellátni. T. Képviselőház! Még csak azt akarom megemlíteni, hogv az előttem szólott Shvoy képviselőtársam beszéde alatt valaki közbeszólt, — azt hiszen, ő maga is említette — hoerv a miniszter úrnál igen nagy jóakarattal találkozik minden olyan ügy. am«ly a hadikárosiütak javát kívánja szolgálni. Fájdalommal állapítom meg. hogy nekem ee^vetlenegv esetem volt, amikor a minisztériumhoz fordultam és hónpnokon át még csak választ sem kantám, az illető pedig nem jutott hozzá ahhoz, amit a maga számára jogosnak tartott. Arról volt szó, hogy az illető százszázalékos rokkant volt, nyavalyatörős szegény ember, akit sehol az égvilágon munkába .nem állítanak, még akkor sem, ha ő fizetne, mert állandóan ki van téve annak, hogy elájul és konsternálja az egész üzemet, nem vehetik fel. Ennek az embernek százszázalékos rokkantságát leszállították, ha jól tudom, ötven százalékra. Az illető sírva, keservesen jár hivatalról hivatalra és sehol meghallgatásra nem talál. Í3n nem tartom államérdeknek, nem tartom állampénzügyi szempontból szükségesnek, hogy ilyen esetek előforduljanak és egy ilyen hadi-