Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

Az országgyűlés képviselőházának 213. 17 évvel a békeszerződések megkötése után mindenkinek éreznie kell, hogy tovább fenn nem tartható és Magyarországnak éppúgy joga van, mint minden más államnak követelni azt, , hogy legelementárisabb jogát, a magyar állam szuverenitását adják neki vissza (Ügy van! Ügy van!) és hogy a fegyverkezés terén is legyünk egyenjogúak a többi állammal éppúgy, mint más államok egymás között. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Elhangzott a pénzügyi bizottságban és ágy emlékszem, két évvel ezelőtt itt a Házban is egy kérés és egy kritika Buchinger Manó képviselőtársunk ajkáról a honvédelmi miniszter úrhoz, a hadsereg élelmezésére vonatkozólag. Csak rövid időre kérem a t. Ház türelmét, hogy egy pár szóval foglalkozzam a honvédség élelmezésének a kérdésével, amelyet nemcsak tapasztalatból ismerek, hanem meggyőződtem arról is, hogy ma ez a kérdés hogyan áll. Mondhatom, hogy a m. kir. honvédség élelmezése olyan magas nivón áll, hogy igen-igen sok szegény tisztviselő család asztalán nincs olyan eleiem és olyan étkezés, mint a honvédségnél. Ma már az élelmezés tekintetében nem az a helyzet, mint a háborúelőtti időkben, amikor a legénység reggel nap-nap után rántottlevest, délben marhahúslevest és vacsorára kávét kapott. Ma már egészen más a helyzet, az étkezés sokká] kiadósabb és változatosabb. Sőt egyidőben olyan helyzet volt a honvédségnél, hogy a legénység nem is csajkából evett, hanem terített asztalon tányérokból és csak a gazdasági helyzet visszafejlődése idézte elő, hogy ettől a rendszertől eltértek. Akkor a honvédelmi kormányzat igen nagy bölcsességgel úgy intézkedett, hogy ezt a régi rendszert nem állítja vissza, hanem az erre szánt összeget a legénységi élelmezés minőségének javítására fordítja. Ma, amikor^ a legénység tejeskávét iszik, amikor élelmezésében a sült és főtt marha-, disznó- és juhhús váltakozik, amikor vasárnap sült disznóhúst eszik salátával, vacsorája pedig nem kávé, hanem naponta főzelék valami húsneművel, amikor kenyere nem r a múltból ismeretes prófunt vagy komiszkenyér, hanem jó lisztből, az Alföldön fehér lisztből sütött kenyér, akkor nem lehet a honvédség élelmezésének minőségéről s mennyiségéről máskép megemlékezni, mint úgy, hogy az kiváló és talán bizonyos szempontból hátrányos is; mert az a nagyon szegény néposztálybeli fiatalember, aki bevonul a katonasághoz és ott hat évig eszi ezt a kiváló élelmet, mikor visszamegy a polgári életbe, keserűen látja, hogy nincs meg többé ez a jó élelmezése. De nemcsak erről kell megemlékezni, hanem arról is, hogy a legénységet állandóan ellenőrzik. A gondoskodás odáig megy, hogy a katonaorvosok állandóan vizsgálják a legénység fogazatát és javítják azt azért, hogy jól tudjon táplálkozni. Ennek az eredménye az, hogyha a legénységet mérik, azt látják, hoffv a legénység súlyban állandóan gyarapszik, egészséges és jó erőben van. Ez nemzetgazdasági és fajfenntartási szempontból is fontos, mert meg lehet állapítani, hogy a katonai szolgálat alatt a kisgazda, vagy mondjuk a narasztgyerekekből való anyag is lényegesen javult. Hogy ez tényleg így van, azt mutatja az , a statisztika is, amely, szerint^a legénység étkezése nemcsak minőségben és izletességben, hanem kalóriamennyiségben ^is megváltozott, amennyiben azon rendelkezések következtében, több főzelék» több zsír, liszt és szalonna ülése 1937 május 14-én, pénteken. 233 adását írják elő, a legénység táplálékának kalóríiiamennyisége 3 "301 kalóriáról 3*640 kalóriára emelkedett. Méltóztassék megengedni, hogy a képviselőház előtt megemlékezzem a tisztikarnak arról a részéről, amely a hadsereg anyagi ellátásáról gondoskodik, azt igazgatja, köznyelven az anyagi vezérkarról, a hadbiztosi tisztikarról és a hadbiiztosi tisztikar segédtestületéről, a gazdasági tisztekről és a számvevőségről. A mai hadbiztos haladt a kor szellemével és többé nem az a szigorú ellenőr, aki mindenhol csak a hibát keresi és akitől mindenki fél, hanem Iparkodik segíteni és gazdászat-közigazgatásilag és anyagilag a honvédséget fejleszti. Külön köszönettel tartozunk ennek a tisztikarnak önzetlen, nagytudású, szorgalmas, kitartó, lelkes, de nehéz munkájáért. A nyugdíjasokra vonatkozólag is szeretnék a honvédelmi miniszter úrhoz egy kérdést intézni. A nyugdíjasok helyzete a hadseregben talán kissé más, mint a többi foglalkozási ágaknál. A nyugdíjas továbbra is hordja egyenruháját és bizonyos nexusban marad a tényleges honvédséggel. En itt egy momentumra — talán nem is éppen sérelemre — óhajtom a honvédelmi miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy egyetlen hadseregben sincs meg az, hogy egy tiszttől azt a díszruháját, amelyet 40 évig hordott,^ nyugdíjbavonulásakor elveszik és olyan ruhát adnak neki, amely a honvédségnél a nem kombattáns tisztek részére van előírva. Ez legalább látszólag sérelmes, mert az, hogy attól, aki a honvédség főparancsnoka volt, vagy a honvédségnél magas katonaft vezetőállást, területi parancsnoki állást töltött be, a tényleges szolgálatból való kiválása után elvegyék azt a ruhát, amelyben szolgált és egy alacsonyabb kategóriájú vagy rendszerű ruhát adjanak rá, nem emeli a tekintélyt, vagy legalább is fájdalmas, Tudom, hogy ha a miniszter úr tájékozódni fog erről a kérdésről, azt fogja megállapítani, hogy a Nyukösz. a Nyugdíjas Katonatiszteik Országos Szövetsége kérte ezt. Ez igaz, de abban az időben kérte, amikor a tisztek részére az a díszes, úgynevezett Lohengrin-sisak volt rendszeresítve, amelyet a nyugdíjasnak nem volt módja beszerezni, de ma az a sisak van rendszeresítve, amelyet a háborúban becsülettel viseltünk és ezt a nyugdíjas tisztek is tovább viselhetik. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban még csak azt kérném, hogy méltóztassék a honvédség tisztikarában azt a szellemet kifejleszteni, hogy a nyugdíjas tisztek iránt több tisztelettel, szeretettel, ragaszkodással viseltessenek, végeredményében, mindenki azzá lesz, aki életben marad és mert tulajdonképpen mindig ezek voltak a tanárai, a nevelői az utánuk jöyő generációnak. (Ügy van! Ügy van!) Én még ma is nagy szeretettel, tisztelettel viseltetem azok iránt az idős tábornokok iránt, akik engem neveltek, a katonai tudományokba bevezettek. Sajnos, a mai időkben a fiatalabb tisztikar részéről mi ezt nem látjuk így, vagy legalábbis nem olyan mértékben, ahogy az szükséges. Ennek megvan a maga lélektani oka, ezt tudja nagyon jól a miniszter úr is és a miniszter úr, aki ugyanolyan felfogású, és ugyanúgy gondolkozik, mint mi. egész bizonyosan ki fogja találni a módját, hogy a honvédségben ezt a szellemet fejlessze ki. (Helyeslés.) A frontharcos-törvényről csak egy pár szavam volna. A frontharcostörvényt illetőleg