Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-213

Àz országgyűlés képviselőházának 213. ülése Id37 május iU-én, pénteken. 231 zott eltekinteni nem lehet, a csapatgyakorlati költségek emelkedése, az üzemanyagok tobb­szüksegietének költsége, azonkívül a toborzási es ápolási költségek emelkedése. A rendkívüli kiadásoknál beruházásokra ebben az evoen 1,500.000 pengővel több l'ordít­tatik, mint a múlt költségvetési évben, ponto­san 3,320.000 pengő összegben, úgy hogy a bon­védelmi tárca kiadásai 110,1)02.000 pengőre emelkednek, ami, — mint voltam bátor az előbb említeni — 12,452.000 pengővel tesz ki többet, mint az elmúlt költségvetési évben. A rendes bevételeknél különösebb eltolódás nem mutatkozik. , A magyar közélet, sajnos, nagyon hajla­mos a nagy problémáknak szép szavakkal való elintézésére. Mi azonban nem kinyilatkoztatá­sokat, hanem cselekedeteket várunk. A ma­gyar közvélemény türelmének is van határa. Mi azt várjuk, hogy az új, erős, fundált ma­gyar honvédség korszakának eszméje áthasson ebben az országban mindenkit, egyeseket épp úgy, mint intézményeket. Mi azt várjuk, hogy az iskolától kezdve a mindennapi életen át az agrártársadalomban, a közéletben, a közhiva­talokban, az iparban, a kereskedelemben eszme, géniusz, vezérlő gondolat legyen a magyar hadsereg. Ne bocsássunk útjára olyan fiatal­ságot, amelynek szemében a katonai szolgálat csupán hosszabb vagy rövidebb ideig tartó kénytelen-kelletlen szolgálatot jelent. A hadsereg,, in ultima analisi, ma nem más, mint pénz, anyag és tudomány. Ezen­felül azonban a magyar hadsereg és honvéd­ség a nemzeti géniusznak letéteményese is, (Ügy van! Ügy van!) nemcsak munició és ágyú, nemcsak tank és ember, nemcsak roham­sisak és szurony, hanem eszme is, (Ügy van! Ügy van! — Taps.) amelynek hangtalanul és névtelenül, de soha meg nem szűnő izzással ott kell fényeskednie ennek a szétmarcangolt magyar életnek horázontján. (Elénk helyeslés és taps.) Tisztelettel kérem a költségvetés elfoga­dását. (Elénk éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) Elnök: vitéz Shvoy Kálmán képviselő urat illeti a szó. vitéz Shvoy Kálmán: T. Képviselőház! Azt hisezm, nincs senki itt a Házban» de nyu­godtan merem mondani, az egész országban sincsen senki, aki Farkas Elemér képviselő előadó úrnak ezeket a honvédségről mondott szép szavait (Ügy van! Ügy van!) százszáza­lékig ne osztaná. En a magam részéről min­denben, az elsőtől az utolsó szóig, csatlakózom hozzá és aláírom az előadó úr előadását. A honvédelmi tárca költségvetése kell, hogy a honvédségnek, a mi hadseregünknek összes szükségleteit fedezze, hogy a magyar i'egyveres erő felszerelése, szelleme, fegyelme, külseje, anyagú ellátása biztosítva legyen és hogy belső értéke biztosítva legyen. Általában véve minden hadsereg, így a mienk is, a nagy nyilvánosság elől elvont, belső életet él és egész munkaköre,, feladatai olyanok, hogy a hadsereg nem szerepelhet minden alkalommal a mindennapi életben nyilvánosan. Vannak azonban ritka alkalmak, — nálunk Magyarországon egészen ritka volt eddig — amikor a hadseregnek is megvan a módja és lehetősége, hogy a közvélemény ele, a közönség szeme elé kimenjen, reprezentálja magát, megmutassa, milyen és mi az érteke. Bár itt a Házban már erre vonatkozólag el­hangzott egy kritika, mégis kénytelen vagyok visszatérni erre és rámutatok a közelmúltban az osztrák köztársasági elnök úr budapesti tartózkodása alkalmával végbement díszszem­lére, amely olyan alkalom volt, amikor hon­védségünk egy része, a budapesti helyőrség, a nagy nyilvánosság előtt megjelent. Méltóztassanak megengedni, hogy egészen rövid időre igénybe vegyem a t. -tiáz ügyeimet és türelmét és mint szaKértö, aki végignéztem ezt a katonai díszszemlét — még pedig közis­merten igen erősen kritikus szemmel — vélemé­nyemet nyilvánítsam a t. Ház előtt arról, hogy mit mutatott meg a honvédség 'belső értékéből az a külsőség, amelyet láttunk. Teljes mertekben tisztában vagyok azzal, hogy egy hadsereg igazi értékét a harci kikép­zés adja meg, de arra, hogy milyen a hadsereg fegyelme, [JJgy van! Ügy van!) milyen a szelle­me, milyen a felszerelése és a külseje mit árui el, a legnehezebb vizsga mindig egy katonai díszszemle. Méltóztassanak csak figyelembe venni azt, hogy ha a világ bármely országában az ország hadserege a katonai díszszemlék so­rán megjelenik a nagy nyilvánosság előtt, a laikus is mindjárt meglátja, vájjon jó, értékes, vagy kevésbé értékes-e az a hadsereg. En, aki ismerem a honvédség majdnem minden részét, nyugodtan merem mondani, hogy nemcsak a díszszemlén résztvett budapesti helyőrség olyan, amilyennek reprezentálta magát, hanem egész honvédségünk is ily eh. De mit láttunk? Jellegzetes az egyöntetű, nem túlzottan feszes, nem erőszakos drillt, ha­nem öntudatos, önérzetes fellépást eláruló szép tértnyerő lépés és az emberek Ön L tudatos, bátor, nyilt tekintete, amellyel belenézték az államfők szemébe. Ez mu­tatja a belső szellemet. De mutatja ezt a felszerelés kifogástalansága és egyöntetűsége, amely a részletekbe menő kiképzés próbaköve, valamint a lószerszám, mind pedig a hámszer; szám kifogástalan felillesztése és olyatén való alkalmazása, ahogyan az elrendeltetett. A lo­vak külseje, — annak ellenére, hogy a tavaszi szőrváltás ideje volt — feltűnően jó, pedig tud­juk, hogy minden hadseregben a lóanyag ta­vasszal kritikán alul rosszul mutat. Kerékpá­rosaink, akiket a nagyközönség alig ismer, bravúros — azt monhatnám — mutatványt vé­geztek. (Ügy van! Úgy van! — vitéz Ujfalussy Gábor: Ez helyes!) Hadseregünk, a toborzási rendszerből „kifo­lyólag teljesen különböző kiképzési időkkel rendelkező katonákból áll — az egyik ember még csak három hónapja szolgál, a másik vi­szont már hat éve — ezt a különbséget azonban a díszszemlén nem láttuk sehol. (Ügy van! Ügy van!) Ez mutatja, milyen óriási munka fekszik a kiképzésben. Láttuk az összes fogatoknak ki­fogástalan voltát és kis motoros gépkocsizó parkunknak — vagy magyarul: készletünknek — mintaszerű gondozott, ápolt állapotát. Ez mind azt mutatja, hogy óriási szorgalmas, mély munka folyik a honvédségben. Mint katona, azt mondhatom, a t. Képvise­lőháznak, hogy az egyöntetűség és az ebből az egyöntetűségből kiáramló önérzetes szellem volt a legimponálóbb, amivel a mi honvédsé­günk fellépett és ha ezt így megállapítom, ak­kor önkéntelenül én is csatlakozom Farkas Elemér előadó úr dicsérő, elismerő és köszönő­szavaihoz. De nemcsak a jelenlegi tisztikarnak, a je­lenlegi altiszti karnak és legénységnek szól ez az elismerés, amely kétségtelenül meg­érdemli mindezt, hanem a köszönet, a hála és az elismerés szavával kell megemlékeznünk 34*

Next

/
Thumbnails
Contents