Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-212

226 Az országgyűlés képviselőházának 212. ülése 1937 május 13-án, csütörtökön. azt óhajtom hangsúlyozni, hogy a családvé­delemmel kapcsolatos gondolatok ezekben a most felsorolt törvényekben már érvényre­jutnak és kifejezést nyernek. A családvédelem a maga nagy átfogó körében kiterjed a jogi és a társadalmi élet minden mezejére. Ügy a büntetőtörvénykönyvben, mint a pénzügyi jog­szabályokban, az adókivetésnél, a perrendi jogszabályokban mindenütt érvényesülnie kell a családvédelem gondolatának (Helyeslés jobb­felől.). Ne méltóztassék ennél a kérdésnél egy összefoglaló kódexre gondolni, hanem arra, hogy bármilyen törvényjavaslatot nyújtunk be, a társadalmi élet bármilyen tértére kiter­jedő jogszabályt^ alkotunk, mindegyiknek al­kotásánál a családvédelem gondolata vezérgon­dolat lesz. (Elénk helyeslés és taps a jobbolda­lon.) r Igen t. Képviselőház! Még csak néhány szót óhajtok szólni az egyes felmerült óhaj­tásokra vonatkozóan. Az általános vita során Griger Miklós igen t. képviselőtársam a köz­igazgatási bíróság felügyeletével kapcsolatban tett egy olyan megjegyzést, amelyet nem hagy­hatok visszautasítás nélkül. (Helyeslés jobb­felől.) Griger Miklós igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy a közigazgatási bíróság el­len a petíciós^ ügyekben elfoglalt álláspontja miatt a kormány büntetőexpedíciót óhajtott indítani, — nem ezekkel a szavakkal ugyan, de lényegében ezt mondta — (Csoór Lajos: Ügy nézett ki! — Farkas István: Az volt scz impressziója annakidején mindenkinek!) olyan módon, hogy a közigazgatási bíróságot az igazságügyminiszter felügyelete alá óhajtotta helyezni. (Zaj.) Ha van főfelügyeleti hatóság, amelynek felügyelete alatt egy bíróság a maga függetlenségét a legteljesebb mértékben ki tudja élni, akkor ez az igazságügyminiszté­rium. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) A ma­gyar felsőbíróságok, a királyi Kúria és a ki­rályi táblák, amelyek az igazságügyminiszter főifelügyelete alá tartoznak, sohasem panasz­kodhatnak arról, hogy függetlenségük ezáltal • érintve volna. (Ügy van! jobbfelöl.) Ez a be­állítás teljesen helytelen. En meg vagyok róla győződve, hogy a mai főfelügyelet, amelyben az igazságügyminisztert a bíróság közigazga­tása felett megillető főfelügyeleti jogot a bel­ügy- és pénzügyminiszter urak gyakorolják, nem befolyásolja a bíróság 1 függetlenségét, de arról azután még teljesebben meg vagyok győződve, hogy az igazságügyminiszter főfel­ügyeletét ilyen befolyássíd kapcsolatba hc^ni, majdnem azt mondhatnám, egyenesen ko­mikus. (Zaj a baloldalon. — Antal István: Majd nem lesz annyi restancia!) Igen t. Képviselőház! Nem óhajtok túl­részletesen foglalkozni az egyes felszólalások­kal. (Helyeslés.) Köszönettel veszem, hogy ál­talában túlszerenynek méltóztatik tartani a költségvetést. (Dalin Jenő: Szívesen adnánk ide több pénzt!) Nem tehetek róla, talán termé­szetemben van, hogy nem nyújtózkodom to­vább, mint ameddig a takaróm ér (Fábián Béla: Csak tessék hosszabb takarót szabni! — Zaj. — Egy hang balfelöl: A pénzügyminiszter úr nem engedi!) és az állam pénzügyi helyze­tére néha fájó szívvel bár, de tekintettel kell lennem. Mindenesetre, amit itt hallottam, az a jövőre nézve sarkallni fog, hogy még erősebb küzdelmet folytassak a pénzügyminiszter úr : ral. {Derültség. — Helyeslés és taps a jobbol­dalon. — Fábián Béla: Majd megkérjük a pénz­ügyminiszter urat, hogy gondoljon rekruta ko­rára! — Malasits Géza: Hagyja magát jobban megvágni!) Az összeférhetetlenség kérdéséről sem óhaj­tok sokat .beszélni. (Farkas István: Halljuk! Ez fontos!) A miniszterelnök úr erre vonatko­zóan tett már kijelentést itt a Házban, amelyet a magam részéről, teljesen osztok. Én csak azt akarom a t. Ház figyelmébe ajánlani, hogy semmiféle új törvény nem erősebb, mint a régi és hogy egy új törvény új volta sohasem biz­tosítja, hogy jobban meg fogják tartani, mint a régit. (Ügy van! jobbfelől. — Dulin Jenő: Régi dolog! — Andaházi-Kasnya Béla: Ha be­tartják, még az is jó! De nem tartják be!) Tisztelettel ' kérem a képviselőház minden egyes tagját, méltóztassék gondot fordítani arra, hogy meglévő törvényeinket először is­merjük, másodszor tartsuk be. (Mojzes János: De nem tartja be senki az összeférhetetlensé­get! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Igen t« Ház! Beyer Károly és Meizler Ká­roly igen t. képviselőtársaim kifogást tettek itt az ellen, hogy bizonyos, a rendkívüli hatalom alapján kibocsátott rendeletek még mindig ér­vényben vannak. Erre vonatkozó állásponto­mat egyízben már voltam bátor leszögezni egy interpellációra adott válaszomban. (Pesthy Pál: Nagyon szépen!) A királyi Kúria állás­pontjával ebben a kérdésben teljesen egyetér­tek és folytatni fogom a kormánynak azt a po­litikáját, amely ezeket a fennálló — és érvé­nyesen fennálló — rendeleti intézkedéseket las­san átviszi alkotandó törvényekként törvény formájába. Antal István igen t. képviselőtársam az 3870-es és az 1890-es évek törvényhozására tett megjegyzéseket. Sok vonatkozásban igaza van, de ne feledjük el, hogy minden korszak tör­vényhozása magán viseli az illető korszak ve­zetőgondolatait, így van ez az 1870-es és az 180-es évek törvényhozásával is — és. valószínű­leg így van a mi törvényhozásunkkal is. Az a Nagy-Magyarország, amely akkor telve volt vággyal és optimizmussal, talán más lehetősé­geket látott maga előtt és kodifikált, mint ami­lyeneket, mi ma reálisan látunk. (Malasits Géza: Akkor tisztelték a szabadságot.) Teljesen osztozom Fábián igen t. képvi­selőtársamnak abban a figyelmeztetésében, hogy ne izgassunk. (Ügy van! Ügy van! jobb­felől.) Ennek' VJL országnak, hogy produkálni tudjon, — már pedig csak akkor fog előreha­ladni, ha a saját munkájából nroduktív ered­ményeket ér el — ehhez a munkához békére és nyugalomra van szüksége. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Helyes tehát az, hogy a lazítást, az izgatást, a nyugtalanságkeltést minden oldal­ról elnyomjuk és megakadályozzuk, (Általános helyeslés és taps a Ház mir&den oldalán* • — ï Malasits Géza: Az alacsony munkabérek is lá­zítanak!) Malasits Géza és "Vazsonyí János igen t. képviselőtársamnak azt vagyok bátor vála­szolni, hogy a rehabilitáció kérdésével komolyan óhajtok foglalkozni és ebben a vonatkozásban a Balogh Jenő által készített törvényjavaslatot óhajtom kiindulási pontul elfogadni. (Helyes­lés.) Igen t. Képviselőház! Méltóztassanak meg­engedni, hogy az egyes felszólalt képviselő urak által felvetett ideákkal egyenkint ^most már ne foglalkozzam. Őszinte örömmel láttam azt az azonos óhajtást, azt az azonos vágyat, amely ennek a Háznak minden tagját eltölti abbaii a vonatkozásban, hogy Magyarország

Next

/
Thumbnails
Contents