Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-212

Az országgyűlés kepviselohazúnak 212. Elnök: Mózes Sándor képviselő úr következik szólásra1 Mózes Sándor: T. Ház! Az előttem szólott Soltész János képviselőtársamnak a rendőri bíráskodásra, a királyi bíróságokra és a választási bűncselekményekre vonatkozó minden részével egyetértek. Különösen egyetértek beszédének a királyi bíróságokra vonatkozó részével, mert magam is meg vagyok róla győződve, hogy az igazságügyi szervezet egyik legfontosabb tényezője a bíróság. Amikor a bíróság az állampolgárok legfőbb .javai, szabadsága, becsülete, vagyona, sőt élete felett ítélkezik, akkor az államnak legfontosabb és legelemibb kötelessége gondoskodni arról, hogy a bírák minden anyagi gond nélkül >tudják nehéz kötelességüket a törvény szellemében gyakorolni, amint a múltban és a jelenben is gyakorolták és gyakorolják nehéz szellemi munkájukat. A bírák fizetését azonban 1931 óta mintegy 30%-kal csökkentették. Ennek a csökkentésnek oka egyrészt az 1931-ben beállott nagy gazdasági válság és az állam pénzügyi nehézségei voltak, másrészt pedig az a körülmény is, hogy a termények és élelmiszerek ára mélyen leesett. Azóta azonban megváltoztak a gazdasági viszonyok, az állam gazdasági helyzete megjavult, ellenben a legfontosabb szükségleti cikkek ára magasan« felemelkedett. A bírák emelkedett szelleme és sajátos magatartása nem engedik meg, hogy felettes hatóságuk elé jöjjenek panaszukkal, ha azonban baráti körben megnyilatkoznak, bizony sokszor hallunk esetekről, amikor a bíró gyermekeit nem képes iskoláztatni és nem engedheti meg magának azt, hogy legelemibb kultúrszükségleteit kielégítse, egy vidéki bíró például nem teheti meg, hogy Budapestre feljöjjön és legalább félévben egyszer színházba mehessen. Általában elmondhatjuk, hogy nagy nyomorúságban élnek a vidéki bírák. A vidéki bíráknak egy külön sérelmük is van. Arról panaszkodnak, hogy a vidéken^ a helyi bírók között egyáltalában nincsen előléptetés és a vidéki bíróságokhoz a magasabb bírói állásokba állandóan budapesti bírákat neveznek ki,, akiknek vagy összeköttetésük van, vagy pedig más okok miatt léptetik őket elő. Ezek a hírák azt kívánják, hogy neesak az ilyen jobb összeköttetésekkel rendelkezőket léptessék elő, (Lázár Andor igazságügyminiszter: A bíróságnál nincs összeköttetés!) hanem vétessék figyelembe a becsületesen végzett munka is és ennek alapján történjenek vidéken is az előléptetések, ahol idősebb bírák arról panaszkodnak, hogy az utolsó 10—15 évben még egy-két fizetési osztállyal sem léptek elő, amire pedig koruknál fogva okvetlenül meg lett volna az igényük. Nem kedvezőbb a helyzete a bíróságoknál és ügyészségeknél szolgálatot teljesítő joggyakornokoknak és jegyzőknek sem. Ezek 10—15 évet töltenek el egészen kezdőfizetésben anélkül, hogy reményük is lehetne ahhoz, hogy őket bírói állásba előléptessék. Már régen .megszerezték azt a gyakorlatot, amely a hirói tisztség betöltéséhez szükséges, már évekkel ezelőtt, némelyek 10 éve letették az egységes bírói és ügyvédi vizsgát^ anélkül, hogy r reményük volna, hogy jegyzői vagy bírói állásra előléptessék őket. Állandóan beszélünk itt az ifjúság kérdéséről, a családvédelemről és amikor az ifjúság nagynehezen elhelyezkedik valahol, ahelyett. hogy módot nyújtanánk neki a családalapításra, ami pedig nagyon fontos nemzetvédelmi ülése 1937 május ÏÈ-an, csüiörkökÖn. Í209 szempont is, azt látjuk, hogy olyan helyzetben tartják az ifjúságot a kezdőállomásokban, amely teljesen kizárja, hogy ezek a fiatal exlsz'tenciák -családot alapíthassanak. Hasonló szomorú helyzete van azonban az ügyvédségnek is. Ugyvédnyomotríól is lehet beszélni, pedig nem áll az ország érdekében ennek a társadalmi osztálynak nyomorban való tartása, mert hiszen Deák Ferenc is annakidején a magyar ügyvédséget olyan tiszteletreméltó osztálynak nevezte, amelynek nemzetünk egyedül köszönheti alkotmányunk maiglani* fennállását. Feltétlenül gondoskodni kell tehát az ügyvédnyomoir enyhítése céljából új munkaterületekről. Meg kell emlékeznem ezzel kapcsolatban az új ügyvédi rendtartás következtében az ügyvédjelölteknél előállott helyzetről is. Amikor az ügyvédjelölt nagynehezen elvégezte egyetemi tanulmányait és négy évig lefolytatta a joggyakorlatot, akkor megint abba a szerencsétlen helyzetbe^ kerül, hogy évekig nem tud önálló exisztenciát teremteni magának. A kormány erre azt szokta mondani, hogy a diploma még nem jogosít arra, hogy az állam kenyeret is adjon a diplomásoknak. Ez az érvelés az ügyvédjelöltekre egyáltalán nem áll, mert ez a diplomás nem kenyeret kér az államtól, hanem csak lehetőséget arra,, hogy megszerezve a diplomáját, megfelelő gyakorlata alapján önmaga szerezze meg keresetét a társadalomban. Nagyon sok munkaalkalmat lehetne egy kis jóakaratattal teremteni ebben az országban az ügyvédek részére. A magam részéről a legnagyobb tisztelettel viseltetem a községek jegyzői kara iránt. Tudomásom van arról is, állandóan tapasztalom, hogy a jegyzői kar túl van terhelve munkával, az összes minisztériumok a törvényeket és a rendeleteket végrehajtás céljából a jegyzői karhoz küldik le, akik ezzel a munkával teljes mértékben el vannak foglalva, minden rendelkezésükre álló idejüket erre használják fel és mégis, azt tapasztaljuk sok helyen, hogy sokszor hivatali kötelességük rovására is bizony, inkább magánmuknálatokat végeznek és pedig azért, mert nincs meg a kellő javadalmazásuk. így azután, ha többgyermekes jegyzőről van szó, ez a jegyző az államtól és a községtől kapott javadalmazásából nem tudja szükségleteit kellőkép kielégíteni és kultúrszükségleteinek kis részéhez sem tud hozzájutni. A jegyzők magánmunkájának sérelme nélkül tehát meg kell szüntetni a magánmunkálatokat úgy, hogy kárpótolni kellene őket a magánmunkálatok elvételéért és olyan fizetést nyújtani nekik, hogy száz százalékig eleget tudjanak tenni hivatali kötelességeiknek, hogy ők legyenek tanácsadói a község lakosainak és csakis községbeli és közigazgatási ügyekkel foglalkozzanak. A pereskedéseknek venné elejét az okirati kényszer is; nem lehetne a pereknek egész garmadáját megindítani, ha a pereskedő felek az ügyletek megkötése alkalmával akaratukat megfelelő módon írásba foglalták volna. Ennélfogva az okirati kényszer kimondása is egyrészt munkaalkalmat teremtene az ügyvédek részére, másrészt pedig a jogkereső közönséget sok pereskedéstől tartaná vissza és sok költségtől mentesítené. Ezenkívül ki lehetne mondani, hogy telekkönyvi és cégügyekben, valamint az adóhivatalok és a pénzügyi hatóságok előtti el30*