Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-211

Az országgyűlés képviselőházának 211. ülése 1937 május 12-én, szerdán. 151 tekben gyönyörködni volt alkalmunk és ami­vel az egész világ előtt úgyszólván hivalkodva álltunk, rámutatva arra, hogy Magyarország nem egyoldalú mezőgazdasági állam, hanem van nemzetközi viszonylatban is elismerésre­méltó ipari termelése és készültsége. Nem kell tehát félteni az országot a jogtól, nem kell félteni az országot a joggal feruhá­zott néptől. Ha valami veszélyről lehet be­szélni, elismerem, lehet valami veszély a ha­tártalanul széleskörű titkos választójoggal kapcsolatban, de ez a veszély nem veszély az országra és nem veszély a népre, hanem csak a haza haszonbérlőire veszély, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ez csak a jogtalan va­gyonhalmozási lehetőség és az elavult előjog veszélye, (Farkas István: Csak a kartelokra és a privilégiumokra veszély!) márpedig nem hi­szem, hogy van közöttünk valaki is, aki nem akarná ezeket feladni ebben a mai igen válsá­gos korszakban. Ezeket az előjogokat és egyesek, kis, vé­kony rétegek gazdagodás! lehetőségét, ame­lyeknek sohasem volt olyan tág területük, mint most és amelyek népellenesek, törvényes eszközökkel le kell rombolni (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és helyet kell adni egy új gazdasági rendszernek, helyet kell adni a va­gyon és jövedelem helyesebb, okosabb, a nem­zetnek megfelelőbb megoszlásának. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, bajaink leg­bőségesebben buzgó forrása éppen a jövede­lemmegoszlás igazságtalan volta. És ha egy új választójog alapján megválasztott új par­lament ül össze, egészen bizonyos, hogy az nem fogja idejét meddő kísérletekkel elfecsé­relni, hanem ezen a téren alkotó munkával fogja a magyar népet megörvendeztetni. T. Képviselőház! Ezzel kapcsolatban kell felvetnem a munkanélküliség problémáját is. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A kor­mány eddig még ezen a téren sem produkált semmit Én nem akarom igazolni Darányi mi­niszterelnök urat, aki azt mondotta szegedi be­szédében, hogy a magyar ellenzék mindenre azt mondja, hogy kevés, vagy semmi, de a mi­niszterelnök úr viszont ne kérjen tőlünk költői munkát, hogy mi költői alapon mondjuk vala­miről, hogy jó vagy rossz, mi csak a tények és a valóság alapján mozoghatunk és aszerint állapíthatjuk meg, hogy jó vagy rossz-e va­lami, mert nem mindenre mondjuk azt, hogy kevés és nem mondjuk azt sem, hogy semmi, de van, amire azt mondjuk, hogy sok, katasz­trofálisan sok és ez a teherviselés, ez a közter­heknek a súlya, amelyek alatt a magyar nép roskadozik, a másik oldalon viszont meg kell állapítanunk a tények alapján, hogy valóban kevés, sok tekintetben a semmivel azonos az, amit a kormány produkál. A kormány nem is gondol a költségvetésében megfelelő intézke­désekre. Mi most már talán 16 esztendő óta állandóan és konzekvensen követeljük a munkanélküli biztosítás megalkotását más európai kultúrállamok mintájára. Nem telje­síthetetlen követelés ez, amire, amikor rossz volt a konjunktúra, azt mondották, hogy: hát hova gondolnak, rossz konjunktúrában még több terhet akarnak az iparra, a munkásságra rakni? Ha jobb lesz a konjunktúra, akkor majd beszélhetünk a dologról. Tehát a rossz konjunktúrában nem csinálták meg. Most azt mondják, hogy a konjunktúra megjavult. Valóban mutatkoznak is bizonyos jelek, amelyek ezt igazolják, a foglalkoztatott munkások létszáma nagyobb, mint volt né­hány hónappal ezelőtt vagy tavaly vagy két évvel ezelőtt, de azt is meg kell fájdalommal állapítanom, — és az előttem szólott szociál­demokrata képviselőtársaim számokkal igazol­ták — hogy a sokkal nagyobb számú foglal­koztatott munkások sokkal kevesebb összbérért dolgoznak, mint amennyit azelőtt a kevesebb számú munkás kapott. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A munkásság számára tehát a konjunktúra nem javult meg,, annál inkább megjavult a kapitalizmus számára. Most te­hát itt van a jobb konjunktúra, méltóztassék tehát most megvalósítani a kötelező munka­nélküli biztosítást és hogy én alkalmat adjak a kormánynak arra, hogy ezt kezdeményez­hesse, illetve a kormánypártnak arra, hogy népmentő és népszerető szenvedélyét egy ki­csit kiélhesse így a parlamenti alkotó munká­ban, (Farkas István: A szavazatban is!) egy javaslatot fogok beterjeszteni a munkanélküli biztosítás megalkotására vonatkozólag, (Hall­juk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) amely így szól (olvassa): »Tekintettel arra, hogy a mun­kanélküliségtől sújtott alkalmazottak és mun­kások nyomora elviselhetetlen, munkanélküli­ségük állandósult és nincs más mód legszük­ségesebb életfenntartásuk biztosítására, a kép­viselőház utasítja a kormányt, hogy a munka­nélküliség esetére szóló biztosításra vonatkozó törvényjavaslatot sürgősen terjessze a Ház elé.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Ez a kérdés ma meg­szűnt munkáskérdés lenni, (Farkas István: Mindenhol nemzeti szempontból ítélik meg!) ez a kérdés, azt hiszem, ma közérdekű kér­déssé lépett elő és nyilt sebe az egész, magyar társadalomnak, mert összefüggéseiben az egész társadalmat érinti. Én tudom, hogy nagyon nehéz a kormánynak a helyzete, tudom, mert az ipar nagyvezérkara a munkanélküliség esetére szóló biztosítást ellenzi. Egyszer már elgáncsolta a Bethlen—Vass-rezsim alatt, ami­kor már kész volt a javaslat, Vass József volt népjóléti miniszter fiókjában,, akkor a Gyosz. azt elgáncsolta. De továbbra is fenntartja ezt a maga merev álláspontját. Én azt hiszem, hogy amikor ilyen nagy, egyetemes érdekek­ről van szó, akkor ezt az ellenállást a kor­mánynak még áldozatok árán is le kell küz­denie. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az egyik Gyosz.-vezér legutóbb úgy nyilat­kozott, hogy nem szereti az ijedtség szociál­politikáját. (Kertész Miklós: Chorin Ferenc.) Nyugodt lehet, sajnos, fájdalom, én megnyug­tathatom azt a t. ipari vezér urat, hogy egé­szen nyugodt lehet, hogy a miniszter sem ije­delmi alapon, sem más okból nem csinál szo­ciálpolitikát, (Kertész Miklós: Még csak a be­látás alapján sem!) legalább ezidőszerint még nem csinált és nem tudjuk, mikor fog ránk­virradni az a korszak, amikor mégis változás lesz ezen a téren. Elismerem, hogy a költség­vetési expozé muzsikája igen szép, fülbemá­szó muzsika volt, telve szép szociális akkor­dokkal, (Buchinger Manó: Frázisokkal!) de amikor keressük ennek tartalmát, akkor bizony nem találunk semmit. (Farkas István: Üres szólamok!) Ez hiányzik az expozéból, de hiány­zik magából a költségvetésből is. m Megmutatta ezt a pécsi sztrájk is, ahol egy idegen vállalat érdekeit a kormány elébe helyezte 4.000 bányászcsalád életérdekének. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon, —

Next

/
Thumbnails
Contents