Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-211

150 Az országgyűlés képviselőházának továbbra is kíméli a teherbíró, erősebb vállakat, amit méltóztatnak ebből a két számból is látni. Azt, hogy ez mit jelent, azt hiszem, nem kell külön hangsúlyoznom. A mai drágaság és a munka mai értékelése mellett ez valóságos szisztematikus néppusztítás. (Farkas István: Úgy is van!) A költségvetés antiszociális jellegét még Czermann kormánypárti képviselő úr is kénytelen volt megállapítani. Ö maga bírálta a legélesebben a költségvetésnek antiszociális jellegét, különösen azt a részét, amely a közvetett adókra helyezi az adózás súlyát, szemben az egyenesadókkal. De nem is lehet ez másképp, nem lehet másképpen ebben a parlamentben. Ennek a parlamentnek összetétele mellett nem lehet másképp, ez a parlament képtelen más költségvetést elfogadni, ennek a parlamentnek nem lehet más költségvetést benyújtani, ez a parlament egyenesen erre van beidegződve, ez a parlament mai összetételében születési hibáival csak azt adhatja, amire képes, semmi egyebet. Itt ebben a parlamentben minden gazdasági és minden szociális kérdés a politikából ered és oda tér vissza, a megoldások a politikai befolyásokhoz igazodnak. Minden társadalmi osztály és minden társadalmi réteg úgy részesül a közjavakból, amennyi politikai befolyása van és miután ma ebben az országban a nagybirtok, a kapitalizmus és a kartelek uralkodnak, a költségvetés is az ő képükre formálódott. (Farkas István: Az ő javukra!) Éppen ezért kellene valamivel szaporább tempóban megalkotni azt a bizonyos parlamenti reformot, amelyre» szükség van, és amelynek szükségességét odaát is elismerik és érzik. Éppen ezért kellene soronkívül megalkotni a becsületes, demokratikus választójogot. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Végtelenül sajnálom, hogy a nagy költségvetési vita folyamán ez a legfontosabb közjogi kérdés igen rossz helyezést kapott, amiről pedig talán a legtöbbet kellett volna beszélni és amit a legjobban kellett volna sürgetni. A választójog jkérdését teljesen elhanyagolva látom ebben a vitában. A Nemzeti Egység Pártjának szónokai teljesen kiejtették érdeklődésük kosarából ezt a nagy kérdést, egyáltalában nem beszéltek róla. (Farkas István: Eckhardt sem beszélt, Bethlen sem beszélt róla!) A kormány részérő] egyetlen ígéret volt, az, hogy még ebben a naptári évben be fogja terjeszteni a választójog reformjáról szóló törvényjavaslatot, de hogy milyen lesz az, arról szó nem esett, állítólag most folyik a pártok informálása ezen a téren. De maga a közvélemény mindeddig még informálatlan maradt, hogy milyen lesz tulajdonképpen és egyáltalában lesz-e parlamenti reform abból a sok ígéretből. Friedrich István képviselőtársunk Cassandra-jóslásokba bocsátkozott és beszéde végén megállapította, hogy titkos választójog pedig nem lesz. A megokolással adós maradt. De Friedrich István igen jó jósnak bizonyult már nagyon sokszor. Ő már megjósolta, meglátta a forradalmakat, az ellenforradalmat. (Farkas István: És meglátta a titkos választójog megváltoztatását.) Méltó aggodalomra ad okot tehát Friedrich Istvánnak ez a levelibéka szerepe és szerintem a kormány valamelyik tagjának, aki éppen jelen volt, fel kellett volna állnia és meg kellett volna cáfolnia Friedrich t. képviseőtársunkat. Történt valami kijelentés, Habakuknak tet211. ülése 1937 május 12-én, szerdán. té'k őt meg, de megdönthetetlen és szinte hiteltérdemlő kijelentés abban a tekintetben, hogy mikor és hogyan, a választójog kérdésében, fájdalom, nem történt. Elejtette a kérdést gróf Bethlen István is, az új eljövendő, — legalább is beszédében úgy mutatkozott és a lapoik is, legalább is a lapok egy része, úgy fogta fel beszédét, mint kormányprogrammot, egy eljövendő kormány programmját — de a titkos választójog kérdéséről nem volt benne «semmi. Eckhardt Tibor képviselő úr, a legnagyobb polgári ellenzéki párt mai vezérszónoka sem emlékezett meg a választójog kérdéséről azon a jogcímen, hogy majd az appropriációnál fog politizálni és most csak gazdasági kérdésekkel foglalkozik. r Mindez jogos aggodalomra ad okot, éppen azért helyes és célszerű lenne, ha Darányi miniszterelnök úr mai vagy holnapi nyilatkozatában erre a kérdésre kitérne és volna szíves a parlamentet, vagy ha a palamentet nem akarja, a parlamenten keresztül az ország aggódó közvéleményét megnyugtatni abban a tekintetben, hogy mi lesz hát végre egyszer mégis a választójog kérdésében, mikor és hogyan akarják ezt a problémát megoldani? (Uzonyi György: Megmondotta már!) Annyi bizonyos, hogy a választójog fejlődésének ezt a hosszú folyamatát most már meg kellere szakítani s a jogfejlődés Odisszea ja után pontot kellene tenni. Végfe is fél évszázad óta tart a harc a választójog körül. Hallatlanul sok és elítélendő politikai csalás történt a választójog kérdésével kapcsolatban a jelenben, a közelmúltban és a múltban is. Nekem, aki pártommal együtt parlamenti alapon állok, az a szerény véleményem, hogy ez az országnak mérhetetlen károkat okozott (Farkas István: Bizony!) és ha már régen, amikor időszerűvé vált, megoldották volna ezt a kérdést, a trianoni katasztrófa vagy nem következett volna be, vagy hatásaiban nem lett volna olyan mélyenjáró, mint amilyen csak egy olyan országgal lehetett elkövetni, amelynek a népe jogtalan. (Farkas István: Bizony, Trianonnak is oka volt ez. Része volt ennek Trianon létrejöttében.) Kár a hosszas meditációért, kár a kautélák kereséséért. Nincsen erre szükség!^ Kár félteni az országot az ország dolgozó népétől. Kérdem én a t. kormányzópárttól, kérdezem a kormánytól, miért félnek az ország dolgozó népétől? (Uzonyi György: Nem félnek!) Miért ez a páni félelem? Azért, mert az ország dolgozó népének netalán több befolyása lesz az ország törvényhozására, mint amennyi eddig volt? Hiszen ez a nép nem adott erre a félelemre okot. Ez a nép volt az, amely ezt az országot <egy ezredéven keresztül vérével megvédelmezte. Ez a nép volt az, amely verejtékével megmunkálta és termékennyé tette^ ezt az országot. Ez a nép oltalmazta meg és mentette át a zengzetes magyar nyelvet is a mai kor számára, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert a magyar urak egészen 1848-ig nem beszéltek magyarul és valósággal szégyenszámba ment, ha a magyar parlamentben néha valaki magyarul mert megszólalni a hivatalos latin nyelv helyett. Ez a nép, ennek a népnek városi része teremtette meg azt a gyönyörű ipart, amellyel olyan hivalkodóan léptünk elő a legutóbbi

1 budapesti Nemzetközi Vásáron. Az a sokszor megátkozott magyar ipari munkás a maga tehetségével, munkabírásával, munkakészségével, ráoktrojált igénytelenségével teremtette meg mindazt, amiben a legutóbbi he-