Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-211

1Í8 Az országgyűlés képviselőházának írva. Volt akadémiánk és voltak tudós társaságaink, amelyek a könyvek százait Íratták meg, miért nem Íratták meg hát ennek a gazdasági korszaknak összefüggő, igaz történetét? Azért nem íratták meg, mert rablógazdálkodás folyt ez alatt az egész idő alatt, mert nem akarták a valóságot, a tényeket a néppel megismertetni és bevallani, hogy az ország 1867. és 1914. között a Rothschildoknak és a bécsi bankároknak vadászterülete volt, (Ügy van! Ügy van! a középen.) hogy akkor, amikor más országokban a kapitalizmusból tényleg új vagyonok keletkeztek és azokat befektették a nemzet termelő rendszerének felépítésébe, akkor az első milliárdokat, mint hasznot, kivitték innen, másokat és más országokat boldogítani. (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) Ilyen körülmények között kijelenthetem, hogy a magyarságnak feltétlen joga megköveteli azt, hogy a zsidóság engedjen a maga monopolizált helyzetéből és ne tartson minden tisztességes beszédet vagy javaslatot egyenesen demagógiának és szélsőségnek. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni, mert beszédideje lejárt. Rajniss Ferenc: Rögtön befejezem, csak még egypár számadatot hozok fel. 1933-ban az összes nagyipari vállalatoknál, pénzintézeteknél és bankoknál — amelyeknek névsorát szerettem volna felolvasni — a tisztviselők 45— 75 százaléka zsidó volt, ha pedig csak a legmagasabb állásokat nézem, akkor azt látom, hogy azokban csak zsidó tisztviselők ülnek. Ezen a statisztikán változtatni kell, mert ez a monopólium nem lehet a kulturáltságnak és az ötezer esztendőnek a joga, mert megelőzi azt egy másik, nagyobb ősi jog, amelynek feltétlen érvényesülési lehetőséget kell biztosítani. Ez a jog pedig, a magyarság érvényesülési joga Magyarországon. A költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps a középen. A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Propper Sándor képviselő urat illeti a szó. Propper Sándor: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Rajniss képviselőtársam, ha nem tévedek, a költségvetés mellett szólalt fel, azt elfogadta, közben azonban kormánytámogató beszédében olyan lesújtó ítéletet és bírálatot mondott a kormányról és az egész kormányrendszerről, hogy a magam részéről felmentve érzem magam az alól, hogy Rajniss Ferenc képviselő úrral vitába szálljak. Egy megállapítása azonban feltétlenül figyelmet érdemel, nem beszélve most arról, amit a parlamentarizmusról mondott antiparlamentáris szellemben, hogy beszéde során egyszerűen megszüntetendőnek tartotta az 1848-as törvényekben gyökeredző miniszteri felelősséget, nem beszélve arról, hogy az egész parlamentáris rendszert csődbe kergette. Az a megállapítása, hogy a bürokratikus és gazdasági hatalomnak Magyarországon sokkal nagyobb a hatalma, mint a törvényhozásnak, kétségtelen, ez azonban nem a parlamentarizmus ellen, hanem a mai kormányzati rendszer ellen (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és a mai magyar parlament ellen a legsúlyosabb vád, de ennek orvoslása nem ott keresendő, ahol ő kereste, ennek orvoslása a parlamentarizmus, illetőleg a magyar parlament meggy ógyításában lelhető fel. 211. ülése 1937 május 12-én, szerdán. Ha ennek a parlamentnek az összetétele nem olyan volna, mint amilyen, ha ennek születési előzményei mások volnának, ha ezt a parlamentet nem a nyílt szavazás szülte volna, akkor ennek a parlamentnek volna felelősségérzete, ennek a parlamentnek volna munkaképessége, ennek a parlamentnek volna szoros kapcsolata a dolgozó társadalommal, volna felelőssége és volna bátorsága hozzányúlni a problémákhoz és megoldani a problémákat. A kormány dolga most már, hogy Rajniss kormánytámgató képviselő úrral vitába szálljon és megvédelmezze vele szemben a maga álláspontját (Fábián Béla: Önmagát, ha tudja!) A tizenhatodik költségvetési vitában veszek most részt, — költségvetési, illetőleg-indemnitási vitában — tizenhatodszor vagyok kénytelen^ kiönteni a panaszok és sérelmek bőségszaruját és tizenhatodszor vagyok kénytelen ez alkalommal is gravaminális alapon tárgyalni a problémákat. Kénytelen vagyok megállapítani, hogy ebben a vitában ugyanúgy, mint a megelőző tizenötben, a világnézeti kérdések nyomultak előtérbe és világnézeti kérdésekkel traktálták egymást a különböző pártok felszólalói. Mi az első alkalommal, amiikor 1922-ben a második nemzetgyűlésbe bevonultunk, készségünket nyilvánítottuk arra nézve,, hogy szívesen elhagyjuk ezt a vonalat és szívesen veszünk részt a nagy építő munkában, szívesen dolgozunk együtt a problémák megoldásánál, ha erre nekünk alkalmat adnak és szívesen lemondunk a világnézeti pártharcokról is, ha bennünket erről a területről leengednek. Nem azért, mintha ez talán nekünk kellemetlen volna. Mi szívesen beszélünk erről, nekünk ez konveniál, mi minden labdát átveszünk, de meddő időpazarlásnak tartjuk, mert a világnézeti harc nem itt ebben a parlamentben és nem Magyarországon dől el. (Béldi Béla: Ez igaz!) A történelemformáló nagy erők az egész földgömbön mint együttható erők ^működnek és készítenek elő egy új világot és ebben a forgatagban természetesen mi is benne vagyunk, részesei a nagy átalakulásnak, de sajnos, nem döntő hatáskörrel. Csak mosolyogni tudunk azokon a reakciós elméken és szocialistaellenes kirohanásokon, csak sajnálni tudjuk azokat, akik azt hiszik, hogy a technika és termelés mai forradalmi időszakában fenn lehet tartani a középkori feudális rendszert. (Farkas István: Ez az igazság!) A százszor eltemetett szocializmus minden ellenkező állítás ellenére szépen fejlődik és kitűnően érzi magát. Ennek a vitának folyamán is eltemették jónéhányszor a szocializmust, többek között a Nemzeti Egység Pártja vezető szónoka is, Krúdy Ferenc képviselő úr, aki egy könyvet mutatott fel beszéde folyamán, egy Stanfield nevű angol úrnak »Plan we must« című munkáját, amelyből ránkolvasta, kiolvasta, hogy a szocializmus hajótörést szenvedett, olyan hajótörést, amelyből többé nem fog felgyógyulni. Részleteket nem olvasott fel, csak úgy felmutatta a könyvet nagy nonsalansszíal és maga elé tette, mondván, hogy szívesen rendelkezésére ibocsátja mindenkinek, aki vele együtt akar örülni a szocializmus múlásának. (Farkas István: Már sokan örültek annak, de a jelszavainkat átveszik!) Krúdy képviselő úrnak én még jónéhány újabb könyvet ajánlhatok, amely a szocializmust funeral ja, eltemeti, ha öröme telik benne, amelyek