Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-211

Az országgyűlés képviselőházának 2 düléséről számol be a Pk., ugyanakkor a munkanélküliek száma 1935-ben 19.000-rel, 1936-ban pedig 16.400-zal van feltüntetve, vagyis a munkanélküliség csökkenésében már nem jelentkezik az a fellendülés, amely jelentkezik a tőkének a keresetében. Szégyene az egész országnak, hogy ezek a statisztikai számok a munkanélküliségről csak a szociáldemokrata és keresztényszocialista szerveztek statisztikájában lelhetők fel, mert nem volt még lelkiismeretük ahhoz, hogy a munkanélküliek statisztikáját az egész országban becsületesen szemünk elé tárták volna. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Farkas István: Erre nincs pénz az országban!) A fellendülés 1936-ban csak annyit jelentett, hogy a hatósági és az ingyenes munkaközvetítőben száz munkahelyre átlag 319 munkát kereső esett. A létfenntartási árindexben az 1936-os év 99'4-del szerepel, 1937 januárja pedig már 106"2-del, szemben az 1935. évi 92'7-es árindexszel. Egy év alatt tehát 13 százalékos a drágulás. Amikor tehát az a helyzet Magyar országon, hogy az Összes bankoknak nagyon jó dolguk van, hogy megélénkült az egész ipari élet, ugyanakkor semmivel sem emelkedett a munkabér, sőt 13 százalékkal drágult a megélhetés, nagymértékben megnehezedett a munkásság helyzete — úgy, mint a fixfizetésű összes alkalmazottak helyzete — és sorsuk az óriási konjunktúra ellenére állandóan rosszabb és roszszabb lett. Az agrárolló 1936-ban átlagban 64*3, 1937 januárjában már 66-9, vagyis a szűkülő agrárolló újra elkezdett tágulni ebben a prosperitást mutató esztendőben. Mindaz, ami a zárt, párnázott ajtók mögött, a tőzsdéken, a bankokban, a kar telekben történik és részvénytársaságokban, az ipari és kereskedelmi vállalatoknak sűrű hálózatában folytatódik, egy keserves óriási harc a nemzeti jövedelem nagyobb részének megszerzéséért és éppen ebben a legfontosabb harcbaa áll tehetetlenül szemben ez a törvényhozó testület és a magyar nép, a szabad gazdasági életnek kizsákmányoló szerveivel. Az állam természetesen nagyon sokat elvesz itt adózási rendszerünkkel, hiszen mindenki elmondhatja, hogy adózásunk nagymértékben antiszociális. Már most mit szóljon az az egyszerű magyar, aki ebbe a kettős harapófogóba belekerült? Egyik oldalon áll az óriási gazdasági szervezeteknek külön profit mohósága, a másik oldalon pedig az államnak kényszerű, kemény és antiszociális adózástatása. Mi történjék így ezzel a néppel! Mi történhetik más, mint hogy szemben minden gyönyörű konjunkturális haszonkimutatásokkal, nő a nyomorúsága és a fizikai és szellemi degenerálódásnak szomorú állapotába kerül a magyar nép. Mit tehetnek ez ellen egyes képviselők? Mit tehetünk mi a fennálló törvényekkel szemben? Hiszen én nem is beszéltem a törvénytelen úton megszerzett milliókról, mert ilyenek is vannak, én a fennálló törvények alapján kisajátított óriási nemzeti jövedelemről beszéltem mindeddig. Mit) meséljünk mi egymásnak a cukornak, a szesznek a regényéről? Miért hirdessük, hogy baj lesz a külföldre termelő új iparokkal, hiszen csökkentették valutájukat a nagyipari államok és egészen bizonyos, hogy rövid időn belül külföldre szállított ipari termékeink hatalmas harcba elegyednek a külföldi piac megszerzéséért. Miért sürgessük itt hiába az árvizsgáló bizottságok drákói intézkedéseit, a jobb jövedelemeloszlást, amikor a mai törvények, — 1. ülése 1937 május 12-én, szerdán. 147 nem egyik vagy másik törvény — hanem a törvények és rendeletek százainak bonyolult, hatalmas dzsungelje mindaddig, míg alkotmányt és rendet akarunk ismerni, a komoly beavatkozást nem engedi meg. Mit mondjunk a mérsékletről, a higgadtságról, a csendes hangról, amelyet állandóan megkövetelnek tőlünk, amikor itt Budapest külvárosában és kint a magyar falvakban mindenki, akiben egy kis szív és értelem van, látja ezt a népi I nyomorúságot pártkülönbságre való tekintet nélkül. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Pedig érezzük, hogy az egész magyarság, mint nép, nagy, hatalmas feladatok előestéjén áll. Mindenki megmondhatja,, hogy Európában a háborús veszedelem még nem szűnt meg és egyik napról a másikra egy olyan szörnyű csapás érhet bennünket kívülről, amelyet nem mi okozunk, nem a szélsőségek okoznak, de, mondom, ránkzúdutlhat kívülről, hogy népünk erejét, ennek a lerongyolódott népnek az erejét újra kipróbálja. Miért beszélünk minderről, ha ebben a formában segíteni rajtuk nem tudunk. Én lelkiismeretem szava szerint emelek szót a parlament munkamódszerének reformja mellett, mert hiszem, hogy ezzel a mai módszerrel a legbecsületesebb kormányzat, a legjobb szándékú kormányzópárt és a legjobb szándékú ellenzék sem fogja soha a magyar közgazdasági életet megreformálni tudni. Mi történik tehát? Ez a csendes tehetetlenség, ez a lassú tempó, amely évenkint 8—10 törvényt darál le ebben a Házban, egyre inkább kihajtja a szenvedélyeket az utcára, egyre inkább a szélsőségek kezére játssza a lehetőségeket és nincs jogunk panaszkodni ez ellen a szélsőség ellen, mert intelligenciával, közös erővel, munkával a parlament tekintélyének helyreállításává és nem Csocsó bácsinak beígérésével kellene Magyarországon rendet teremteni. (Zaj.) E mellett az általános kérdések mellett kétségtelenül külön súlyos veszedelme és organikus baja a magyar népnek a zsidókérdés. Gróf Bethlen István arra hivatkozott, hogy nagy és hatalmas zsidó kultúra van, tehát ez jogosítja, vagy magyarázza, hogy úgy mondjam, bizonyos mértékig a zsidóság előretörését. Igen t. Ház! Ezt azért nem fogadom el helyes tételnek, mert amint sem Németországot, sem Angliát, melyeket pedig magasabb kultúrfokon álló országoknak tartok, mint amilyenek mi vagyunk, nem ismerhetem el Magyarországot joggal elfoglaló államoknak, éppu; nem ismerhetem el a zsidóságot sem új honfoglalóknak a kultúrfölény nevében. Egy népnek az élethez való joga s az a törekvés, hogy a saját életritmusa, a saját élettörvényei szerint rendezkedjék be a gazdasági életben is, nem függhet attól, hogy egy másik nép műveltebb, előrelátóbb és jobb számoló, a magyar élet jog a természetben gyökeredzik; a magyarságnak megvan a joga, hogy ezen a darab földön, melyet magának megszerzett és amelyen, ha megcsonkított formában is, de él, iparkodjék a saját módja és rendje szerint berendezkedni. A legcsillogóbb kultúra és a legművér szibb életforma sem ér semmit, ha az nem a saját életformánk és saját kultúránk. Azt mondják, elegendő a zsidóság fölényének ellensúlyozására, ha a magyar ifjúságot gyakorlati pályákra fogjuk be, ha megtanítjuk a gazdasági tudományokra. Igen t. Ház! Az 1867. és 1914. közötti magyar gazdasági életnek története nines meg21*