Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.
Ülésnapok - 1935-209
-8 Az országgyűlés képviselőházának let van. A telepítés szempontjából is elsősorban ezekre a területekre gondolok, mert ha ezeket a ma.még terméketlen területeket a mezőgazdasági mívelés céljaira megnyernők, .ez valóságos újabb honfoglalás lenne. Egészen röviden kívánok még foglalkozni a rmmkáskÖzvetítés kérdésével is. Költségvetési beszédem elején is hangoztattam, hogy a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkozom s így természetesen itt is csak a mezőgazdasági munkásközvetítés kérdését akarom megemlíteni. Az a rendszer, amely ma -a mezőgazda- sági munkásközvetítés terén van, teljesen helytelen és nem megfelelő, helyesebben mondva, nálunk az országban egyáltalában nincs mezőgazdasági . munkásközvetítés. Nagyon jól tudom, hogy van a földmívelésügyi minisztériumnak egy osztálya, amely alá tartozik a munkásközvetítő hivatal, amely minden héten kétszer kikülüi a községekbe hatalmas plakátjait, amelyeken statisztikailag felsorolja, hogy mennyi a munkát kereső és munkást kereső emberek száma, gyakorlati eredménye azonban ennek a munkásközvetítő hivatalnak semmi sincs. Ezért ezt a teljesen rendszertelen és helytelen állapotot gyökeresen meg kell változtatni s éppen ezért szükséges lenne, hogy• legalább a közmunkáknál kötelezővé tétetnék • az állami munkaközvetítő szerv igénybevétele. (Úgy van! Ügy van!) Ezzel meg lehetne oldani vagy legalább is enyhíteni a munkanélküliséget. Hogy a szervezetlenségnek milyen hátrányait érezzük, erre nézve legyen szabad megemlítenem, amit igen sok dunántúli képviselőtársam is megemlített, hogy a Dunántúlon nagyobb közmunkákat indítanak meg, határozottan munkás'hiány észlelhető, ugyanakkor pedig a Tiszántúlon igen sok munkás van kereset és kenyér nélkül; megfelelő szervezéssel tehát előbbre lehetne vinni ezt a kérdést. Nagyon jól tudom, hogy van egy miniszteriális •rendelkezés, amely azt mondja, hogy lehetőleg figyelemmel kell lenni a közmunkát megindítónak az országos munkáspiac helyzetére. Ezt a kérdést azonban nem lehet így megoldani, ezt intézményesen kell megoldani. Lehetetlen á munkafelügyelőkre bízni, — akik az országos -íaMükáspiac viszonyait nem ismerik — azt, hogy teljesen elszigetelten, önállóan onnan vegyenek munkásokat, ahonnan ez neki legmegfelelőbb s ne legyenek tekintettel a munkáskeresletre és kínálatra. Számtalan olyan lehetőség van, amelyekkél ezeken a mezőgazdasági munkásokon segíteni lehet. Most <;sak azt fogom megemlíteni, amit különben a kormányelnök úr is kilátásba helyezett, ez pedig a munkások általános szociális biztosításának a kérdése. Ezt a kérdést meg kell és meg is lehet oldani. Ha a mezőgazdaság ma talán pillanatnyilag még nem tudná ezt a terhet elviselni, — ezt ugyan kétlem — akkor legalább a kötelező aggkori biztosítás kérdését lehetne megoldani. t Segíteni lehetne a munkáskérdésen a mezőgazdasági munkaalkalmak fokozásával is. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben az országban határozottan hiányzik egy mezőgazdaságié jlesztő törvény. Ha ilyen törvény lenne, amint az iparban megvan az iparfejlesztő törvény, akkor ebben a kérdésben is segítségére lehetne már sietni a mezőgazdaságnak. Ha a mezőgazdaság is ugyanazokat a kedvezményeket kapná meg, amelyeket megkap az ipar, amikor újabb gyárat, üzemet rendez be, egé09: ülése 1987 május 10-én, hétfőn. szén bizonyos hogy a mezőgazdasági munkáskérdésben is bizonyos javulás jelentkeznék ezen a téren. Pénzügyi politikánk azonban a mezőgazdasági beruházásokat, egy-egy új üzemág bevezetését nem veszi figyelembe, sőt azt mondhatnám, hogy azt, aki belterjesen gazdálkodik és több munkást foglalkoztat, jobban megadóztatják, mint azt, aki külterjesen gazdálkodik. Éppen ezért szükséges volna a mezőgazdaságfejlesztő törvény megalkotása. Ebben, a vonatkozásban gazdaságpolitikánk, sajnos, szintén a mezőgazdasági munkások kedvezőtlen helyzetét idézi elő. Elnök: A képviselő úr 'beszédideje lejárt. Méltóztassék beszédét, befejezni. Megay-Meissner Károly: Mivel meggyőződésem az, hogy a magyar mezőgazdasági munkásság helyzetén helyes és céltudatos módon igenis lehet és kell segíteni, kérem a.kormányzatot, hogy ebben a vonatkozásban mielőbb léptesse életbe azokat az intézkedéseket^ amelyeket a pénzügyminiszter úr költségvetési beszédében úgyis említett. Miután ezkből az adatokból és a kormányzat politikájából azt látom, hogy a mezőgazdaság fejlesztésére súlyt helyez s mezőgazdaságban olyan eredményeket produkál, amelyeik alkalmasak arra, hogy a mezőgazdaság rentabilitását növeljék, az azzal foglalkozók jólétét fokozza, a magam részéről a költségvetést elfogadom. (Elénkfoelyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Kertész Miklós képviselő urat illeti a szólás joga. Kertész Miklós: T. Képviselőház! Az előttem felszólalt Megay-Meissner képviselőtársam beszéde túlnyomó részében elvi vitát folytatott Eher Antal képviselőtársunkkal a szabad, vagy kötött gazdálkodás kérdésében. ( Hall.Hk ! Halljuk!) Most beszédem elején a képviselő úr fejtegetéseibe ebben a tekintetben bekapcsolódni nem kívánok, ellenben beszédem második felében .bátor leszek ebben a most talán mindennél fontosabb és aktuálisabb, alapvető jelentőségű kérdésiben úgy a magam, mint pártunk álláspontját körvonalazni. A t. képviselő úr beszéde folyamán szembeállította a kereskedelmet a kereskedelemmel foglalkozó vállalatokkal, úgy tüntetvén fel a dolgot, hogy tulajdonképpen a kereskedelem fogalma semmiféle csorbát nem szenvedett, legfeljebb a kereskedelemmel foglalkozó vállalkozókkal történt egy és más baj. Fejtegetéseim során a kérdések beállításánál általában arra fogok törekedni, hogy az érdekelt szellemi és fizikai t munkásosztályok szemszögéből, ezeknek gazdasági, társadalmi és kulturális helyzetéből kiindulva vizsgáljam meg a kérdéseket. Azt hiszem, a tőkeérdekeltségen messze túlmenő alapvető jelentősége van annak, hogy vaijon az illető gazdasági ágakban érdekelt, ott dolgozó, termelő szellemi és fizikai munkásrétegek hogyan élnek, milyen viszonyok között vannak és milyen jövőnek néznek elébe. Ebből a szempontból vizsgálva hazánk legfontosabb problémái egyikét, a szellemi munkásság kérdését, mindenekelőtt arra kell ntalnom, hogy nincs olyan hivatalos helyről történt megállapítás, olyan szociográfia, vagy statisztikai felvétel, amely pontos és hű képet adna arról, hogy hogyan él ezidőszerint Magyarországon az iparnak és kereskedelemnek több mint 100.000 alkalmazottja, tisztviselője. Magánkéz-
