Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-211

Az országgyűlés képviselőházának 211. ülése 1937 május 12-én, szerdán. 129 Eckhardt t. képviselőtársam beszédébe belekapcsolódjam. T. Ház! A világ nemzetközi politikai képén ma is .a legsötétebb tónusú színek uralkodnak. Es mit tesznek ugyanakkor Európa népei, amelyek intelligenciájukkal, kultúrájukkal és technikájukkal a,z egész földgolyói)is felett, a többi földrészek népeinek túlnyomó része felett megszerezték a hegemóniát? Nem tesznek egyebet, mint folytonos féltékenységgel és hatalomvággyal egymással farkasszemet néznek, az őrültséggel határos módon maximálisan fegyverkeznek és a háborús feszültséget a béke nevében kollektív katonai szerződésekkel még csak fokozzák ugyanakkor, amikor a színes fajok önérzete és világtörténeti hivatása pán-ázsiai mozgalmat sző és Japán vezérlete alatt megvalósítani is kezd; ugyanakkor, amikor Japán igen kis áldozattal és erőfeszítéssel többmillió négyszögkilométert megszerez a Népszövetség szemeláttára; ugyanakkor, amikor Ghandi rajongó géniusza csak pillanatnyilag pihen, hogy erőt gyűjtsön Indiában, s amikor Izlám népei a pán-arab eszméért lelkesednek és minduntalan lázadásokban törnek ki és ugyanakkor, amikor az eurázsiai pán-szláv bolsevizmus az egész világot mindenütt aláaknázza, amikor Spanyolországban befészkelte magát, amikor Franciaország társadalmi és gazdasági alapjait alámossa és amikor.a nyomorúság miatt, mint Eckhardt t. barátom is befejező szavaiban mondotta, a társadalom mindenütt forradalmakra hajlamos: ugyanakkor Európa népei kölcsönös féltékenységgel néznek egymással szembe. T. Ház! A világháború után még volt egy illúzió, tudniillik a Népszövetség, hogy ez majd meg fogja szervezni az örök, állandó békét Wilson professzor ideológiája szerint. Azonban ez az ábrándkép csúfosan szertefoszlott. Ha ugyanis a Népszövetség működését nézzük, azt látjuk, hogy a nagy garral hirdetett leszerelési konferencia fokozatosan felszerelési értekezletté^ alakult át, a Népszövetség minden óvása ellenére nagy háborúk törtek ki a tagállamok között s a Népszövetség tekintélyének utolsó foszlányát is széttépte az a.beszszín háború kapcsán a szankciók csúfos kudarca. A Népszövetségnek olyan rajongó híve, mint amilyen Austen Chamberlain volt, aki pár hónappal ezelőtt meghalt, egyik cikkében halála előtt maga is elismerte, hogy a Népszövetség nem az a nemzetközi fórum, amely biztosítani tudja a békét. Azt mondotta, hogy le kell mondania a Népszövetségnek a merészebb reményéről, mert a megfelelő eszközök nem állanak rendelkezésére. T. Ház! Ilyen viszonyok között vájjon hogyan illeszkedik be ebbe a sötét képbe a Duna völgye, amelynek politikai alaprajzát ezer év óta itt a magyarság vonta meg? A békeszerződések óta ez a Duna völgye elaprózódott, gazdaságilag és politikailag mindinkább hanyatlóban van, eladósodik, elszegényedik. Az OsztrákMagyar Monarchát szétdarabolták, de a helyébe lépő kis államok nem tudják teljesíteni azt a történeti feladatot, amelyet a Monarchia teljesített Európában. A békeszerződésnek az volt a politikai alapelve, hogy nemzeti szempontból fel kell szabadítani bizonyos területeket és ezeket a testvérnemzetekhez kell csatolni. Ennek az elvnek nevében élve koncolták fel és darabolták fel Magyarországot... Elnök: Dinnyés képviselő úrnak a figyelmét felhívom arra, hogy a termen kívül tarKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XIII. tózkodó egyénekkel ne méltóztassék beszélgetést folytatni. (Derültség. — Dinnyés Lajos képviselő távozik a hírlapíró karzat alól.) Kornis Gyula: ... de úgy, hogy óriási területeket « az önkényesen megszabott határok •mellett mintegy másfélmillió magyart téptek el, ,sőt a további területeken még kétmillió magyart. Egész államcsoport áll ezzel a megcsonkított országgal, szemben, amelynek tagjai annyi területet kaptak a békeszerződések alkalmával, amennyit csak akartak. Azonban ahogyan ennek az államcsoportnak tagjai katonai módon, nem az ő győzelmük gyümölcseként, hanem inkább a nyugati hatalmak segítségével és a mi ügyetlenségünk és összeroppanásunk folytán erőszakkal alkották meg a Duna völgyének ezt az új képét, ugyanúgy, csak ilyen katonai erőszakkal tudják fenntartani, úgyhogy ez a béke csak állandó lázas feszültségnek forrása. A győztes hatalmaknak, akik a békét diktálták — mint a történelem tanúsítja — mindig az volt a politikai felfogásuk,, hogy amikor elpárolgott a bosszú érzése és a győzelmi mámor, akkor a legyőzötteknek engedményeket tettek, iparkodtak őket kibékíteni, hogy szilárdabb, biztosabb békének alapját vessék meg. De mit tettek a mások győzelmeinek gyümölcseit letépő szomszédok? A békeszerződések alkalmával nem csak órisi területeket szereztek meg maguknak egy nagy világtörténeti konjunktúra közepette, hanem a mi balsorsunkból e több, mint másfél évtized alatt maguknak továbbra is tőkét kovácsoltak, bennünket fölényesen, sőt fenyegetően kezeltek, politikai, katonai és gazdasági szövetségbe tömörültek ellenünk» és csekély jogainkat, — főiként a magyar kisebbségeikét, amelyet a békeszerződés biztosított — nem tejesítik, sőt elíkoibozzák. Riasztó mértékben fegyverkeznek, ugyanakkor, amikor nálunk még mindig — elméletben legalább — fegyverkezési tilalom áll fenn, ellentétben a népszövetségi alapokmány 8. szakaszával, amely általános lefegyverzést ír elő, de egyszersmind azzal a szakaszával is ennek az egyességi okmánynak, amely megállapítja a tagállamoknak egyenjogúságát. Ez a tarthatatlan állapot, állandóan veszélyezteti Magyarország biztonságát, mert hiszen állandóan ingerül szolgál a körülöttünk felfegyverkező szomszédoknak arra, hogy bennünket állandóan terrorizáljanak, illetőleg fenyegetéseik útján kicsikarják azt, amit akarnak. A békeszerződések egyik feltétele volt az, hogy a kisebbségek jogvédelme ezeknek az utódállamoknak törvényeibe iktatattassék. Wilson maga mondotta, hogy ezek az új államok csakis a kisebbségi szerződések ellenében kapták ezeket a területeket. A kisebbségi szerződések tmeg nem tartása tehát a területekhez való jogot is vitássá teszi. Ezért a békeszerződések megkövetelték, hogy a kisebbségi szerződést egyenesen alaptörvénybe kell iktatniok az utódállamoknak. Most azt vizsgálom, vájjon hogyan teljesítették a párizsi kisebbségi szerződésbiein megállapított kötelezettségeiket ezek az utódállamok. Amikor ezt szemügyre veszem, távolról sem áll szándékioimban ezeknek' az államoknak belügyeibe beavatkozni, mert hiszen itt nem szuverén belügyielükről, hanem nemzetközi szerződések megtartásáról (Ügy van! ügy van!), az európai emberiség ügyéről van szo, már pedig éppen ezek a szomszédaink szoktak olyan fenyegetően komor ünnepélyességgel 19