Képviselőházi napló, 1935. XIII. kötet • 1937. május 10. - 1937. május 26.

Ülésnapok - 1935-211

118 Az országgyűlés képviselőházának 211. ülése 1937 május 12-én, szerdán. hető megszüntetésével az egész mezőgazdasági kiviteli tevékenységet, a meglévő — és ha szükséges, még alapítandó — szövetkezetek részére biztosítsa. (Helyeslés a középen.) Lehetetlen, hogy amikor sorsközösségről, kisexisztenciák megmentéséről beszélünk, amikor évszázados hitbizományokat megnyirbálunk és megszüntetni kívánunk, akkor egyes családoknak a nagy hitbizományi kiváltságokat meghaladó nagy hasznot biztosítanak (Ügy van! jobbfelól.) Amikor 'a piacokat az állam szerzi meg, a kivihető mennyiségre az állam biztosítékot kap, kontingentálja^ azt, az ár felől az állam állapodik meg, az árut állami szerv ellenőrzi, akkor a hasznot ne kaparinthassák meg egyes kiváltságosak, hanem szövetkezeti visszatérítés formájában legyen ez a gazdák többletjövedelme. (Ügy van! jobb felől.) Csak agrárvonatkozású kérdésekről akarok beszélni, de lehetetlen itt meg nem említenem, hogy én a keresztény magyar ifjúság problémájának megoldását csakis annak közbejöttével gondolom megoldhatónak, hogy a szövetkezetek — igenis, még állami segítség igénybevételével is — ráneveljék és visszavigyék ifíúságunkat arra a pályára, amelyről évtizedek során lassan kiszoríttatott. (Helyeslés jobbfelől.) Meg kell emlékeznem két olyan értékesítési problémáról is, amelyeknél a sikeres megoldás útjára lépett a kormány és ez a gyapjú és a tej. A 2 pengős standard gyapiú t ára majdnem megfelel a .mezőgazdaság kívánalmainak. A kormány igyekezett ezt a kívánságot honorálni és négy évvel ezelőtt 1*86 pengőben állanította meg a gyapjú irányárát. Ha tekintetbe vesszük, hogy ez a négy év előtti gyapjú árának csaknem háromszorosa, akkor szamokban kifejezve, a körülbelül 56.000 métermázsát kitevő gyapjúmennyiség után a mezőgazdaságnak ez a bevétele 7 milió pengő pluszbevételként jelentkezik. Ezt nem tekinthetjük megemlítésre nem méltó intézkedésnek. (Müller Antal: Bezzeg kihasználták^ a szövetgvárosok!) A mezőgazdaság ellen. (Müller Antal: Igen!) Juhállományunk az 1911. évi mennyiséghez viszonyítva 1931-ig majdnem 1 millióval apadt. Az apadás az 1931. után következő években tovább folytatódott, míg a legutóbbi két észten dőben ismét emelkedés van és juhállományunk majdnem eléri az 18ßl-es létszámot. Az előbb említett apadás oka természetszerűen a rossz értékesítési viszonyokban keresendő. ^ Kor, mányzatunknak ez a rendelkezése remélhetőleg azt fogja elérni, hogy a juhállomány régi színvonalát eléri, sőt lényegesen meg is^ fogja haladni. Nem osztozom azoknak az agrárpolitikusoknak nézetében, akik a juhállomány szaporításában feltétlenül az extenzitás felé vtaló haladást látják, f mert hiszen vannak ennek 'az országnak kopár területei, vannak az Alföldnek szikes legelői, amelyeket mással, mint ezzel az igénytelen állattal nem tudunk hasznosítani és ha az áralakulás megfelelően irányíttatik, mint ahogyan éppen a kormányzat a gyapjú áralakulást megfelelően irányította, r tisztességes ' hasznot tudunk a termelők számára elérni. A juhállomány nagyobb része, körülbelül 60 százaléka, a kisbirtokosság kezén van. Ezzel az intézkedéssel tehát a kormányzat nagyon helyesen a kisebb birtokkategóriákon igyekezett segíteni. A tejkérdéssel kapcsolatban földmivelés-. ügyi kormányzatunk az előbbi kormány irányelveit megváltoztatta, megszüntette a kontingens előnyöket, de megszüntette azt az állapotot is, hogy egyes vidékeken, különösen a kisgazdáknak 4—6 fillért fizetett gyakran a legálisnak hangoztatott kereskedelem. A pestkörnyéki termelőket az új rendelet bizonyos hátrányban részesítette. Földmivelésügyi kormányzatunk ebben az irányban, különösen a pestkörnyéki kistermelőknek segítséget nyújtott olyképpen, hogy a főváros egészségügyi követelményeinek megfelelő fővárosi tejellátó üzemek szövetkezeti alapon való alakítását anyagi támogatással lehetővé tette. A mezőgazdasági termeléi és értékesíté.i vonalán tehát figyelemreméltó lépéseket tett a kormány. Nagy és nehéz út előtt áll, mert hiszen a fogyasztópiacok megszerzésén kívül feltétlenül szükséges azok megtartása is, ami csak a minőség állandó továbbfejlesztésével biztosítbaató.^ Ebben az irányban a minőségvetőmagbúzák kiosztásával, tengeri vetőmag nemesítésével és kiosztásával, export áruink márkázásával hatalmas és helyes irányú munkát végzett a kormány. A belső piac fokozása érdekében, sajnos, még csak nagyon kezdetleges lépések történtek, pedig a belső piac megerősítése nélkül az annyira szükséges intenzív munka megindulása lehetetlen. A belső piac megerősítése csakis a mezőgazdaság, a falusi nép terheinek csökkentésével lehetséges. Mi itt a helyzet? Arányos-e a mezőgazdaság és a falusi nép terhe más foglelkozási ágak és a városi nép terheivel? Ezt kívánom vizsgálni és azt, hogy tett-e a kormányzat ebben az irányban eredményes lépéseket. A mezőgazdaság és a falusi lakosság terhei az adóssági kamatterhek, közterhek és vámterhek. Az elmúlt években nagyon sokan sürgették a gazdaadóSiságok rendezését. Nyugodtan állapíthatjuk meg, hogy a gazdaadósságok rendezésére vonatkozó 10.000. számú miniszterelnöki rendelet megjelenését pártunk szorgalmazta. Hogy ez a rendelet osztatlan megelégedést nem tudott kelteni, az természetes. Elismerem, hogy a gazdakívánságoknak nem tett teljes mértékben eleget és állítom, hogy minden tekintetben véglegesnek tekinteni nem lehet. (Ügy van! Ügy van!) A gazdakívánságokat a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara ezirányú javaslata a következő mondatban foglalta össze (olvassa): »A végleges rendezés vezérmotívuma csak az átértékelés, a váltótartozások kötvényesítése és a mezőgazdaság jövedelmezőségéhez mért kamattípusra való áttérés lehet«. Minden feltétel nélküli végleges rendezésnek tehát csak azt a rendezést tekinthetjük, amely ezeknek a kritériumoknak megfelel. A 10.000. számú rendelet teljesen figvelmen kívül hagyta, az átértékelést és ehelyett a túladósodott gazdák aóssiágiainaík egy részét áthárította az államkincstárra Ez a rendelkezés természetesen nagyon sok igazságtalanságot rejt magában, mert vannak esetek, — kisebbnagyobb kategóriákban egyaránt — amelveknél a túladósodást nem a terményárak ' rohamos esése, nem a gazdasági lehetetlenülés, hanem a birtokos könnyelműsége vagy hibás^ spekulációja okozta. Az átértékelés elmaradása tehát előnyösebb helyzetbe hozta, hogy úgy mondjam, a könnyelműbb gazdát és hátrányos helyzetbe hozta azokat, akik kizárólag a többtermelés előmozdítására, okszerűen és megfontolva, nagyon nagy körültekintéssel végeztek