Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-195

Az országgyűlés képviselőházának 195. lyent Müller Antal igen t. képviselőtársam kifejtett, hogy a szanálás végrehajtása után a fővárosnak nagyobb lesz a deficitje, mint a szanálás végrehajtása előtt. Ha deficit mutatkozik, vagy pedig, ha a kiadások emelkednek azért, mert a főváros a maga önkormányzati jogkörében újabb és újabb kiadási tételeket állít be, ezek természetesen a más tételeknél elért megtakarításokat ellensúlyozhatják, sőt felül is múlhatják. Hangsúlyozom azonban, hogy a szanálás végrehajtása nélkül az 1937. évre kimutatott deficit legalább is azzal az összeggel emelkednék, amelyet a lefolytatott, a véghezvitt szanálás kihozott. Az 1937. évi költségvetéssel a belügyminisztériumnak még nem volt módjában részletesen foglalkoznia, de a költségvetés vázlatos ismerete alapján is, azt hiszem, megállapíthatom, hogy a szanálás eredményének felhasználásával a költségvetési egyensúly helyreállítása nem lehetetlen, vagy legalább is kicsire csökkenthető az a deficit, amely krónikus deficitként mutatkozott a2 utóbbi évek költségvetéseiben. {Petrováez Gyula: 1933-tól!) Csak egy példára mutatok rá. A székesfőváros törvényhatósági bizottsága sem az önkormányzati, sem pedig a közoktatásügyi alkalmazottak illetményeinél nem irányozta elő a szanálási rendelkezésekben interkaláris megtakarítás címén szereplő 485.000 pengőt. A kölcsönszolgáltatásnál — az elmúlt év őszén végrehajtott valutaárleszállítások következtében — az az összeg, amely elő van irányozva, a Nemzeti Bank (hivatalos árfolyama alapján, 2,700.000 pengővel leszállítható. Az adóbevételi előirányzat összege is az 1936. évi eredmények alapján hozzávetőleg egymillió pengővel emelhető és ha ezekhez hozzávesszük az 1937. évi költségvetésbe az 1935. évi zárszámadási hiány fedezésére felvett 1,300.000 pengőt, (Petrováez Gyula: Akkor egyensúly lesz!) ugy ezeknek összege körülbelül kiteszi azt a költségvetési hiányt, amelyben már az alkalmazottak rendkívüli munkadíjának honorálása is benne foglaltatik, nemkülönben a státusrendezésből eredő többletkiadás. T. Ház! Ezekben voltam bátor általános ságban foglalkozni azokkal a felszólalásokkal, amelyek a vitában részvett képviselőtársaim részéről a szanálásról szóló jelentéssel kapcsolatban elhangzottak. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy néhány külön és talán a jelentéssel nem egészen szoros összefüggésben álló szempontra is rámutassak. (Halljuk! Halljuk!) Petrováez Gyula igen t. 'képviselőtársam a székesfővárosi számszék költségeit egymillió pengőben állapította meg. Én ezt az adatot nem találom egészen helytállónak, mert a zárszámadásból kitűnőleg a székesfővárosi számszék épnek az összegnek legfeljebb Vs-ébe kerül. Ugyancsak helyesebbnek méltóztatott volna ítélni azt, ha a jelentés a múlt félévi tapasztalatokra, adatokra figyelemmel készült volna; méltóztassék azonban figyelembevenni, hogy ezt a jelentést, amelynek vitája most folyik, december 18-án mutatta be a volt belügyminiszter úr, viszont az 1936. évi zárszámadási adatok még a fővárosnak sem állnak rendelkezésére, mert az 1936. évi zárszámadást csak most készítik. Éber Antal t. képviselőtársam kifogásolta, hogy a főváros kölcsöntartozásai az utóbbi hat évben körülbelül 100 millió pengővel emelkedtek. Azt hiszem, Éber Antal t. képviselő úrnak is megnyugtatására kell hogy szolgáljon az, hogy ezt a kölcsönösszeget a főváros szükséges és hasznos beruházásokra ülése 1937 március 5-én, pénteken. 81 fordította (Ügy van! Ügy van! — Bródy Ernő: Közmunkákra!) s ezzel munkaalkalmat és kereseti lehetőséget nyújtott nemcsak a legváltozatosabb foglalkozási ágaknak, hanem éppen az Éber Antal képviselő úr által képviselt iparnak és kereskedelemnek is. (Ügy van! Ügy van!) Nem tartozik ugyan szorosan a szanálási jelentés tárgyalásának keretébe, de Krúdy Ferenc t. képviselőtársam beszédének és mondhatnám az egész vitának, amely a jelentés körül lefolyt, egyik alapvető motívumát alkotta a székesfővárosi vámok kérdése és ezzel kapcsolatban annaűc a viszonynak rendezése, amely a székesfőváros közvetlen vagy távolabbi vidéke és a főváros között fennáll s amelyre, ha meg méltóztatnak engedni, néhány szóval szintén reflektálni szeretnék. (Halljuk! Halljuk!) Kétségtelen, hogy a székesfőváros ezeket a vámokat egy elavult szabályzat alapján szedi. Ezt a vámdíjszabályzatot a főváros abban az időben alkotta meg, amikor az autóforgalom és különösen a teherautóforgalom még kifejlődve nem volt. Ezért sérelmes ez a tarifa különösen magára az Allamvasutakra is. A vámdíjszabályzat szerint ugyanis a legtöbb tételnél a vámtételeket a vasúton érkező áruk után súly szerint, a tengelyen érkező áruk után pedig azt lehet mondani, hogy járművenként állapítják meg. Ennek folyománya az, hogy felfokozódik a koosifuvar és lényegesen kisebb lesz az áruforgalomnak a vasutak igénybevételével való lebonyolítása. Kétségtelen, hogy a kérdésnek ez a megoldása, a fővárosi jövedelmek; egy részének ilyen módon való biztosítása Budapest közvetlen környékére, tehát mondjuk a Budapest legközelebbi hinterlandját alkotó vidékre súlyos sérelemmel jár, meglehetős zaklatást is jelent és olyan adminisztráció fenntartását teszi szükségessé, amely meglehetősen nagy összeget emészt fel, amely nélkül viszont nem volnának ezek a bevételeik kielégítő módon biztosíthatók. Kétségtelen tehát, hogy ez a vámdíjszabályzat alapos revízióra szorul. (Élénk helyeslés.) Erre a belügyi kormányzat a fővárost már évek óta szorítja, mindezeknek a sürgetéseknek azonban a főváros eddig eleget nem tett. A fővárosi vám' eltörléséről csak akkor lehet szó, ha a főváros azt a hiányt, amely ezeknek a bevételeknek kiesésével háztartását éri, más módon tudja pótolni, vagy pedig másmódon csökkenti azokat a szükségleteket, amelyek kielégítésére szolgálnak a székesfőváros bevételei, A főváros mai anyagi helyzetében azonban nem mondhat le arról a bevételről, amelyet a vámbevételek jeleintenek, tehát pótolni kellene ezeket mással. Ha pótolni tudja a főváros ezeket a bevételeket más bevételi források megnyitásával, akikor méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy a székesfővárosi kormányzat is és a belügyi kormányzat is a legnagyobb örömmel fogja ezt a tényleg antiszociális — egyrészt a fogyasztást drágító, másrészt az őstermelő lakosság érdekeit sértő — bevételi forrást a főváros bevételei közül kiiktatni^ A Destkörnyéki iparosság sérelmeit nagyon nehéz orvosolni, mert kétségtelen, hogy a főváros a maga ipari fejlettségénél foigva a pestkörnyéki ipari termékekre nem szoirul rá, e mellett feltehető az, hogy a vidéki kisipar kisebb termelési költséggel dolgozik, ha tehát a főváros piacait vám nélkül megnyitja a vidéki iparosságnak, ez .azt jelenti, hoigy saját adófize-