Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-195

80 Az országgyűlés képviselőházának 19 végre azokat a szanáló intézkedéseket, amelyeknek eredménye a kiadások csökkentésében jelentkezett. Nagyjában és általánosságban felfogásom szerint azt lehet megállapítani, hogy a. viteldíjemelés bevételi összege egy évre számítva, körülbelül 1,200.000—1,300.000 pengőt tesz ki. A tapasztalat szerint a következő évek során, amikor a közönség már jobban megbarátkozik azzal a gondolattal, amely kell, hogy a székesfőváros tulajdonát képező közlekedési üzem üzleti politikájának alapja legyen, hogy tudniillik a szállítást az fizesse meg, akit szállítanak, és hogy az utasszállítás költségét a közönségnek kell viselnie, akkor valószínűnek tartom, hogy ez a bevételi többlet emelkedni fog. Nem állítom, t. Ház, hogy ezzel az intézkedéssel a Bszkrt. tarifarendezésének kérdése véglegesen megoldottnak volna tekinthető, de meggyőződésem az. hogy a fővárosnak és a főváros törvényhatósági bizottságának módjában lesz, ha jobb megoldást tud, megfelelőbb tarifarendszert alkalmazni. Tudomásom szerint erre vonatkozólag folyamatban vannak azok a tárgyalások, amelyek a tarifarendszer korrekcióját és a szociális szempont mellett a tarifarendszernek az üzleti szempontok figyelembevételével való átformálását célozzák. Felvetődött a vita során az a kérdés, hogy egyáltalán volt-e szükség a szanálásra, igen vagy nem? Tekintettel arra, hogy egy meghozott, törvényesen kihirdetett törvény alapján történt intézkedésről van szó, azt hiszem, hogy ezzel a kérdéssel túlságosan bőven foglalkoznunk nem kell, mert hiszen akkor azt a vitát elevenítenők fel, amely vita annakidején a szanálás alapjául szolgáló törvényjavaslat tárgyalásánál lefolyt. Tény azonban az, hogy a főváros költségvetésében 5—6 év óta jelentkeztek hiányok. Ezeknek a hiányoknak megállapítása nem pontos számművelet alapján, nem pontos számművelet végrehajtása útján történt. A zárszámadási hiány összege mindig attól függött, hogy a főváros a fennálló követelésekből mennyit írt le, mennyit minősített olyannak, amit reális szánni tás mellett behajtani nem lehet. Hozzávetőleges számítás, illetőleg azt mondhatjuk, inkább becslés szerint, hogy a főváros követeléseiből a reális, behajtható, tehát valóságos értéket megkapjuk, körülbelül 40%t-ot kell olyannak minősítenünk, amely ezMőszerint nem mutatkozik likvidnek. A behajthatatlan követelések leírásánál a főváros egészen más rendszert követett, amint azt a fővárosnak az 1931—1935. évekre készített pénzmérlegei igazolják. Ennek néhány adatát leszek bátor a t. Ház előtt ismertetni, állításom igazságának és helyességének dokumentálására. Azt hiszem, hogy a jelentés elfogadása tekintetében velem ellentétes álláspontot elfoglaló képviselőtársaim sem fogják kétségbe vonni azt, hogy ez a számítási módszer, ez a becslési módszer, amely meglehetősen önkényes, majdnem azt mondhatnám, mérlegtechnikai szempontok figyelembevételével történik, nem nyújthat megbízható képet. 1931-ben bevételi hátralék címén 43,353.210 pengő szerepelt a főváros pénzmérlegóben. Ebből behajthatatlan követelések címén 5,139.000 s egynéhány pengőt vont le a főváros. Az 1932. évben 56 millióval szemben már 12 millió a behajthatatlan követelés. Az 1933. és az 1934. évben mutatkozó 67 millióval szem5. ülése 1937 március 5-én, pénteken. ben 21, illetve 18 millió, az 1935-ben pedig a 67 millióval szemben csak 14 millió a behajthatatlanság címén számításba vett összeg. Méltóztatnák tehát látni, hogy meglehetősen fluktuált az a becslés, amely a behajthatatlan követeléseket tünteti fel. Már pedig a cselekvő hátralékok beállításával és azzal, hogy a cselekvő hátralékokat a zárszámadásiba milyen összegben szerepeltetem, természetesen lehet változtatni a kimutatható deficit összegét. (Zsitvay Tibor: így van!) Terhelte a fővárost ezen a hiányon kívül, amely éppen a (behajthatatlan követelések értékeléséből származott, a Vásárpénztár vesztesége, — amely azonban megállapításom szerint nem 2 millió pengő, mint ahogyan Petrovácz képviselőtársam mondotta, hiszen 1928-tól 1933-ig a főváros a Vásárpénztár veszteségeinek fedezésére körülbelül 9 millió pengőt fordított. (Petrovácz Gyula: Az azonban most visszatérül!) Eísetleg a szanálás folytán vissza fog térülni. (Petrovácz Gyula: Visszatérült!) Még nem térült vissza. Terhelte pedig részben alaptőkeemelés címén, résziben a vállalt kezességek címén. Rontotta a főváros mérlegét az a körülmény is, hogy az üzemek nem hajtották végre az előírásszerű tartalékolásokat és leírásokat, a. szükséges kiadásokat pedig elodázták, illetőleg a következő évekre halasztották el, úgyhogy a kimutatott hiányok éppen ebből az okból nem teljesen adják tiszta képét annak a helyzetnek, amelyet reális megállapítás szerint a főváros háztartásáról alkotnunk keli. Terhelte a fővárost ezenkívül a forgótőkekölcsön, amely körülbelül 15 millió pengő, ezenfelül a kórházi alapnak naplószerű és 18 millió pengőt kitevő túlkiadása, amely akkoriban lefedezve még nem volt és amit csak újabban sikerült megfelelő összegű kölcsön felvételével a fővárosnak fedeznie. A végrehajtott szanálás, mint azt a jelentés is megállapítj 1937. évre 9 és félmillió, végső'kifejlődésébén pedig — bár ezt a végső kifejlődést, mint méltóztatik állítani, kétségtelenül becslés, megítélés és azt lehet mondani, hogy a rebus sic stantibus (klauzula alapján kell eszközölni — a főváros javára már jelentősebb megtakarítást eredményez. A szanálást tehát nem lehet feleslegesnek mondani. Helyesbíteném kell azonban Petrovácz Gyula t. képviselőtársamnak ázt az állítását is, hogy az ő becslése szerint a szanálás eredménye csupán 1,373.000 pengőt tett ki és ebben a tekintetben bátor vagyok utalni Usetty igen t. képviselőtársam felszólalására, aki az én felfogásom szerint, ígen helytállóan mutatta ki és sorolta fel ezeket a helyesbítéseket, t amelyeket Petrovácz Gyula igen t. képviselőtársam megállapításával szemben én magam is szükségesnek tartóik. Elismerem, hogy a 9^ és félmillió pengő a főváros költségvetési végösszegeinél számszerűleg nem jelentikezhetik, mert hiszen a költségvetés a főváros háztartásának Összes bevételeit és kiadásait öleli fel és nem készül különálló költségvetés azokról a címekről, r rovatokról és tétetlekről, amelyekre a szanálás közvetlen kihatással van. Ha a fővárosi költségvetés kiadási oldalán újabb nagy összegű kiadási előirányzások történtek volna, akkor természetesen a deficit még nagyobb lenne és ezt a deficitet a szanálásnak tényleg mutatkozó eredménye semmiképpen sem tudná ellensúlyozni. Lehetetlen tehát olyan felfogást helyeselnünk, mint ami-