Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-195

72 Az országgyűlés képviselőházának 19 belügyi kormányzatot és a jelenlévő államtitkár urat, méltóztassék még most a nyár előtt radikálisan elrendelni, hogy ezeket a kövezetvámokat szüntessék meg és ne vexáljak velük többé az embert. De továbbmegyek. Éppen a fővárosban van lehetetlen helyzet. Nekünk mint képviselőknek kötelességszerűen járnunk kell az országot. Vannak vidéki városok, amelyeknek nagyreszeben, amikér az igazolványt megmutatja az ember, átengedik a vámon. (Esztergályos János: A csendörök nyomában lesznek, vigyázzon!) ellenben a főváros irgalom nélkül behajtja az 54 fillért is. (Gnllasz Ágost Rudolf: Például Miskolc! — vitéz Martsekényi Imre: Miskolc egy pengőt is!) Igen, Miskolc is. Szeretném ezt a kérdési is tisztázni. A magam részéről ebben a képviselői szabadság korlátozását látom, (vitéz Martsekényi Imre: Nincsen joga senkinek a képviselőt gátolni!) Ha a képviselő autón jön fel, Budapest székesfőváros vexálja őt. Próbáltam utánajárni a dolognak, de a helyzet mégis az, hogy nincs irgalom, nincs begyelem, az 54 fillért irgalom nélkül bevasalják, (vitéz Martsekényi Imre: Ez alkotmányellenes!) A vámkérdést azért voltam bátor ismertetni, hogy a Képviselőház foglalkozzék ezzel a kérdéssel, a belügyminisztérium pedig szüntesse meg ezt a lehetetlen állapotot, mert ez oda fog vezetni, hogy a jövő esztendőben minden község hoz majd egy határozatot, önálló vámterületet fog bevezetni és a tranzitó forgalomban is éppen úgy bevasalja a kövezetvámot, mint egyébként. Ha az egyiknek joga van erre, akkor az egyenlő elbánás elve alapján a másiknak is joga van rá. Az én álláspontom az, hogy egyiknek sincs joga erre. Ha szanálni akarunk, akkor tessék a szanálást necsak a fővárosnál elkezdeni, hanem máshol is. Lehetetlenségnek tartom ezt a helyzetet akkor, amikor az idegenforgalom emelése szempontjából állandóan hívjuk ide a külföldieket és hála Istennek, az idegenforgalom nő is. (Propper Sándor: Akik idejönnek, prüszkölnek!) Nemcsak azok prüszkölnek, t. képviselőtársam, hanem én is prüszkölök, mert minden ilyen kelléknél meg kell állni, ott különböző kisbírók különböző fantasztikus uniformisokban odaállanak az ember elé (Bródy Ernő: Vámtábornokok!) és behajtják rajta ezeket a kövezetvámokat. A másik kérdés a vámokkal kapcsolatban a borfogyasztási adó és egyéb élelmicikkek adó jának a kérdése, aminek szempontjából, tárgyilagosan meg kell állapítanom, Budapest székesfőváros tényleg állam az államban. Merem állítani, hogy az ország határa vámügyi szempontból nincsen olyan tökéletesen, hermetikusan elzárva, mint Budapest székesfőváros határa. Bizonysága ennek az, hogy a főváros egy külön fináncregimentet tart. (Mikecx Ödön belügyi államtitkár: Javadalmi őrséget!) Igen, javadalmi őrséget. Egészen új uniformisban finánctábornokokat látunk sétálni. (Derültség.) Tessék kimenni regerei felé a fővár js határába akármelyik vámhoz, kocsi-kocsi hátán áll, amíg ezek a szegény fővárosi fináncgenerálisok a bizonyos vámtételeket megállapítják. A vámoknak ilyen kezelési módja ellen általános a panasz s a vámkezelésnek ezt a módját, akár tetszik a fővárosnak, akár nem, el kell törölni. De visszafordítom ugyanezeket az érveket. Ha a fővárosnak joga van ilyen adókat beszedni, más közületeknek is joga van. (Bródy Ernő: Az állam átengedte a borfogyasztási 5. ülése 1937 március 5-én, pénteken. adót!) Akkor nem jól tette az állam, rosszul tette. (Bródy Ernő: Törvény is van!) A törvény is rossz. Usetty Béla t. képviselőtársam azt mondotta, hogy a fővárosi lakosság erdekeit nem szolgaija az, ha ezeket a vámokat eíengedik, mert a főváros lakossága azért éppen olyan drágán fogja megfizetni az élelmicikkeket, mint eddig. Ez ellen az állítás ellen tiltakozom a gazdasági számvetés alapján. Ma ugyanis a termelőgazda, amikor behozza áruját Budapestre, akarva nem akarva, kénytelen belekalkulálni az eladási árba a fővárosi vámtételeket. Azt hiszem, hogy ezeknek a vámoknak az átengedése a főváros részére a kórházi ápolási költségek rekompenzációjaképpen törtónt. Erre majd szintén ki fogok térni. Lehetetlennek tartom azt, hogy a főváros állam legyen az államban. (Bródy Ernő: Budapest állami feladatokat teljesít!) Elég helytelen a kormányzattól, hogy kényszeríti a fővárost állami feladatok teljesítésére. Magasabb szempontokból lehetetlennek tartom azt, hogy a főváros önálló vámterület legyen. Ha az állam a főváros számlájára csinál valamit, akkor az állam fizessen is. (Helyeslés jobbfelől. — Bródy Ernő közbeszól. — Zaj.) Tudom, hogy mire céloz képviselőtársam — itt van egy^ csomó kórházi ápolási költség, itt volt azonkívül egy csomó tétel, mint például az Opera villany- és gázszámlája és hasonló ilyen tételek, (Derültség jobbfelől. — Bródy Ernő: Állandó tételek voltak!) melyeket a főváros nem akart, vagy nem tudott kifizetni. Ezeket a tételeket is a fővárossal akarták matematikai rabulisztikával és zsonglőrösködéssel megfizettetni. Itt vannak azonkívül ezek a kórházi ápolási költségek, amelyek többmillió pengőt tesznek ki. (Bródy Ernő: 20 milliót!) A főváros ugyanis vidéki embereket gyógykezelt és az állam nem fizette ki az ápolási költségeket, ezért tehát a pénzügyi kormányzat a hibás. Ez lehetetlen állapot. (Bródy Ernő: Ebben benne vagyok! — Derültség. — Kölcsey István: Akkor rendben van, nincs semmi baj!) A székesfőváros nagyon szépen jár el, ezt el kell ismerni tárgyilagosan. (Bródy Ernő: Nehéz viszonyok vannak!) Sokszor 100—150 kilométeres körzetből hoznak betegeket Budapestre. Magam is sokszor szem- és fültanuja voltam olyan eseteknek, amikor vidéki betegeket hoznak be Budapestre különböző trüíköikkel és bizonyítványokkal és a főváros tisztességgel elhelyezi őket valamelyik kórházban. (Bródy Ernő: A beteg embert be kell vinni! Nem vagyok kíváncsi arra, hol született az a beteg ember!) A főváros— ezt el kell ismerni — becsülettel, tisztességgel gyógykezeli ezeket az embereket és azután elkezd nyomozni, hogy ki köteles fizetni. Az állam és a törvényhatóságok a legtöbbször mereven elzárkóznak a fizetés elől, megtagadják a beteget. Ennek következménye, hogy a főváros — amelynek a feladata elsősorban természetszerűleg a saját betegeit gyógyítani, hiszen azért tart kórházakat — el kezd^ nyomozni, hogy hol lehet valamit megfogni. Ismét a főváros javára kell írni, hogy ha be is táblázza, ezeket a kórházi ápolási díjakat, azokat nem hajtja végire. Ez azonban nem menti a pénzügyi hatóságokat, a pénzügyi kormányzatot, amely ilyen, mondjuk matematikai trükkel — engedelmet a kifejezésért — akarja megfizettetni a fővárosi lakossággal ezeket a költségeket. A termelő ezért kénytelen a maga számítását ezeknek a költségeknek a belekalkulálásával megcsinálni, kénytelen beleszámítani a fővárosi vámokat és így a fővá-