Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-195

t Az országgyűlés képviselőházának JS rosba behozott élelmieikkek és közfogyasztási cikkek árát végeredményben mégis csak a főváros polgársága fizeti meg. Ez nem olyan lehetetlen, borzasztó, megoldhatatlan kérdés, ezt meg lehet oldani: az egyik zsebből beteszik a másik zsebbe. De lehetetlennek tartom ezt az abesszin rendszert, ezeket az állam az államban levő külön vámhatárokat, mert akikor ez oda fog vezetni, hogy ilyen jogot vindikál magának a vidék is és minden kis faluban majd fináncok fognak állni a határon, akik nem élelmi cikkeket, hanem a Budapestről oda bejövő ipari cikkeket fogják külön vám skálák szerint megadóztatni. Hogy pedig ez milyen pénzügyi és közgazdasági anarchiára fog vezetni, azt hiszem, arról beszélni is felesleges. A tegnapi nap folyamán Éber képvislőtársaim ebben a kérdésben azt a megjegyzést tette, hogy készülőben van valami új vámtarifa a főváros részéről és annak nem tudom, hányezer vámtétele lesz. (Propper Sándor: Tízezer! — Bródy Ernő: A megyének és a városnak el kell intézni!) Éppen azért nem tudóim megérteni Lamotte Károly alpolgármester úrnak azt a nyilatkozatát, amelyet idevonatkozólag tett. (Bródy Ernő: El kell intézni békésen!) Közrendészeti szempontból is el kell intézni, mert itt a főváros aszfaltján nem lehet sem krumplit, seim kukoricát, sem semmiféle közélelmezési cikket termelni. Ezeket a vidék termeli ós a fővárosba behozza, azért, hogy a fővárosi közönségnek legyen ennivalója. Közrendészeti szempontból azért is fontos ez a kérdés, — és kérem a jelenlevő belügyi államtitkár urat, hogy mielőtt ebből a vánitarifatervezetből szabályrendelet lenne, tessék ezt elintézni — mert itt a vámhatárokon, ahol a fővárosi fináncok állanak, reggel ezek a nyomorult emberek a hajnalok hajnalán, siőt még azelőtt is, kénytelenek bejönni és hosszú sorban állanak ott a kocsik, mert ennek a szerencsétlen javadaLmi őrségnek a tagjai rengeteg időt töltenek el, amíg a többezer tételt átböngészik, amíg azokról írást adnak, kiszámítva a vámtételeket. Olyan torlódás, olyan veszekedés és olyan akadályok vannak ott, amilyeneket nem szabad megengedni, amilyeneket nem szabad tűrnie a belügyi kormányzatnak. (Kölcsey István: Ügy van!) Mert nem célja a belügyi kormányzatnak az, hogy ilyen apró-cseprő kis dolgok miatt a falut és a várost egymással szembeállítsák. En azt láttam, hogy ez a szanálási törvény is csak arra volt jó, hogy ennek segítségéve] akarták egyesek megsütni a maguk politikai pecsenyéjét azzal, hogy az ellentéteket kimélyítik. Hála Istennek, maga a jelentés is megállapítja, hogy a szanálás teljesen csődöt mondott, a szanálásnak semmiféle pozitív eredményét ebben a jelentésben nem látom. A szanálással szemben ez az álláspontunk már előre megvolt, ezt látom igazolva ebből a jelentésből és ezért azt tudomásul veszem. {Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik 1 Veres Zoltán jegyző: vitéz Martsekényi Imre! Elnök: vitéz Martsekényi Imre képviselő urat illeti a szó! vitéz Martsekényi Imre: T. Képviselőház! A magam részéről csak egész rövid időre szeretném igénybevenni a mélyen t. Ház idejét és az előttünk fekvő jelentésnek csupán egyetlen mondatához kívánnék hozzászólni azon egyszerű oknál fogva mert ez a mondat érdekli a főváros mérnöktársadalmát a legközvetlenebbül és a legjobban. Ebben a mondatban kulminálnak a imérnökkamarai és mérnökegy. ülése 1937 március 5-én, pénteken. 73 le ti és fővárosi mérnöki gyűléseknek, az elhangzott felszólalásoknak összefoglalásai és rezüméi. Nevezetesen — hogy a jelentés szövegét idézzem — (olvassa): »A székesfőváros közigazgatási és közoktatásügyi szervezetére és az ezzel kapcsolatos kiadások csökkentésére irányuló intézkedések között első helyen kell megemlítenem a székesfővárosi közigazgatási és közoktatási alkalmazottak státusrendezését«. Tulajdonképpen ez az a mondat, amely nemcsák a főváros, hanem az egész ország mérnöktársadalmát is a legközvetlenebbül érinti ós érdekli. Én ezt a bizonyos mondatot nem óhajtom itt a Ház előtt kritika tárgyává tenni, ellenben éppen a fővárosnál alkalmazott mérnökkartársaim nevében, azonkívül a mérnekka marai érdekképviselet nevében egy tiszteletteljes kéréssel óhajtok a kormány elé lépni akkor, amikor a főváros szanálásáról szóló ezt a jelentést tárgyaljuk. Én, mélyen t. Képviselőház, ebben a vonatkozásban, ami itt a státusrendezésre vonatkozóan ebben a tömör mondatban van összefoglalva, szeretném éppen a fővárosi mérnökök státusrendezésének hibáit és hiányait szóvá tenni, nem elsősorban és kizárólagosan a kormányt okolva. Ugyanis egyébről sem hallottunk itt a Házban, mint az autonómia védelméről abban az időben, amikor ez a szanálási törvény ide a Ház elé került és itt meg méltóztattak szavazni lent pedig & főváros igen t. vezetői — nem tudom, mi oknál fogva — a státusrendezést végrehajtották minden vonalon, csak a mérnöki státus maradt olyan, mint amilyen volt a szanálási törvény előtt; olyan ma is és azt hiszem^ hogy a legközelebbi jövőbeit nincs sok remé,ny arra, hogy ezt megváltoztassák. (Propper Sándor: De a fizetésüket csökkentették!) Ezért bátorkodom éu egy tiszteletteljes kéréssel a belügyi kormány elé lépni akkor, amikor a fővárosi mérnöktársadalomnak éppen a státusrendezéssel kapcsolatos kérését előadom. Elöljáróban legyen szabad megemlítenem azt az azt hiszem mindenki által tudott tényt, — és ezt nem kell különösképpen magyaráznom és bizonyítanom — hogy századunkban a mérnöki munka akár az emberiség, akár a nemzetek életét nézem, akár a békét, akár a háborús fejlődést nézem, ma már olyan fontos pozíciót tölt be, hogy ezt ilyen nagy közületnek, mint a főváros, ügyei intézésében elhanyagolnia és másodrendű kérdéssé degradáln.a nem lehet. Hiszen mindenki azt mondja, hoí?y a technika századát éljük, mindenki azt mondja, hogy a modern élet tulajdonképpen a technikával tart lépést és a technika az, amely a modern élet tempóját diktálja. Ha mindez így van, akkor a technikusmunkáknaik az irányítója, tervezője és kivitelezője kell, hogy előkelőbb pozíciót kapjon; necsak elsőrendű munkák végzése és szolgai munkák elintézése legyen a dolga, hanem a komoly vezető pozíciókba is mérnököknek kell végre kerülniök. Nem akarok másra hivatkozni, mint ennek az országnak szomorú sorsára; végre rá kell ébrednünk arra, hogy fontosságot kell tulajdonítanunk a szakszerűségnek. Ne legyen a szakszerűség másod-, vagy harmadrendű beosztású ós klasszifikált valami, hanem igenis adjuk meg a szakszerűségnek ott, ahol arra szükség van, ha kell, az elsődleges és vezető helyet is. Budapest székesfőváros adminisztrációjának adatait idézem, Csak egy-két példával aka-