Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-208

Az országgyűlés képviselőházának £08. ütése 1937. május 5-én, szerdán. 569 amelyben azt mondottam, hogy a mezőgazdaság öt év alatt egymilliárdot fizetett rá erre az elhibázott felárpolitikára, (Mózes Sándor: A bankok meg kerestek!) egy közgazdasági szaklap hetekkel ezelőtt körülbelül ugyanarra az eredményre jutott, mint amit megállapítottam és azt mondotta, hogy Nemzeti Bankunknak ez az okos, bölcs politikája a város és a fogyasztók részére egymilliárd pengő hasznot jelentett. Tényleg így is van: az egyik részre hasznot, a másik részre kárt jelentett. Csakhogy az a kérdés, mi az igazság? Egy nemzet társadalmi életében, egy nemzet termelőrétegei között mégis csak az igazságosságnak kell uralkodnia és ez az igazságosság megköveteli, hogy azok a termelőosztályok, amelyek veszteséggel termelnek és értékesítenek, előnyben részesíttessenek és a kormány árpolitikáját ahhoz szabja, hogy azt a réteget részesítse támogatásban, amely a legszomorúbb és legsanyarúbb helyzetben van, nem pedig azt, amely ilyen viszonyok közt is megtalálja még a számítását. T. Ház! En még azt sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy egy ilyen árpolitika a város részére hasznot jelentett. Mert mi volt ennek az árpolitikának a közgazdasági eredménye? A közgazdasági eredmény az volt, hogy a fogyasztóképtelenné tett falu, a vásárlóképtelenné tett mezőgazdaság nem volt abban a helyzetben, hogy a város iparát, kultúráját, termelését támogassa. Ennek következménye az lett, hogy az elsorvadt mezőgazdaság mellett és ennek eredményekép itt láttuk magunk előtt az elsorvadt, összezsugorodott ipart és kereskedelmet. Ha erre gondolok, eszembe jut boldogult Sipőcz Jenő, Budapest volt főpolgármesterének az egyik költségvetés tárgyalása során a Városházán elmondott beszéde, amikor a szanálással kapcsolatban arra hivatkozott, hogy Budapest megtett már mindent a redukció terén, amit emberileg és okosan megtenni lehetett, tovább menni nem tud és megállapította, hogy Budapest székesfővárosnak ebből a költségvetési helyzetéből kilábalás és igazi kibontakozás tulajdonképpen csak akkor lesz, ha majd a vidék gazdasági helyzete, a mezőigazdaság helyzete megjavul s ezen a megjavult mezőgazdasági helyzeten keresztül megjavul az ipar, a kereskedelem, a városok helyzete is. Ha tehát mindezeket a szempontokat és vonatkozásokat nézem, akkor • megállapítom, hogy ez a valutapolitika és árpolitika, amely minálunk a múltban érvényesült és amely csökevényeiben még ma is megvan és még ma sem akarja levonni a teljes konzekvenciáját annak a helyzetnek, amelyet a világon más államokban már elismertek és konzekvensen alkalmaztak és ennek következményeképpen igenis teljesebb, tökéletesebb konjunkturális helyzetbe kerültek, mint amilyenben mi vagyunk: akkor megállapítom, ' hogy ez a politika nálunk tökéletesen elhibázott volt. 'A magam részéről szükségesnek tartom, hogy ennek a helyzetnek levonjuk a tanulságait. Meg kell tennünk még azokat a lépéseket, amelyek a jövőre nézve szükségesek, hogy pénzünket, valutánkat hozzáalkalmazzuk a fontsterling árfolyamához, amely végeredményben az évek folyamán úgy sem kerülhető el. Két évvel, ezelőtt, amikor itt a Házban erről a kérdésről beszeltem és pártom részéről pártunk vezére, Eckhardt Tibor is kifejtette ezt az álláspontunkat, a túloldalról merev elutasításban volt részünk. Azóta 75%-ig a gyakorlat, a valóság nekünk adott igazat s csak 25% van hátra. Ez a 25% is he fog következni, mert a gazdasági igazságok ellen érvekkel, beszédekkel, tapsokkai és egyebekkel nem lehet dolgozni. Ezek élő valóságok és most is érvényesülni fognak; csakhogy a magyar mezőgazdaság szempontjából nem mindegy az, hogy ma érvényesülnek-e vagy egy év múlva. Mert ha egy vagy két év múlva érvényesülnek, akkor ez a két esztendő a magyar mezőgazdaságnak ismét 100 millió veszteséget fog jelenteni. Mi a veszély ebben? Az a veszély, hogy itt állunk egy állítólagos világkonjunktúra közepében, amely megállapíthatjuk, hogy a külföldön kétségtelenül évek óta tart már, Magyarországon azonban nagyon kétes. Vagy hizo-' nyos vonatkozásaiban ha fennáll is, nem általános. De fenyeget bennünket az a veszély is, hogy ez a konjunkturális helyzet, amely másutt van, imáról-holnapra ismét depreszszióba, válságba csap át. Az a fegyverkezési konjunktúra, amely külföldi vonatkozásokban hatalmas táplálója ennek a mai helyzetnek, a legveszélyesebb dolog. Beszédem folyamán az előbb már rámutattam az angol kölcsönnek arra a sikertelenségére, amelynek a közelmúlt hetekben voltunk tanúi. Nem kell hozzá egyéb, csak .az, hogy a népek életében a józanság kerekedjék felül, az a józan felfogás, hogy egy ilyen őrült fegyverkezési költekezés, 'mint amelynek nia tanúi vagyunk, a népeket végeredménybe csak romlásba fogja vinni és kimerülésre, tönkremenésre fog vezetni. (Ügy van! Ügy >van! — Mózes Sándor: Szociális reformokra pedig nincs pénzük!) Ha egyszer ennek az ideje elkövetkezik, ha ennek a felismerésnek a tudata egyszer általános lesz és ha ennek nyomán ,be fog következni a fegyverkezés megszüntetése, akkor az a ves'zély fenyegeti ismét a világ közgazdasági életét, hogy holnap ismét mély depresszió fog bekövetkezni. (Az elnöki széket Tahy László fogl|aljia el.) Ha ez bekövetkezik, akkor azokban az országokban, ahol évekre visszamenőleg jobb gazdasági helyzet, tényleges konjunktúra volt ós ahol az ország gazdasági élete bizonyos tartalékokat tudott felszívni és tartalékolni, ott talán ez az újabb depresszió is elviselhető lesz. De mi lesz egy olyan országgal, mint Magyarország? Mi lesz a magyar mezőgazdaság helyzete? A magyar mezőgazdaság ma még abban a helyzetben van, hogy éppenhogy csak lélekzethez jut és egyáltalán nincs még abban a helyzetben, hogy azt mondjuk, rendben vannak a dolgok. Hiszen a igazdaadósságok terén a mezőgazdasági kamarák részéről épp most kapunk helyes javaslatokat — indokolt és szükséges javaslatokat arra vonatkozólag, hogy ezeket a kérdéseket véglegesen kell megoldani. 1 De nemcsak erről van szó. A magyar mezőgazdaság még ma is olyan^ adóterhet visel, 'amelyet elviselhetetlennek érez, — mert az is — a mai árnívó mellett. A magyar mezőgazdaság ma sem vásárlóképes; hiába beszélünk itt konjunktúráról. Ha a legszükségesebbet pótolni is tudja, de még nagyon messze Van attól, hogy olyan irányú és terjedelmű rekonstrukciót hajtson végre, amilyenre^ szüksége van. A magyar mezőgazdaság^ még nagyon messze van attól, hogy adósságait ren-