Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-207
Az országgyűlés képviselőházának 207, élnitudó és minden tekintetben megalapozott vidék tud fenntartani. Ha ez a vidék elgyengül, menthetetlenül utána omlanak a fővárosi falak is, bármilyen erőseknek, bármilyen hatalmasoknak is tervezték és építették őket. T. Ház! Legyen szabad rámutatnom egy másik jelenségre, az ipari proletariátus reménytelen helyzetére. Mentsenek fel engem attól t. képviselőtársaim, hegy konkrét adatokat soroljak fel, hisz Éber Antal igen t. képviselőtársam a maga megszokott nagyvonaluságával, alaposságával és hozzáértésével a mai ülésnapon már a Ház elé tárta mindazokat az adatokat, amelyeket ezen a téren itt elmondhatnék. Ujat mondani tehát nem tudok, szalmacséplésbe, ismétlésekbe bocsátkozni pedig nem akarok. (Friedrich István: Kár is volna ebben a Házban szalmát csépelni!) Kétségtelen azonban, hogy a különböző címek alatt bevezetett Bedeaux-rendszerek és az ehhez hasonló új munkarendszerek, a munkabérpclitika elhanyagolt volta, a gyári munkarendeknek kíméletlen és könyörtelen rendelkezései ezt az ipari proletariátust éppen olyan kiszolgáltatott, éppen olyan senkitől nem támogatott és elhagyatott rétegévé teszik a nemzetnek, (Esztergályos János: így van!) mint amilyen a gazdasági cselédség, vagy mint amilyenek a mezőgazdasági napszámosok. (Esztergályos János: Szükséges rossznak tartják! — Rajniss Ferenc: Kicsoda? — Esztergályos János: A kormányzópárt! — Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) A helyzet mindezek a jelenségek következtében nálunk oda érett, hogy bent — jobbról és balról — szélsőséges politikai agitáció folyik, amely ezeknek az állapotoknak megjavítását tűzi ki ugyan céljául, de a magyarság örök tragédiájaként megint mellékvágányra terelődött és olyan kérdések körül vívják a világnézeti felfogások harcaikat, amely kérdések a probléma lényegének elejtését jelentik. ISI agy tragédiája nemzetünknek, hogy talán valami csodálatos hatalom vagy sorscsapás elvette a tisztánlátás lehetőségét előlünk és akkor, ami; kor a magyarságnak ezek az életproblémái kérdőjelként állanak előttünk és merednek elénk, a lenni vagy nem lenni nagy kérdését Hirdetve, akkor mi mellékvágányokra terelődünk. Tizedrangú kérdések boncolása állít bennünket egymással szembe a helyett, hogy felismernénk, hogy itt létünk gyökeréről van szó. (Rajniss Ferenc: Kölcsönösen!) Itt arról van szó, hogy élpusztulunk-e vagy megmaradunk, az idő eltemet-e bennünket vagy fel tudunk-e támadni. Ne kalandozzunk el tehát, ne foglalkozzunk tizedrangú mellék kérdésekkel, hanem ismerjük fel ezeknek a kérdéseknek lényeget és azt a maradék erőt, gerincet és akaratot, amely inéa" megmaradt ebben a magyar nemzőiben, állítsuk ezeknek a problémáknak szolgálatába. T. Ház! Amikor ezt a szomorú sorozatot el mondottam, befejezésül rá kell még mutatnom arra, hogy kint a határokon kívül a kívül rekedt magyarság egyre fogy és egyre pusztul. s nem bír sokáig ellenállni azoknak a hatalmas történelmi erőknek, amelyeknek a pörölye alá jutott. A békés revízió lehetősége — ne ámítsuk magunkat — napról-napra kisebb, a tényállapot petrifikálódása folyik a szemünk előtt és az előttünk megkötött nemzetközi szerződések egyre szűkebb és szűkebb körre szorítják még a reményét is annak, hogy valaha békés eszközökKföFVISELŐ'HÁZI NAPLÓ. XIT. ülése 1937 május A-én, kedden. 501 kel a revíziót ©1 tudjuk érni. A békés revízió esélyeinek csökkenése, beüt a nemzet eleven erejének fogyása, vájjon milyen kilátásokat ad ennek a nemzetnek? Van-e okunk ezek mellett a jolensógök mellett optimistáknak lenni s vájjon bűntelennek tekinthetjük-e magunkat mindabban,, ami reánk szakadt s aminek áldozatai vagyunk 1 ? Báró Wesselényi Miklós, az ifjabb, nemzetének szintén egy tisztánlátó és tisztaszívű fia, 1843-ban meg-jelent művében, »Szózat a magyar ós szláv nemzetiség ügyében« címen a magyar nemzetre vonatkozólag a következő megállapítást teszi (olvassa): »A sorsnak sújtó keze reá nehezedett, de baleseteinek nagyrészben önmaga volt a szerzője, mind azoknak, amelyeket már elszenvedett, mind pedig, amelyek még fenyegetik.« T. Ház! Nagy igazság van lefektetve ebben a megállapításban. Sorsunk évszázadokon keresztül szerencsétlen volt, ez kétségtelen. Kétségtelen azonban az is, hogy hibáink is okozták bukásunkat és pusztulásunkat és pusztulásunknak legalább annyira saját illúziókergetésünk, saját vakságunk, saját sorsproblémáinknak fel nem ismerése volt az oka, mint amenynyire a sorscsapások. Ezekután felvetem, t. Ház, újra és ezúttal beszédemben most már utoljára azt a kérdést, vájjon jogosult-e az optimizmus olyan mértékben, ahogyan nem is talán a kormány, amely ezen a téren hangfogóval és mérsékelten jár el, de a kormány sajtója a költségvetést tárgyalja? Kezemben van a kormány reggeli lapjának, az Üj Magyarságnak április 27-én megjelent száma, amely »Zsindelyezik a parlament tetejét« cím alatt egy rajzot közöl, ahol Zsindely Ferenc, a költségvetés főelőadója mosolygó derűvel rakja fel a zsindelyt a parlament tetejére, lent pedig ott áll Fabinyi pénzügyminiszter úr és derűs, piros-pozsgás mosollyal nézi ezt a munkát. Leteszem ezt a példányt, mint dokumentumot, a Ház asztalára s megkérdezem, van-e ok, továbbmegyek: van-e jog ilyen optimizmusra? (Rajniss Ferenc: Az Ojságban nem nézi meg a képeket a képviselő úr?) Nem. szoktam 1 megróani; ezt a lapot az ön iránti szimpátiából (gyakran megveszem, éppen most is rajtakaptam ezt ia szép rajzot. Felvetem a kérdést, miután így exponáltam a mai állapotot, mi a hiba, mi az oka, hogy ebben a szerencsétlen, szörnyű helyzetben vagyunk? Kétségtelen, hogy a magyarság a szláv és germán erők harapófogójába került és ha nem vigyázunk, ha nem változtatunk a mai állapotokon, ez a harapófogó össze fogja roppantani a magyarságot. A magyarság tömege ugyanis nem tömör valami, vákuumok, hézagok, ürességek vannak benne s ezeknek a feszítő erőknek, a harapófogó feszítő erejének nem fog tudni ellentállani. Kénytelen vagyok megint valamit felolvasni, annyira megragadott és annyira igaznak tartom ezt a cikket, hogy nem zárkózhatom el ismertetése elől. Kerék Mihály a Magyarság április 30-i cikkében, »Fajunk jövője és a birtokpolitika« című cikkében a következőket mondja (olvassa): »Meg kell mondani nyíltan, ha még vannak, akik nem érzik, hogy a magyar föld veszedelemben forog. Az ország területének egyharmada települési szempontból vákuum, amelynek szívóhatása a mai országterület határán túlra is terjed. Ki garantálja a mai viszonyok között, a magyarság jelenlegi lefegyverzettsége és ellenállóképességének leromlása mellett, hogy ez a vákuum, ha 71
