Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-207

500 Az országgyűlés képviselőházának i (olvassa); »Mi, nemzeti szocialisták, a háború előtti külpolitikai vonalvezetést teljes mértékben elvetjük. Ott folytatjuk, ahol őseink hatszáz évvel ezelőtt abbahagyták. Mi megállást parancsolunk az örökös germán vonulásnak Európa déli és nyugati része felé és kelet felé tekintünk.« Ez Hitler generális útmutatása. Szellemi epigonjai és tanításának gyakorlati végrehajtói továbbmennek és megjelölik azt, hogy mit jelent ez a Kelet. Amikor a terjeszkedési feladatok konkrét területeinek kijelöléséről van szó, habozás nélkül a magyar Dunántúlra mutatnak rá. Kovács Imrének ebben a »'Néma forradalom« című könyvében olvashatjuk a következőket (olvassa): »A háború után meginduló német propaganda valami ideális szellemi birtokbavételről beszél a dunavölgyi németséggel kapcsolatban és a kisebbségi jogok tiszteletbentartását követeli. Az egész világon szétszórtan százmillió német él és a németlakta területeket német kultúrtalajnak minősíti. Történelmi jogokat nem látnak a németség egyesítésére és ezért új elméleteket állítanak fel. Európai »zavarzónát« (Oroszország^ és Németország közt le a Balkánig húzódó tíz állam területe) emlegetnek, amely rendezetlen viszonyaival könnyen e terület bolsevizálására vezethet. Természetesen ők azt gondolják, hogy Németországnak kell közbelépnie és a veszélyt az itt élő népek érdekében elhárítani.* Kari C. v. Loesch újszerű állampolgári jogokról ábrándozik, amelyek a határon túl élő németekre is vonatkoznak. Ö »birodalmi«, »'határmenti« ós »külföldi« németeket különböztet meg. A birodalmi németek a mai Németország határain belül élnek; a határmentiek Lengyelország, Csehszlovákia, Ausztria, Svájc, Olaszország, Jugoszlávia, Eománia és Magyarország területén élő németek; a külföldiek pedig az Oroszországban és a tengerentúli államokban élő r németek. Csonka-Magyarországunk területén élő németek tehát határmenti németek és az Anschluss fogalomkörébe beletartoznak.* T. Ház! Ennek az útmutatásnak megvan már a gyakorlati következménye is. Ugyanez a könyv feldolgozza és kimutatja ugyanis azt, hogy Baranya vármegyében miként veszi birtokába az elhagyott és kihalt területeket a németség. A könyv a következőket mondja (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): »A Dunántúl kezdi felvenni a háborúelőtti Erdélyt formázgató jelleget és a jelekből ítélve sorsa is ugyanaz lesz, mint Erdélyé volt... Az egykéző magyarság birtokpolitikailas: egyre rosszabb helyzetbe kerül és a terjeszkedő németek lassan kiszorítják őket. Az egész Dunántúlra nincsenek adatok, de a részleteredmények kétségbevonhatatlanul igazolják, hogy a Dunántúl megismétli Erdély tragédiáját,« Statisztikai adatokkal bizonyítja azután ez a könyv, hogy a Dunántúlnak 100 kataszteri holdon aluli birtokaiból máris* 40% van a németség kezében. (Fábián Béla: Az egész Dunántúlon'?) TTgy van, az egész Dunántúlon. (Fábián Béla: Lehetetlen!) És ez az arány évről-évre rosszabbodik, mert folvton csúsznak ki a földek a magyarság keze alól és mennek át a németek kezébe. Ez természetes is, mert a népsűrűség, az egymás mellett lévő és egymással élet-halálharcot folvtató községek között a következőképpen alakul. Négy magyar község népsűrűségi adatai vannak itt kimutatva, amelvek a német községekkel területileg öszszefüggnek és velük közvetlenül szemben álla7. ülése 1937 május U-én, kedden. nak. Ezek az adatok a következők (olvassa): »Alsónyéken négyzetkilométerenként, 39, Decsen 47'9, Öcsényben 47*9, Sárpilisen 42'5 a népsűrűség. Ez átlagban 44"3.« Ezzel szemben az őket környező és velük birtok- és élet-ihalálharcot folytató német községek adatai a következők (olvassa): »Alsónána 110'2. Bátaszék 121'7, Bonyhád 173*8, Mórágy 115*2, Szálka 80*1 és Várdomb 202*5.« Ez átlagban 133*9, tehát kereken háromszorosa a magyar községek népsűrűségének. Természetes dolog, hogy ez a folyamat dinamikus erőt képez és fel nem tartóztatható módon halad a magyar szigetek felé és mint az Óceán a szigetet folyton alámossa. Ha nem történik radikális beavatkozás, történelmi távlaton belül, tehát közel van az idő, amikor a Dunántiil Erdély sorsára jut. T. Ház! A Rákosi Viktor által megírt erdélyi Elnémult harangok és a dunántúli hidasi elnémult harangok között ugyan ki nem látja meg a párhuzamot és ki nem veszi észre azt, hogy ugyanaz a jelenség van itt is, mint amely Erdélyben volt. Amint Erdélyben egy. egyébként imperialista magyar kormány kezéből lassan kicsúszott a föld és vándorolt át oláh elemek kezébe, ugyanez történik ma a Dunántúlon: a szívós, erős, egészséges és elpusztíthatatlan vitalitású germán faj fokozatosan,, lassan, de a történelem kérlelhetetlen vasszigorával teszi rá a kezét a magyar faj birtokaira. T. Ház! Bethlen István gróf, aki Erdélynek a háború _ előtti földbirtokpolitikai viszonyait és földkérdéseit feldolgozta, feljajdulva és felzokogva mutatott rá arra, hogy Erdély elvesztéséért valamikor majd mindenkinek viselnie kel a történelmi felelősséget. Ma pedig ez a történelmi felelősség, amelyre az előttem szólott igen t. képviselőtársam is hivatkozott, frázis. A történelmi felelősséget viseljük, de az ország elvész és vájjon kit lehet felelősségre vonni akkor, amikor az ország már elveszett? Nem a történelmi felelősséget kell emlegetni és így elhárítani a felelősséget, hanem amíg a dolgok a kezünkben vannak, amíg hatalmunkban vannak, cselekednünk kell. Egy másik jelenség, amelyre az optimizmus jogosságának kérdésében rá akarok mutatni nagyon kényes, mert nem akarok ünneprontó lenni. Ez az ünneplő főváros és a pusztuló vidék közötti párhuzam. T. Ház! Nagyon benne vagyunk az ünneplő hangulatban. Egyik ünnepség a masikat éri. Kivilágítások, pompák, parádék váltakoznak. Hiszen mindez szép és jó. Ha minden rendben volna az országban, én volnék az első, aki azt mondanám: rajta, így kell csinálni, mutassuk meg a világnak, hogy vagyunk és élünk, de amíg a Lánchidat kivilágítjuk és tündéri pompát mutatunk nyugateurópai vendégeinknek, mi történik addig az Alföldön: hogyan pusztul, hogyan... Elnök: A képviselő úr talán tartózkodjék ettől az összehasonlítástól. Amikor magas vendégeink itt vannak, ne általánosítson. (Esztergályos János: Hátha még a ferencvárosi kiserdőt látnák!) Sulyok Dezső: Ezzel a témával tehát nem kívánok tovább foglalkozni, csak rámutatok arra, hegy ha gondunk van — joggal és helyesen — fővárosunk fejlesztésére, egy pillanatra se vegyük le a tekintetünket a pusztuló magyar vidékről és ne felejtsük, hogy ilyen parádés, ilyen szép és ilyen nagy fővárost csak erős,