Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-206

Az országgyűlés képviselőházának 2 0> Most jött Sváb Lőrinc úr és azt mondta: kel] neki az 500 hold is. Erre a grófnő kijelentette, hogy akkor a kisbérlők mehetnek. Az általuk épített viskókat le kellett bontaniok és a kuta- í katis be kellett húzniok, mert a 'bérleti szerződés^ kötelezte őket és ©1 kellett menniök a | földről. Most földönfutók. Azon a vidéken nem j lehet mezőgazdasági munkát kapni. (Mozgás. \ — esztergályos János: Hogyan lehet ezt tűrni? Ez vérlázító!) Érdemes volna, hogy az a parlamenti bizottság, amelynek kiküldését indítványoztam, kiszálljon oda és megnézze ezeknek a szegény földmíveseknek helyzetét. (Rátz Kálmán: Érdemes volna!) Megjegyzem még, hogy azt, aki nekem a panaszos levelet írta, Bákóczi Mihálynak hívják. (Zaj, — Esztergályos János: És ezt tűri a hatóság! — Buchinger Manó: Ez a híres szociális szellem a túloldalon!) T. Képviselőház! Uj földreformra és új törvényre van tehát szükség, ezt .őszintén elmondhatjuk. Ha a telepítési törvény ellenére ilyen esetek előfordulhatnak ebben az országban, amilyeneknek — ismétlem és hangsúlyozom — még törvény nélkül sem volna szabad előfordulniuk. Nem szabad előfordulnia, hogy szegény földbérlők földönfutók legyenek azért, hogy egy gazdag úrnak 500 holddal nagyobb lehessen a bérlete. (Esztergályos János: Grófi pogányság!) A gazdavédelem is igen gyönge eredményeket hozott. Az ón kerületemben is volt körülbelül 770 védett gazda, de ma már ninps anynyi, mert nagyon soknak a védettségét megszüntették. Az a tragikus, hogy azoknak a védettségét szüntették meg, akiknek a védettségére a legnagyobb gonddal kellett volna vigyázni: szegény özvegy asszonyokét, elesett öreg emberekét, a legjobban rászorult gazdákét. Ez természetes. Azoknál az embereknél, akik nem tudnak az ügyvédnek fizetni és akik nem értenek a rendeletekhez, — merít nem érthetnek a rendeletekhez, olyan komplikáltak, hogy nem értheti meg az egyszerű ember — sorrarendre szüntetik meg a védettséget; olyanoknál, — ismétlem — akiknél nem volna szabad. Uj földreformra, új törvényre van szükség.. Ezt a kérdést mélyen és gyökeresen kell ren- * dezni. Ez a kérdés — frázis nélkül mondom }— tényleg a magyar faj megmaradásának kérdése. Arról van szó, lesz-e vagy nem lesz az a fajta, amelyre a legnagyobb szükség van ebben az országban. Határozati javaslatot nyújtok be ebben az irányban és ez a következő (olvassa): »Tekintettel arra, hogy sem a telepítésről, sem a hitbizományok reformjáról alkotott törvények nem felelnek meg annak a célnak, hogy a földet jogosan igénylő magyar nép földhöz, illetőleg házhelyhez jusson, a képviselőház utasítsa a kormányt, terjesszen elő törvényjavaslatot gyökeres és átfogó földreformról, amelynek alapja a kötött birtokrendj szer megszüntetése, az egykézben birtokolható birtokmaximum megállapítása, a kisbirtokok létesítése, földigénylők kielégítése, szövetkezeti és mintagazdaságok létesítése és fejlesztése.« (Helyeslés <a szélsőbaloldalon,) Adózási kérdésekkel is sokat foglalkoztak képviselőtársaim. Az egyszobakonyhás lakások adómentességét nagy vívmányként könyvelik el. Kétségtelen, hogy ez haladást jelent, el kell ismerni, hogy ez a mentesítés e rétegek számára könnyebbséget jelent, mert azelőtt előfordultak olyan jelenségek, hogy egy szegény napszámos ember néhány métermázsa búzáját '. ülése 1937 május 3-án, hét fon. 475 lefoglalták adóhátralékként. Most, ha csak egyszobakonyhából álló háza van, legalább ez alól mentesül. Ez kétségtelenül jelent valami haladást, ezt el kell ismerni. Én azonban nem oszthatom Czermann képviselőtársunknak azt a megállapítását, hogy a magyar adórendszer egyszerű és igazságos; ő t. i. körülbelül ezt mondotta beszéde során. Adórendszerünk ugyanis nem veszi figyelembe a fokozatosság elvét, a kataszteri osztályozás igazságtalan, elavult és régi, új kataszterezésre volna szükség és olyan adórendszerre, amely a fokozatosságon épül föl. Számtalan szomorú példával lőhet találkozni ezen a téren is. Képvielőtársaink egészen biztosan látnak olyan szomorú jelenségeket, amelyekkel szemben érthetetlenül állanak és a dolog annál szomorúbb, mert tehetetlenül állunk velük szemben. Nincs meg a lehetőség arra, hogy pl. egy szegény, elöregedett földmíves, vagy özvegyen imaradt asszony adóhátralékát töröljék; bármennyire igazságosnak látszik is, hogy ezek a felszaporodott súlyos terhek alól mentesüljenek, az adóhatóságoknak nincs meg erre a lehetőségük, a törvény nem ad erre lehetőséget. A kormánynak volna kötelessége ezen a téren is a rendelettel vagy törvénnyel való szabályozás, hogy a hátralékok törlése lehetővé váljék. Az elpusztult és lerongyolódott törpebirtokosok nem bírják el az adóterheiket, hiszen földjeiken a létminimumot is alig keresik meg; a mai termelési módszer mellett, amilyen termelési módszer egyáltalában folytatható, — mert hiszen befektetésre nincs pénzük — nem tudják a létminimumot sem azokon a kis parcellákon előteremteni. Ezen a téren feltétlenül változásra van szükség. Ott van azután az adóbehajtások kérdése. (Esztergályos János: Valóságos rémregény!) A gépektől már elvitték a gabonát és minden évben következetesen elviszik; a kukoricát még lábon lefoglalják és ahogy letörik, azonnal elszállítják és a legalacsonyabb áron adják el. Erről a debreceni mezőgazdasági kamara is megemlékezik jelentésében és azt mondja, hogy ez a rendszer tarthatatlan és igazságtalan, mint ahogy tarthatatlan az a rendszer is, hogy csak 12 hold földre hagynak vetőmagot és csak néhány hónapra hagynak élelmiszert a birtokosok részére. (Esztergályos János: Utolsó malacát is egyszerűen elhajtják! Mit törődnek vele azután, ha éhenhal!) A behajtást illetőleg érdekes dolgokkal találkozik az ember. Csak néhány sort olvasok fel az egyik árverési hirdetményből. (Olvassa): »Arverésre kerül 10 liba, 7 tehén, 2 borjú, 1 ló, 32 sertés, 620 métermázsa csöves tengeri és 19 métermázsa búza.« Ilyen dolgokat foglalnak le, természetesen mind csupa kisembertől, mert ezek élnek a legnehezebb körülmények között. (Esztergályos János: Valóságos tatárjárás!) Különösen érthetetlen, hogy elviszik a kukoricát, a takarmányt és azután csodálkoznak, hogy az állatlétszám állandóan fogy, csökken. Természetes, hogy ha elviszik a takarmányt, akkor az a szegény ember kénytelen értékesíteni a jószágát. Tarthatatlan és lehetetlen rendszer ez, t. Ház! (Esztergályos János: Sokszor magának annak a kis törpebirtokosnak kell beszállítania talicskával!) Hihetetlen károkat okoznak ezzel a rendszerrel, ezt a rendszert tehát tovább fenntartani nem^ szabad. (Esztergályos János: Utána megy két csend-