Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-206

440 Az országgyűlés képviselőházának olyan országokkal is szorosabb baráti viszonyba lépjünk, amelyekben szintén vannak barátaink. Mert igenis vannak barátaink Franciaországban és Angliában is. (Rajniss Ferenc: Melyik az, amelyik kompromittál?) Majd akkor tessék elmondani, amikor fel méltóztatik iratkozni. Angol barátainkat nem szükséges felsorolnom, képviselőtársaim tudják, hogy számtalan felszólalás történt és történik az angol parlamentben a magyar igazság mellett; tudják azt is, hogy Franciaországban is növekszik barátainknak a száma (Zaj a jobboldalon.) és ha valamit mi is cselekednénk ennek érdekében, akkor még jobban növekednék. (Rajniss Ferenc: óriási!) Ön talán nem ismeri az illetőket, de ón ismerem. Nem kell rámutatnom arra, hogy kőt esztendővel ezelőtt itt járt egy csoportja a francia képviselőknek és azóta is jártak itt francia újságírók és politikusok, akik lelkes barátaink lettek s akik sajtójukban állandóan magyarbarát cikkeket jelentettek meg, (Rajniss Ferenc: Isten éltesse őket!) Nem kell külön felemlítenem Franciaország volt magyarországi követét, Louis de Vienne-t, aki állandóan igen erős sajtókampányt folytat érdekünkben % és pedig nem valami kis piszlicsár lapban, hanem nem kisebb lapban, mint a Temps. Nem lehet tehát azt mondani, hogy nekünk nincsenek ebben az irányban lehetőségeink (Mozgás és zaj a jobboldalon. — vitéz Bánságny György: A franciák direkt szerelmesek belénk! — Antal István: Csak csatlakozzunk a kisantanthoz! — Elnök csenget.) és ha mi öncélú magyar külpolitikát akarunk folytatni, igenis kötelességünk minden lehetőséget megragadni és kötelességünk minden irányban tapogatózni. (Zaj a, középen.) Nem szabad, hogy egy-két kudarc elvegye bátorságunkat, hanem igenis kötelességünk minden eszközt megragadni, ha magyar külpolitikát akarunk folytatni és nem, mondjuk, tengely-külpolitikát. (Zaj a jobboldalon.) T. Képviselőház! A magyar nemzet öncélúságát, amelyet néhai Gömbös Gyula hirdetett, én minden vonatkozásban helyesnek tartom és azt mondom, hogy minden vonatkozásban ez kellene, hogy legyen politikánknak a vezérlő motívuma. Bármi legyen tehát egyéni, szubjektív szimpátiánk egyik

1 vagy másik ország vagy nemzet iránt, bármilyen is legyen az ízlésünk egyes országokban uralkodó kormányrendszerek vagy világnézetnek elkeresztelt vezéreszmék iránt, nekünk elsősorban azt kell néznünk, hogy mi hasznunk lehet abból, vagy milyen veszedelem fenyeget minket ez országokkal való barátságból kifolyólag. (Folytonos Zaj. — Elnök csenget.) Én az igen t. kormánynál igen sok jóindulatot tapasztalok abban az irányban, hogy itt békés parlamentáris légkört alakítson ki. A kormány egyes tagjainak szakértelmét, reszortjuk kérdéseihez való hozzáértését elismerem és becsülöm; a miniszterelnök úrról, — aki a kormánynak politikai irányát adja meg — tudom, hogy alkotmánytisztelő ember, aki a józan haladó konzervativizmus mesgyéjén akar haladni. Ezt mind elismerem, ezenkívül hajlandó vagyok elismerni a költségvetés realitását is. Nem ismerem azonban a kormány politikai programmját, sem belpolitikai tekintetben, az alkotmányjogi javaslatok tekintetében. — elismerem a kormány alkotmányos érzékét, de nem tudom, mi lesz azokban a javaslatokban — s nem ismerem a kormány külpolitikai vonalvezetését sem, tehát nem tudom azzal a bizalommal megajándékozni a kormányt, amely lehetségessé tenné számomra a 206. ülése 1937 május 3-án, hétfőn. költségvetés elfogadását. (Éljenzés és taps a baloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Jurcsek Béla képviselő úr. Jurcsek Béla: T. Ház! (Halljuk!) Előttem szólott t. képviselőtársam felszólalásával foglalkozva, meg kell állapítanom, hogy a külpolitikáról tartott előadása a németellenesség jegyében folyt le. Nem is nagyon várhattunk mást, hiszen ismerjük Apponyi György grófnak ebben a kérdésben már azelőtt is kifejtett és a lapokban is sokszor megjelent nézeteit. Képviselőtársam felszólalásában kijelentette, hogy az alkotmányjogi javaslatokat nem ismervén, nincs bizalma a kormány iránt; én a magam részéről azt állapíthatom meg, hogy bár szintén nem ismerem az alkotmányjogi javaslatokban elfoglalt álláspontját a kormánynak, természetesen előlegezem á bizalmat ebben a kérdésben is. Külpolitikai tekintetben pedig tényleg céltudatos, határozott vonalvezetést kell kívánnunk. Ellen mond ásnak látszik előttem az a megállapítás, hogy ahhoz az egyetlen és ma a legerősebb külpolitikai alakulathoz Európában, amely ma a berlin—római tengely (Gr. Apponyi György: Nem mondtam, hogy egyetlen!) — azt méltóztatott mondani, hogy legerősebb (Gr. Apponyi György: Legszilárdabb!) és a legszilárdabb (Gr. Apponyi György: Nem a legerősebb!) — ne csatlakozzunk s mert ma ez a legszilárdabb, vonjuk le tehát ebből azt. a konklúziót, hogy legközelebb már nem lesz erős. (Gr. Apponyi György: Ez rabulisztika!) Meg vagyok róla győződve, hogy azokban a nehéz időkben, amelyek elé egész Európa és országunk is néz, csakis akkor fogjuk tudni elérni nemzetünk részére a legelőnyösebb állásfoglalást, ha megfelelő időben gondoskodunk barátokról. Nem tudom elképzelni, hogy egy állam Európában, akár kisebb, akár nagyobb állam, amikor annyi világnézeti és érdekellentét van az egyes államok közt, ha mindenkivel egyformán jóban lenne, hogyan kerülne ki abból a nagy elszámolásból, amikor majd realizálódnak ezek a külpolitikai kérdések. Meg vagyok győződve teljes mértékben arról, hogy igenis hatalmas és erős szövetségeseket és barátokat kell szereznünk arra az időre, amikor akár törésre, akár megbeszélésre kerül a sor. Képviselőtársaim azt méltóztatott mondani, hogy Németország nem nyilatkozott az Ansöhluss-kérdésben. Emlékszünk rá, hogy nyilatkozott az Anschluss kérdéséiben a szociáldemokrata Ausztria, amikor magát Nómetor; szaghoz csatolandónak ítélte. (Gr. Apponyi György: Bizony!! Elég baj volt!) ök voltak azok, akik Tirolban a határoszlopokat kidöntötték (Gr. Apponyi György: Ügy van!) és ők voltak azok, 'akik könyveikben a nagy német birodalomhoz való tartozásukat elismerték. (Gr. Apponyi György: Mit akar ezzel nekem magyarázni a képviselő úr? Ez éppolyan helytelen)! Akkor nem jutott eszükbe felszólalni és tiltakozni ez ellen. (Gr. Apponyi György: Mi közöm nekem Rennerékhez, Deutsehékhez, az osztrák szociáldemokratáikhoz? — Zaj. — Elnök csenget.) Az Anschluss kérdését egészen nyugodtan Németország és Ausztria egymás közötti ügyének kell tökintenem (Gr. Apponyi György: Ez európai kérdés! Ezt még Olaszország is elismeri!) és ha úgy látom, hogy Németország és Ausztria baráti viszonyban vannak, akkor meg vagyok róla győződve, hogy az Anschluss kérdésében is megvan a megállapodásuk és határozott véleményük.