Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

Az országgyűlés képviselőházának 2Ö5, hogy a mi országunkban is konjunktúra van. A konjunktúra és a dekonjunktúra között' azonban van még egy gazdasági állapot, az úgynevezett normális gazdasági élet. Azt hiszem, még most sem jutottunk el odáig, hogy azt mondhatnók, hogy a magyar gazdasági élet normális viszonyok között van, annál kevésbbé mondható az, hogy a konjunktúrát élvezi. Mert nem nevezhetem, ^konjunktúrának azt, hogy az ipari termelésnek egyes kartellirozott vállalatai nagy nyereségekre tesznek szert és nem nevezhetem konjunktúrának azt, amikor a gazdasági élet többi tényezői, a kisipar és kereskedelem nyomát sem érzi ennek a gazdasági emelkedésnek, mert ha a forgalomban jelentkezik is némi emelkedés, ennek hasznát tulajdonképpen nem is látja, mert az csak arra jó, hogy az elmúlt esztendők hiányát némileg pótolja. Konjunktúra alatt azt kell érteni, hogy az összes gazdasági ágak egyformán élvezik annak előnyeit. Addig azonban, amíg ez be nem következik Magyarországon, mint ahogyan erre most kevés remény van, nem támaszkodhatunk arra a reményre, hogy a konjunktúra fogja a mi költségvetésünket egyensúlyba hozni. A mezőgazdaság tényleg érez valami emelkedést, amennyiben az állatarak emelkedtek, a búza ára a mélypontról, 7 pengőről 21 pengőre emelkedett, azonban azti is megállapíthatjuk, hogy a kisgazdaságoknak eladó búzája alig van és éppen az előttem szólott kisgazda képviselő úr állapította, meg, hogy végigjárva a falvakat az istállókban vagy egyáltalában nem, vagy csak olyan kevés állatot talál, hogy abból a kisgazdának alig jut valami eladásra. Ha a költségvetést nézem és megállapítom, hogy az egyébként igen súlyos adókkal megterhelt, mezőgazdasági társadalom ebben az agrárországban aránylag milyen kevés adóval járul hozzá az állam pénzügyi egyensúlyának fenntartásához, akkor meg kell állapítanom azt, hogy igen súlyos mulasztások! történtek abban az irányban, hogy mezőgazdaságunk az intenzív termelésre áttérve, az állami pénzügyeknek erősebb jövedelmi forrása, nagyobb adófizetője legyen. Ha nézem azt, hogy ennek mi az oka, úgy azért a felelősséget nem tudom a magyar agrárlakosságra áthárítani, hanem azokból a tényekből, amelyeket elő fogok adni, sokkal inkább azt kell megállapítanom, hogy a kormányzat nem gondoskodott arról, hogy mezőgazdasági népességünk megkapja azt a tanítást, mely alkalmassá telhetné őt egy intenzívebb mezőgazdaság művelésére. Ha visszagondolunk a telepítési törvényjavaslat előzményeire, arra, hogy néhai Gömbös Gyula miniszterelnök úr nagy lendületét mennyire lefogták bizonyps erők, amikor a telepítési javaslattal azt a célt akarta elérni, hogy gyorsabb tempóban, szélesebb arányokban juttassuk a magyar népet földhöz, akkor tisztában kell lennünk azzal is, hogy azokkal az eredményekkel, amelyekre Darányi miniszterelnök úr utalt, nem fogunk gyorsan célt érni, mert hiába áldoztak az utolsó félesztendőben ötmillió pengőt földvásárlásra, ezáltal csak 2400 család jutott földhöz és ha továbbra is ebben a tempóban haladunk, ez a nagy földprobléma csak igen-igen későn fog megoldáshoz jutni. Miután ezzel számolnunk kell, azt kell néznünk, hogy melyik az a mód es eszköz, amelyülése 1937 április 30-án, pénteken. 419 nek segítségével kevesebb földdel is nagyobb eredményeket lelhet elérni és ha ezt vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a mezőgazdasági népesség egy rétege már maga is minden irányítás nélkül rájött arra, hogy a kertgazdálkodás az, amelyet mint helyes utat lehet megjelölni a jövő tekintetében. A kertgazdálkodáshoz kevés föld, inkább tőkebefektetés kell, de nincs szükség egyszerre nagy tőkékre, hanem fokozatosan lehet a^ kertgazdálkodásra áttérni. Mégis mi az, ami hátráltatja a mezőgazdasági termelésnek ezt az átalakulását? Mi az, ami megköti ezt az előrehaladást? Ennek okát nem látom másban, mint abban, hogy a mi mezőgazdasági népességünk nem részesül abban a szakoktatásban, amire szüksége volna. Azt hiszem, 84 gazdasági szakiskolánk van a helyett, hogy minden járási, vagy megyei székhelyen olyan iskolák lennének, amelyekben az ottani viszonyoknak megfelelően tanítanák a mezőgazdasági népességet. Méltóztassanak (megengedni, hogy felolvassam a középiskolák számának, minőségének, a tanulók számának és megosztódásának adatait. Az 1933—1934. iskolai tanévben középiskolai tanuló volt 84.832. Ebből gyakorlati középiskolába járt 5.915, tehát az egész létszám 7 százaléka. Ezek közül mezőgazdasági iskolába járt 1.935, vagyis 2'2%. Ha ezt egy külföldi olvassa, egészen bizonyosan nem fogja elhinni* hogy az agrárországnak nevezett Magyarországon a középiskolásoknak csak ilyen alacsony százaléka járt mezőgazdasági iskolába. Bányászati iskolába járt különben 138, ipari szakiskolába pedig 3.812, tehát 4*5 százalék. Ha pedig az érettségizetteket nézem, azt látom, ihogy 10.000 érettségizett közül csak 300 ment kereskedői, vagy ipari pályára. T. Képviselőház! Az már igazán nem az if jaktól és a szülőktől függ, hogy milyen iskoláik vannak Magyarországon. A kormányoknak kell gyakorlati iskolákat felállítani ok és azt hiszem, az a kormányok legnagyobb mulasztása, hogy ebben az irányban évtizedeken keresztül nem tették meg azokat <a szükséges intézkedésieket, amelyek alkalmasak lettek volna arra, hogy az ifjúságot gyakorlati pályákra, így elsősortban mezőgazdasági pályára tereljék. Ha keresem azt, hogy vájjon mik azok a tényezők, amelyek ezt előidézik, akkor nem lehet szemet hunynom azelőtt, hogy tanítóképzőnk annyi van, hogy 25.000 az elhelyezetlen tanítók száma és egyetemünk négy van, amikor pedig kettő is bőségesen elegendő lenne. Ezek a középiskolák, tanítóképzők és egyetemek szinte vonzzák magukhoz még annak f a társadalmi rétegnek az ifjúságát is, amely társadalmi elhelyezkedésénél fogva egyébként, ha nem lennének előttük ezek az iskolák, talán gyakorlati pályákra mennének. A kormánynak ebben az irányban komoly felelősssége van a jövő tekintetében. Ezeket a tanítóképzőket át kell alakítania gazdaságii iskolákká, hogy ezzel módot nyújtson arra, hogy az ifjúság gazdasági irányban fejlessze és képezze

1 magát. T. Képviselőház! A kormány 2 millió penget szánt a 'nemzeti önállósitási alapra. Ezt örömmel kell üdvözölnöm, mert ez határozott lépés abban az irányban, amiről az imént beszéltem. Ezt a. 2 millió pengőt azonban úgy kell felhasználná, hogy az ifjúság tényleg me58*