Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

414 Az országgyűlés képviselőházának * ban töltik el az időt! — (Felkiáltások jobbfelől: Ugyan! Ugyan! Elnök: Kérem a képviselő urakat, legyenek csendben. Malasits Géza: Lelhet, hogy abban a kerületben, melyet az igen t- képviselő úr képvisel, egy árnyalattal jobbak a viszonyok, aminthogy általában a Felső-Dunántúlon- kétségtelenül jobbak a viszonyok, mint a Nagy-Alföldön. (Haám Artúr: Nem jobbak!) En azonban arról a 'hárommillió elesettről, arról a [hárommillió koldusról, arról, a sokezer ipari és kereskedelmi alkalmazottról és magántisztviselőről, arról a 60.000 textilgyári munkásról beszélek, amely réteg a kormány gondoskodása következtében — amit itt mindig nagy görögtűzzel szoktak bejelenteni — még a mindennapi táplálékhoz szükséges anyagot sem tudja 'megvenni a keresetéből. (Egy hang jobbfelől: Ezt mi is mondjuk!) Máskép érthetetlen volna az, ami benn áll az újságban, amiről magam is meggyőződtem, — hiszen szövetkezeti ember vagyok, és foglalkozom élelmezési kérdésekkel — hogy vidéken kárbavész a felhalmozott élelmiszer. Makón: például gyökérfélében, hagymában, fokhagymában alig van most forgalom, más vidéken meg a gazdák nyakán pusztul el a rengeteg sárgarépa, zeller, petrezselyem, kalarábé és káposzta. Ez a helyzet Eger és Gyöngyös vidékén, ahol elrothad iaJ zöldségféle, nem bírják eladni, nincs rá vevő, pedig a budapesti muinkásnép szívesen megenné és megvenné, de nincs irá pénze, hogy megvegye., a falusi nép viszont szívesen eladná, inert neki 'meg nincs pénzie arra, hogy csizmát, kalapot és kabátot vegyen. De nem. tudják .megtalálni egymást a pesti fogyasztó és a vidéki termelő, mert közöttük áll a kapitalista, aki a muinkaerők kizsákmányolásával minden hasznot magának szed le és amit a munkaerőn nem tud megtakarítani, azt kiveszi a fogyasztóból. Hiába írjuk tehát lelkes cikkekben, s a kamarai értesítőkben, hogy a falusi dolgozó- nép zöldséget, gyümölcsöt és főzeléket fagyasszon, s parajjal táplálkozzék. Ezzel ,nem bírja a munkát A falusi népnek olyan táplálék kell, amelynek tápértéke arányban áll a nehéz munkával. A városi munkás szívesen enné a gyümölcsöt, parajt és az édeskáposztát, ha volna pénze azt megvenni. Pedig azokból a munkabérekből, amelyeket ma adnak, bőségesen táplálkozni nem lehet. Nézzük meg a ruházatot. A második honfoglalás óta, — ha nem tévedek — 17 esztendő telt el. Es nekem még élénken a fülemben cseng, amit a honfoglalók annakidején mondottak: a mi drága keresztény magyar népünket meg fogjuk menteni a kizsákmányolástól és nem fog többé előfordulni, hogy a föld népe rongyosan fog járni. Mollban és tremolóban hangoztatták az urak ezt. íSzégyenlem, mert az én véremről van szó, de meg kell mondanom, hogy kevés országban látunk Európában annyi rongyos embert, mint amennyit látunk itt Magyarországon. (Mozgás a jobboldalon.) Nem azok a rongyosak, akik napot lopnak, hanem azok, akik keményen megdolgoznak a mindennapi kenyérért. Nézzük meg miért? A ruházat, különösen a falusi szegényember ruházata silány és tartósságához és minőségéhez képest szemérmetlenül drága. Ne haragudjanak az erős kifejezésért, de így van. (Buchinger Manó: Még gyenge ez a kifejezés!) Az ing 5. ülése 1937 április 30-án, pénteken, 4—6 pengő, a lábravaló 2—4 pengő, a kalap 4—6 pengő, egy pár csizma 14—16 pengő, de ez is silány, — az okára majd rátérek — egy öltöny ruha surbankó gyereknek 20—24 pengő, silány nyomorúságos anyagból, mondhatnám, csak összefércelve, úgy, hogy ha magára veszi szegény, rögtön el is pusztul ez a ruha. Persze, halljuk, hogy a betyár huncut zsidók az okai ennek. Nagy igazságtalanságot követ él a szegény kereskedőkkel és iparosokkal szemben az, aki ezeket okolja. Nem náluk van a baj, hanem a magyar vámrendszerben. A magyar vámrendszer adott ,a textilgyáraknak hallatlanul nagy nemzeti ajándékot azzal, hogy éppen a munkásnépnek, a falusi népnek szükséges és általuk megszokott cikkek behozatali vámját olyan horribilis magasra emelte fel, amilyen horribilis magasra nem emelte fel a méltóságosasszony selyemingének a vámját. (Meskó Rudolf: Ugyanakkor a munkást is védi!) A falu népének kedvelt ruhaanyaga a molinó, mint fehérnemű, azután a strux, a zeig, a fuxián és hasonló anyagok. Kérem képviselőtársaimat, vegyenek annyi fáradságot maguknak és nézzék meg a textilipari vámjegyzéket, nézzék meg a strux, a zeig, a fuxián és a cordbársony vámtételeit és hasonlítsák ezekkel öszsze az angol finomszövet vámtételeit s meg fogják találni, hogy az a szegény emberek számára készült, mondhatni hitvány áru lényegesen több vámot kénytelen viselni, mint az előkelő urak által használt angol áru. A szegény ember éppen azért nem tud táulálkozni, mert ilyen drága a textiliáknak, különösen a pamutszövetnek az ára. Ebben mind nemzeti ajándékot kapnak a textilgyárosok a szegény falusi lakosság rovására. (Meskó Rudolf: De ugyanakkor a munkást is védi ez a vám. — Baross Endre: A vezérigazgatói fizetést is bele kell számítani. — Bárczay János: Teljesen osztanám ezt a felfogást, ha meg tudnánk oldani azt, hegy a munkásokat másutt kenyérhez juttassuk, de a textilmunkások kenyér nélkül maradnának, ha megbuknának a gyárak!) Meg lehetne oldani ezt a kérdést, t. képviselőtársam, ha a profit egy kicsit lejjebb szállna. Arról beszélt éppen Shvoy képviselő úr «zőegyébként kedves hangján, hogy jó lenne, ha lehetne hatni ezekre a milliomosokra, de ezeknek nagyon szőrös a szívük, nem hat rájuk semmi. (Meskó Rudolf: Aláírjuk!) T. Ház! A vidéken most csizmarazziák vannak. Szegény iparosokat büntetnek rakásszámra azért, mert silányminőségű csizmát hoznak forgalomba. En vagyok az utolsó, aki védem azt az iparost, aki vétkezik a fogyasztó ellen, de meg kell mondanom, hogy a falusi lakosság ruházkodása — beleértve a csizmadiát is — nem azért silány, mert a kereskedő, az iparos csalja meg a falusi lakosokat, . hanem azért, mert a különböző kartelek drágítják meg á/inyira az árut, hogy a falusi lakosság csekély keresetéből és jövedelméből azt megvásárolni nem képes és így kénytelen az az ioaros. hogy mégis valami forgalmat csináljon, hihetetlenül leszállítani az árakat. (Ügy van! Ügy van!) Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr! Malasits Géza: Rögtön befejezem. Nem beszélhetek már, sajnos, a magyar dolgozók lakásviszonyairól, erről a dologról majd a részletes vitában szólhatok már csak. Mindezek alapján arra kérem a kormányt, ne vegye azt, amit mondottam, olyannak, mint amit általában szoktak lelkiismeretnyugtatás