Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

Az országgyűlés képviselőházának 205. ülése 1937 április 30-án, pénteken. 413 rendelkezésemre álló statisztika szerint az 1929—1934-ig terjedő öt év átlagában Magyarországon , a búzatermő Kánaánban volt a legkisebb a lisztfogyasztás évi fejadagja, Németországban 98 kg, Ausztriában 83, Csehszlovákiában 83, Angliában 130, Magyarországon 82 kg. 1934 óta azonban az állapotok rosszabbak lettek és a Stud, a kormány statisztikai hivatalának kimutatása szerint 1936-ban a magyar népesség fejenként 78 kiló kenyeret fogyasztott egy év alatt, tehát alig valamivel többet, mint napi 20 dekát. Aki tudja, hogy a magyar ember mennyire szereti- a kenyeret, az tisztában van azzal, hogy milyen (hihetetlen kevés mennyiség az, ami egy fejre a magyar kenyérfogyasztásból esik. Ezt a hiányt nem pótolhatja a burgonyafogyasztás sem, mert a tízéves átlagban megállapított évi 84 kilós fejadag burgonya nem pótolhatja a tésztafélék hiányát. A hús- és a zsírfogyasztás körül is bajok vannak, mert belső fogyasztásra mintegy 210 millió húsból és zsiradékból az évi fejátlag, 6'4 millió húsfogyasztó lélekszámot véve figyelembe, évi 33 kiló, vagyis napi 9—10 deka, tehát kenyérből napi 20 deka esik minden magyar éjveszületettre, húsból és zsiradékból napi 8—10 deka. Ez mutatja a táplálkozás hiányát. Ha ehhez hozzáteszem, hogy nincs Európában állam, talán egy pár Balkánállamot kivéve, — ezekben azonban különlegesek a viszonyok — ahol plyan csekély lenne a cukorfogyasztás, mint nálunk,, — hiszen^ erről különben előttem szólott t. képviselőtársam éppen eleget mondott — akkor előttünk áll a kép, hogy a magyar nép, a magyar munkásság hihetetlen nehéz munkáért olyan alacsony bért !kiap, amely nem teszi számára lehetővé, hogy olyan módon táplálkozzék, amilyen módon táplálkoznia kellene; a testéből kiadott kalóriamennyiséget pótolni azzal az élelmiszermennyiséggel, amely neki a fizetéséből, a keresetből jut, nem lehet. Köztudomású dolog, hogy például az aratómunkások hihetetlen mértékben leromlanak testileg az aratás ajatt s ezt csak hónapok után tndják behozni azért, mert sem az aratás alatt, sem az aratás után nem tudnak úgy táplálkozni, hogy a testüknek visszaadhassák azt, amit elfogyasztottak belőle. Evek óta kiabálunk, hogy a kormány tegyen valamit. Egy négytagú családnál a lisztforgalmiadóváltság évi 74 pengő adónak felel meg s így ez a szegény ember, akit a sors megáldott két gyermekkel, — tehát feleségével együtt négyen vannak — azért a gyönyörűségért, hogy ehetnek abból a fekete ragacsos kenyérből, amely nekik jut és egy kis tésztát ehetnek, évenként 74 pengő adót fizetnek lisztforgalmi adóváltság címén. Ha időm volna, bemutatnám a t. Háznak a molnárok által készített statisztikát, amely bizonyítja azt, hogy nem a két szélsőség, hanem a^ középső réteg fizet sokat, tehát a munkásnép által fogyasztott lisztek azok, amelyek a legtöbb adót viselik. Ebben a tekintetben, is tehát a legszegényebb embereket sújtják a legjobban. A pénzügyminiszter úr évek óta íg€ri, hogy tesz valamit ezen a téren, a költségvetés benyújtásakor tartott beszédében említette is, hogy lesz adóelengedés és a háztulajdonosoknak tett is egy kis promincli cukrot a szájukba, amennyiben a házkülönadót valamennyivel enyhítette. Azt hiszem azonban, nincs jobb befektetés a magyar kormány számára, mint eltüntetni, megszüntetni ezt a legigazságtalanabb és legantiszociálisabb adót, a lisztforgalmi adót, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.) mert ez a cukor és a hús, a zsiradék árának magasságával együtt a magyar nép fizikai leromlását íogja előidézni. (Esztergályos János: Máris előidézte!) Ajánlom a I. képviselő uraknak, menjenek el egyszer a vidékre és nézzenek ott végig egy toborzást. Nézzék meg a magyar nép színétvirágát, amikor megjelenik a toborzó bizottság előtt, milyenek ezek a gyerekek. Vagy talán az urak és a kormány is várnak arra, hogy nálunk is bekövetkezzék az, ami Németországban bekövetkezett, hogy a Rajna vidékén már nem találtak katonáskodásra alkalmas ifjakat, mert az ottani bányák és vasipari telepek olyan mértéktelenül zsákmányolták ki a szülőket, hogy azok képtelenek voltak a gyermekeket rendesen táplálni; egy tábornok, aki résztvett a sorozáson, elszörnyűködve látta a német katonai anyag elsorvadását s a császárnak és a kancellárnak előterjesztést tett, hogy részesítsék hathatós szociálpolitikai védelemben a munkásokat, mert elsorvad az emberanyag. Mi úgylátszik hiába kiabálunk, hiába siránkozunk erről az oldalról, — katonai intézkedésnek kell történnie, hogy megszűnjék az az állapot, amelyet ma tapasztalunk a vidéken, hogy a gyermekek egy darab kenyérrel, egy uborkával és egy paprikával mennek az egész napi nehéz munkára és ha este hazamennek, kapnak egy kis híg burgonyalevest egy darab kenyérrel. Amíg fennáll ez a helyzet a munkabérek, a fizetések és a táplálkozás tekintetében, addig a magyar nép csak sorvad és egyszer majd arra fognak az urak ébredni, hogy egy pár száz naplopó, egy pár semmirekelő kedvéért, — akinek semmi egyéb érdeme nincs az emberiség történetében, minthogy egypár piszkos arany cseng a zsebükben — tönkreteszik a magyar népet, lesoványítják, testileg lesanyargatják azt a magyar népet, amely így minden ellenállásra képtelen lesz. Ezzel kapcsolatban benyújtom a következő határozati javaslatot. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Olvassa): »A képviselőház utasítsa a kormányt, hogy a kenyeret megdrágító lisztforgalmi adóváltság megszüntetéséről sürgősen terjesszen be törvényjavaslatot a Ház elé.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Ahhoz, amit ismételten mondottam, még csak egy pár szót teszek hozzá. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Már vázoltam, hogy milyen rosszak a táplálkozási viszonyok, hogy kenyérből, húsból, zsiradékból milyen kevés esik egy magyarra. Azt gondolhatná az ember, hogy a magyar ezt lozelekkel pótolja. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) Aki katona volt és résztvett a világháborúban, az láthatta, hogy például Bukovinában a falusi gazdák ólelmiszerkamráiban ott volt hordóban elrakva a zöldbab, a káposzta, a tök es egyéb főzelékféle. A bukovinai paraszt sem eszik éppen sok húst és kenyeret, de pótolja ezt főzelékkel. Aki viszont a magyar faluban jár és megnézi a magyar gazdák éléskamráját, különösen a szegényebb gazdákét, azt láthatja, hogy onnét még az egér is sírva viszi el kölykeit, mert éhenhalnak és láthatja, hogy bizony a magyar zöldfőzelékkel sem táplálkozik. (Haámi Artúr: Mit magyarázza ezt nekünk. Mi is ott élünk és meg fogjuk oldani a mezőgazdasági munkáskérdést! — Esztergályos János: Nem mennek a falura, mert a kaszinó-